A lakosság 59%-a látta a megnyitót

A lakosság 59%-a látta a megnyitót A felmérést a pécsi önkormányzat rendelte meg, azt egy ötszáz fős minta alapján készítették. Páva Zsolt fideszes polgármester sajtótájékoztatón elmondta: a január 11-én készített felmérés szerint a megkérdezettek 88 százaléka tudta, hogy Pécs lett idén Európa Kulturális Fővárosa, 87 százalék szerint pedig sikeres lesz a kulturális főváros év a baranyai megyeszékhelyen.A Nézőpont Intézet kutatásából kiderül: a magyar lakosság 73 százaléka hallotta vagy látta a híradásokban az ünnepélyes megnyitót, vagyis lényegében egész Magyarország Pécsre figyelt - fogalmazott a polgármester....

Folytatódik a Lánc utcai körforgalom építése

E hét péntekétől (január 15.) folytatódik a Lánc utcai körforgalom építése, mely pár napig jelentős forgalmi akadályt képez. A Belváros keleti felének megközelítése így több időt vesz igénybe a megszokottnál.Az Ágoston tér és a 48-as tér között, a Lánc utcán közlekedőknek félpályás útlezárásra, jelzőlámpa által irányított, váltakozó forgalomra és ezáltal a reggeli és délutáni csúcsidőszakban torlódásra kell számítaniuk.A kivitelezés hétvégén is zajlik, ezáltal - kedvező időjárás esetén - várhatóan a jövő hét közepén fel is oldják a korlátozást.

Újabb drogos fiatalok buktak le Pécsett

Nyolcuk közül hatot hallgattak ki gyanúsítottként, gyorstesztjük a marihuána hatóanyagára pozitív eredményt mutatott.

Négy vádlottja lehet a...

Petréteiné Malomsoki Csilla, a baranyai főügyészség helyettes főügyésze az MTI-nek szerdán elmondta: a rendőrség előre kitervelten, több emberen, 14. életévét be nem töltött személy...

Zsarugondok a mohácsi...

A zsaruk továbbra is az előzetesben lévő triót gyanúsítják a gyilkossággal, ám egyáltalán nem biztos, hogy úgy hívják őket, ahogy az iratokban szerepelnek. A Blikk úgy tudja, kiderült,...

Összművészeti fesztiválok...

A Pécsi Tavaszi Fesztivál, a klasszikus és kortárs művészetek ünnepe március 15. és április 12. között lesz: a programban dzsessz- és könnyűzenei produkciók, táncos, irodalmi és folkestek...

Traffipax szerdán Pécsett...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Hársfa u. 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Komlói út10.15 - 11.00 óráig: Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Nagykozári út12.45 - 13.30 óráig: Pécs,...

Nem is annyira olcsó a...

Nem is annyira olcsó a szociális bolt? Pécsett legutóbb - ötödikként - Kovácstelepen nyílt szociális bolt. A hálózat lényege, hogy a termelőtől közvetlenül a...

Playback: történetek a...

Playback: történetek a tekintélyről „A társadalom, amiben élünk, nem csak egyenrangú kapcsolatokban működik- főként inkább nem azokban. Fölé- és...

Gonda megpályázta a Tudásközpontot

Gonda megpályázta a Tudásközpontot A közgyűlés elnöke szerint az a konstrukció, amelyre a jelöltek pályáztak, eleve elhibázott volt, ezért a Pécsi Tudományegyetem rektorával közösen - egyeztetésük után - döntöttek az érvénytelenítés mellett.A Tudásközpont üzemeltetését egy gazdasági társaságra bízó elgondolás eredetileg a 300 milliós EKF-hatástanulmányban szerepelt. Ennek vezetője pedig egyszerre látná el az épület műszaki felügyeletét, azaz kvázi a „főgondnoki" funkciót, amellett, hogy rendezvényszervezőként is működne. Ez utóbbi tevékenységnek, ha nem is nyereségesként, de mindenképpen bevételt...

Felfüggesztették a vízmű-pert Kaposváron

Matusik Gertrúd bírónő kifejtette, a Pécsi Vízmű Zrt. megtámadta a korábbi üzemeltetési szerződés felmondásának érvényességét. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság előtt zajló per el fogja dönteni a birtokháborítás témájában indított per kimenetelét is, ezért függesztették fel a keddi tárgyalást.Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat tavaly október 5-én ellenőrzése alá vonta a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőit. A lépésre azután került sor, hogy a város közgyűlése Tettye Forrásház Zrt. néven céget hozott létre a vízközművek...

Ágyneműtartóban bújt el a rendőrök elől

A mohácsi rendőrök tegnap este egy Bem utcai lakásban fogtak el egy körözött személyt A férfi ellen a Baranya Megyei Bíróság adott ki elfogatóparancsot. A fiatalember az egyik ágy ágyneműtartójában próbált meg elrejtőzni az őt kereső rendőrök elől - sikertelenül.

Hét kábítószeres fiatalt...

Hétfő délután a rendőrök gépkocsi ellenőrzés során négy huszonéves fiatalnál kábítószert találtak. A drogot az autó első kereke mögé rejtették el. A fiúkat előállították, mindannyian...

Tubes: a pécsi KDNP levelet...

A szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott nyílt levelében ismerteti, hogy szerinte a radar építése a demokrácia teljes semmibevételét jelenti. "Érez-e személyes felelősséget a...

EKF: képző- és...

A pénteken kezdődő "Meeting point 2" nemzetközi képzőművészeti biennále az Aradi Képzőművészeti Biennále, a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, valamint a román...

A középső tájakon havazás...

Várható időjárás az ország területére kedd estig: Kedden délnyugaton csökken, a középső tájakon ugyanakkor megnövekszik a felhőzet, és estig már ott is valószínű hóesés. Kedden mérsékelt...

Traffipax kedden Pécsett és...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Mártírok útja 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, dr. Veress E. út 10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Makay I. út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Magyarürögi út12.45 - 13.30 óráig:...

Tom Jones a Dominikánus Házban

Tom Jones a Dominikánus Házban A nemesi nevelőapja lányába, Sophie-ba beleszerető és ezért kiebrudalt lelenc, Tom Jones, vérbő humorral előadott kalandjai a...

M6: szinte nincs is munkaszerződés

M6: szinte nincs is munkaszerződés Baranya megyében csaknem 390 millió forint bírságot szabott ki 2009-ben az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség regionális igazgatósága, amely 869 munkáltatónál megközelítőleg 2360 feketemunkást ért tetten - számolt be az ellenőrzések tapasztalatairól Papp Gábor. A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Felügyelőség igazgatója szerint az adatok nem romlottak a 2008-ashoz képest, annak ellenére, hogy tavaly egész évben zajlottak a "feketemunka melegágyának számító" autópálya-építések.A sztrádán dolgozók között szinte nincs olyan, akit munkaszerződéssel...

EKF-megnyitó: félház a hotelekben

EKF-megnyitó: félház a hotelekben A megnyitóra 25-35 ezer embert várnak, főleg pécsieket, de a város szállodái is megteltek már az ünnepség napjára - nyilatkozta január elején Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója. "Semmi különös, a szokásos januári, év eleji csendesség" - így jellemezték viszont a Szent György Fogadó recepcióján az elmúlt hétvégi forgalmat. Pedig vasárnap volt az Európa Kulturális Fővárosa év hivatalos megnyitója, de az említett szálláshelyen kifejezetten a megnyitóra csak két szoba lakói érkeztek. A Barbakán Hotelben is csak 50 százalékos volt a...

A hideg ellenére is sok a besurranás Pécsett

Az elmúlt napokban Pécs városában többször előfordult, hogy a lakások, társasházak tulajdonosai éjszakára nem zárják bejárati ajtajukat. Az elkövető nem előre kitervelten, hanem többszöri próbálgatások után szúrja ki az ilyen lakásokat, és ahol záratlan ajtót talál, oda be is megy, a folyosóról viszi el az értékeket, elsősorban táskát, pénztárcát.Volt, hogy a tolvaj a tizedik emeletre sem röstellt felmenni, és ha nyitott ajtót talált, azon könnyűszerrel besurrant. Ez történt pénteken is, az ismeretlen tettes a Kodolányi utca egyik lakásból ellopta a sértett táskáját , benne...