Mit szól a POSzT-hoz a közönségzsűri mohácsi tagja? - Blogot is vezet
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg idén a Pécsi Országos Színházi Találkozót. A csütörtökön kezdődött és jövő vasárnapig tartó rendezvény versenyprogramját a szakma mellett a nézők közül kisorsolt képviselők is véleményezik. A háromfős közönségzsűri egyik tagjával, a mohácsi Rafa-Gyovai Dániellel (képünkön) a második nap után beszélgettünk. - Mióta érdeklődik ennyire a színház világa iránt? Mikorra tehető a vonzalom kialakulása? - Gyakorlatilag gyerekkorom óta színházba járó és színházszerető ember vagyok. A lehetőségeimtől függően nem csak Pécsre, hanem Kaposvárra vagy akár...
Érdemes átugrani Mohácsra, bőséges a nyári programkínálat
Nem lesz uborkaszünet Mohácson a nyáron sem: júniustól augusztus végéig kilenc nagyobb rendezvénnyel, fesztivállal szórakoztatják a város közönségét, és a látogatóba érkezőket - írja a Mohácsi Újság.hu. Mint az a hírportálon olvasható, egyre több új programmal, fesztivállal csalogatják a szervezők a város lakóit, és persze a távolabbról érkezőket. A nyár ebből a szempontból ezúttal is igen sűrűnek ígérkezik, jövő hétvégétől augusztus végéig majd' minden hétre esik legalább egy, sokak által várt rendezvény.A programokból szemezgetve: jövő hétvégén ismét tamburamuzsikától lesz...A pécsi teátrum is bemutatkozik a Vidéki Színházak Fesztiválján
Szeptember 6. és 13. között ismét megrendezi a Vidéki Színházak Fesztiválját a budapesti Thália Színház: a közönség nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadást láthat, amelyeket több kategóriában öttagú zsűri fog értékelni. A rendezvényen a Pécsi Nemzeti Színház is részt vesz. A színházi produkciók mellett a fesztivált kísérőprogramok színesítik, a rendezvény ideje alatt fotókiállítással és szabadtéri programokkal is várják az érdeklődőket - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. A fesztiválnyitó nagyszínpadi előadás szeptember 6-án, a székesfehérvári Vörösmarty Színház...
Szavazzon: eltalálták vagy...
Mint már megírtuk, Páva Zsoltot indítja újra az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz pécsi szervezete polgármesterjelöltként. A párt meghatározta az egyéni jelöltek személyét is -...Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út08.30 -...Ciprus, ultra last minute...
7 éjszaka a választott szállodában a megadott ellátással, június 15-ei indulással. Utazás repülővel. Holiday Club Simena...
Egész napos ünnep lesz a...
Június 9-én, pünkösdhétfőn ismét megrendezésre kerül a közösségek ünnepe Pécsett, melyre Udvardy György megyéspüspök hív...
Pécset is érinti a Dráva...
A horvát-magyar határon átnyúló négynapos kerékpáros versenyt rendeznek Dráva Tour elnevezéssel amatőrök számára jövő csütörtöktől. Amint az eseményt felvezető, pénteki, hévízi...Nyáron kevés az adomány, de...
Havonta hétmillió forint szükséges a Szemem Fénye Alapítvány szolgáltatásainak fenntartásához, a szervezet tartalékai azonban...
Tolnay Klárira emlékezik az MMA a POSZT-on
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ünnepi ülésen emlékezik posztumusz tiszteletbeli tagjára, Tolnay Klárira és emlékérmet ad át a színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) június 12-én, csütörtökön. Juhász Judit, az MMA koordinációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a megemlékezésen Lengyel György rendező, egyetemi tanár méltatja a színésznő életművét, majd egykori pályatársai - köztük Piros Ildikó, Sunyovszky Sylvia, Tóth Enikő, Huszti Péter, Lukács Sándor és Szirtes Tamás - kötetlen kerekasztal-beszélgetésen idézik...
Önállóan indul a Fidesz Pécsett az önkormányzati választáson
Páva Zsolt jelenlegi fideszes városvezetőt indítja az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz pécsi szervezete polgármesterjelöltként. A párt meghatározta az egyéni jelöltek személyét is - jelentette be Hoppál Péter városi elnök pénteken a baranyai megyeszékhelyen. A politikus azt mondta: a párt pécsi szervezetének csütörtök esti, a jelölésekről döntő ülésén a 130 tag elsöprő többséggel támogatta Páva Zsolt polgármester-jelöltségét, más aspiráns neve nem merült fel a rendezvényen. A pécsi szervezet döntött a választókerületekben induló egyéni képviselőjelöltekről is, és...A gyermekhospice hőseit ünneplik egy héten át Pécsett
A Szemem Fénye Alapítvány idén harmadik alkalommal csatlakozik a Children's Hospice Week - Be a hero!, azaz a Gyermekhospice Hősei Hét nemzetközi rendezvénysorozathoz. A Together for Short Lives angliai szervezet a szigetország gyermekhospice intézményinek segít előteremteni a működésükhöz szükséges anyagi forrásokat. Legnépszerűbb programjuk, a Gyermekhospice Hősei Hét már átlépte az ország határait, és szerte a világban csatlakoznak hozzá a gyermekek palliatív ellátásában érdekelt szervezetek. Ekkor minden résztvevő szuperhős jelmezbe bújva kampányol a gyermekhospice...
Nem bírja már a...
Megkezdődnek júniusban Kozármisleny és három Pécs környéki község mintegy 1,2 milliárd forintos szennyvízcsatorna-beruházásának kivitelezési munkálatai - tájékoztattak a beruházók...Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél hét és éjjel fél egy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.15: Pécs, Mohácsi út08.30 - 10.15: Pécs,...Újra Pécsett a haza...
Huszti Péter Kossuth-díjas színművész, az idei díszvendég és dr. Páva Zsolt pécsi polgármester köszöntőjével vette kezdetét...
Dubai 99.900 Ft/főtől...
5 vagy 7 éjszaka a választott szállodában reggelis ellátással. Utazás repülővel. Hotel Ibis Al Barsha 3* Június 8, 11,...
A Pécsi Sörgyár is ott lesz...
Koncertekkel, pörköltfőző-versennyel és gyerekprogramokkal is várják az érdeklődőket a Csabai Sörfesztiválon és Csülökparádén június 12. és 15. között Békéscsabán. A rendezvényen...„Flaszter in Fünfkirchen” –...
Idén harmadik alkalommal vesznek részt a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium diákjai a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF...
A Jelenkor új számában a pécsi színházélet van a középpontban
A Jelenkor júniusi lapszámának élén Térey János Epifánia királynő című drámája áll, amelyet Kovács András Ferenc versei követnek. Színházi évadértékelés is olvasható a lapban: Koltai Tamás budapesti teátrumok bemutatóit tekinti át, Sándor L. István pedig a vidéki színjátszásról ír.Székely Csabáról Nagy Imre a Bányavidék drámatrilógia átfogó értelmezését nyújtja, Radnóti Zsuzsa Székely Csaba és a pesti magyar komédia viszonyáról ír, Görcsi Péter Martin McDonagh és Székely Csaba drámáinak azonosságairól értekezik a folyóiratban.A pécsi színházi élettel összefüggésben Pandur Petra...Milliókat is fizethet Pécsett az, aki nem irtja a parlagfüvet
Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös célunk, hogy a parlagfű elszaporodását és virágzását az allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk – írja parlagfűirtásra vonatkozó felhívásában Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hatósági Főosztálya. A felhívás az alábbiakban folytatódik. „E gyomnövény pollenje, az arra érzékenyeknél súlyos allergiás megbetegedést válthat ki és a mezőgazdaságban is jelentős károkat okoz!Erre tekintettel e növény - kézi gyomlálással, kaszálással, vegyszeres gyomirtással, vagy más módon...Pünkösd idején is várja látogatóit a Janus Pannonius Múzeum
Az európai viszonylatban is egyedülálló, nagy sikerű Leonardo-kiállítás mellett országos színházi találkozóval és családi szórakoztató programsorozattal indítja a 2014-es nyári turistaszezont Pécs. A közelgő pünkösdi hosszú hétvégén és az azt követő időszakban is megéri Pécsre látogatni, hiszen a város valódi kulturális pezsgéssel nyitja meg az idei nyári szezont. Június 5-én kezdődik a magyar színházi élet legrangosabb eseményének számító Pécsi Országos Színházi Találkozó. A június 14-ig tartó rendezvénysorozat keretében a résztvevők számos versenyprogramot tekinthetnek meg,...
« Előző
30198 | 30219 | 30240 | 30261 | 30282 | 30303 | 30324 | 30345 | 30366 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Pünkösd után sem pihennek a NAV...
- Különleges rekordkísérletre...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

