Búvárok keresik a horgásztóban eltűnt személyt Piskónál

Búvárok keresik a horgásztóban eltűnt személyt Piskónál Még hétfő este érkezett a segélyhívás, hogy Piskó mellett két csónakázó ember a vízbe esett közölte honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A közlés szerint az egyikük ki tudott úszni a partra, de a társa eltűnt a tó közepén. A bajba jutott személy keresésére siklósi hivatásos tűzoltókat, valamint a Somogy megyei Kötél Speciális Mentőegyesület tagjait riasztották.  A speciális egység kiérkezéséig siklósi búvárok és tűzoltók kezdték meg a keresést, de sikertelenül. A Somogy megyei erők öt búvárral és egy csónakkal váltották a Baranya megyei beavatkozókat,...

Elhunyt Ódor Imre, a Baranya Megyei Levéltár igazgatója

Vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Ódor Imre, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának igazgatója. Ódor Imre ötvenöt éves volt. A történelemtudomány kandidátusa 1983 óta dolgozott a megyei levéltárban, 1987-től igazgatóhelyettesként, 1993-tól igazgatóként. A család megerősítette halálhírét.  

Az "apokalipszis képköltőjéről" tartanak előadást a JPM-ben

Az Március 12-e óta látogatható a Modern Magyar Képtárban az a tárlat, amely Ámos Imre festőművész (1907-1944?) életműve előtt tiszteleg. Április 9-én, csütörtökön 17 órakor a JPM Modern Magyar Képtár előadótermében (Pécs, Papnövelde u. 5.) Kőbányai János író, a Múlt és Jövő folyóirat és könyvkiadó vezetője (PhD Héber Egyetem, Jeruzsálem) tart előadást Ámos Imre: Az apokalipszis képköltője címmel. Az előadáshoz filmvetítés is kapcsolódik, amely Ámos Imre művei alapján készült.

Tetőzik a Duna Mohácsnál,...

Tetőzik a Duna Mohácsnál, tavasszal kicsi az esélye egy igazán nagy áradásnak Keddre virradó éjszaka tetőzik a Duna Mohácsnál, amit lassú apadás követ. Az Országos Vízjelző Szolgálat (OVSZ) előrejelzése...

Csecsemőszínházba várják a...

Április 11-én Szivárványhinta címmel csecsemőszínház kezdődik a 0-3 éveseknek  órától a Zsolnay Negyedben, a Bóbita Bábszínház kamaratermében. A csecsemők, aprócska gyerekek is...

Ügyeleti időben a Lánc utca...

Ügyeleti időben a Lánc utca helyett a Dischkába kell majd menniük a fogfájós pécsieknek A tervek szerint a Pécsi Tudományegyetem fogászati klinikája veszi át a városi fogászati ügyeleti feladatok ellátását - tudta...

Vonattal ütközött egy autó...

Vonattal ütközött egy autó Királyegyházánál Egy ember megsérült a Baranya megyei Királyegyházánál, ahol egy vonat ütközött össze egy személyautóval, a település szélén...

Kerítést lopott...

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy férfi február 5-én Pécsett a Kertvárosban egy telephely drótkerítéséből vágott le darabokat, és azokat elvitte.  A...

Itt adhat vért április...

Itt adhat vért április 7-étől Pécsen és Baranyában Pécsi és Baranya megyei véradások helyszínei és időpontjai április 7-12. között. Intézeti véradások: Pécs Regionális Vérellátó...

Jövő héten a Mecsekben hóra is számíthatunk

Jövő héten a Mecsekben hóra is számíthatunk A jövő hét elején is többször várható eső, helyenként hó is, és a leghidegebb órákban fagypont alatti hőmérsékletre is készülni kell. A szél erős, olykor viharos lehet. A hét második felében mérséklődik a légmozgás, napos idő várható, és a hét végére már 20 Celsius-fok körüli meleg lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel. Az országos középtávú előrejelzés szerint hétfőn eleinte a változó felhőzet mellett kisüt a nap, majd délután kelet felől megnövekszik a felhőzet, elszórtan fordul elő eső, zápor. A szél megerősödik, főként a Dunántúlon időnként...

Emmausz-járással idézik húsvéthétfőn Jézus feltámadását a bólyi pincékben

Emmausz-járással idézik húsvéthétfőn Jézus feltámadását a bólyi pincékben Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen, így a mohácsi szőlőhegyen is benépesülnek a pincék ezen a napon. 2011-óta a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén is szereplő bólyi Emmausz-járás több mint százéves, eredendően helyi, német népszokás. Az évszázados hagyomány mozzanatait követve a szőlősgazdák és a bólyi családok rokonaikkal és vendégeikkel kivonulnak a pincesorra, ahol nyitott pincék és programok várják őket.Húsvéthétfőn idén a vigasság részeként többek között a Kántor-réten...

A Piszkavas premierjére készül a Pécsi Harmadik Színház

Bemutatóra készül a Pécsi Harmadik Színház: április 13-án tűzik műsorra Vincze János rendezésében, Parti Nagy Lajos magyar szövegével Martin McDonagh: Piszkavas című színművét. Az 1970-ben született Martin McDonagh a zord ír hegyek között megbúvó, Leenane nevű falu életéről szóló trilógiájával robbant be üstökösként napjaink irodalmi életébe, s a nyerseségük ellenére is lenyűgöző művek egy csapásra ismertté és elismertté tették őt világszerte. A trilógia első részeként megszületett, Leenane szépe című színművét Parti Nagy Lajos remekbeszabott, bravúros nyelvhasználatú...

Baleset történt a...

Baleset történt a kozármislenyi elágazónál Olvasónk jelzése szerint két személyautó ütközött az 57-es úton, a kozármislenyi kijárónál vasárnap késő délelőtt. Úgy tudjuk,...

Húsvét a havas Hargitán,...

Húsvét a havas Hargitán, koncert a Zeneakadémián, aztán jöhet Milánó Boros Misi, az ifjú pécsi zongorista a televíziós szereplés óta folyamatosan kapja a koncertfelkéréseket. Jelenleg Erdélyben,...

Tizenhárom autót tört fel...

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy pécsi férfi február 3-án délelőtt a Ledina városrészben feltört egy autót és kitépte belőle az autósmagnót. A rendőrök a...

Ebzárlatot rendeltek el a...

Ebzárlat és legeltetési tilalom van a megyében 2015. április 5. és április 25. között. Az óvintézkedésre azért van szükség, mert ebben az időszakban végzik a rókák veszettség elleni...

Késsel hadonászott egy...

Jogerősen felmentették azt a férfit, aki rendszeresen bántalmazta édesanyját és 2013. novemberében meg akarta késelni rendőr szomszédját. Végül a férfit a pszichiátriai osztályra...

Húsvéti vigília és ünnepi...

Krisztus húsvét éjjelén támadt fel az új és örök életre. Az ősegyház ezért rendszerint ezen az éjszakán keresztelte meg a hitjelölteket, akik a keresztség által szentségi módon meghaltak,...

Igaz pécsi mese az orgonaépítékről: íme, egy valódi sikertörténet

Igaz pécsi mese az orgonaépítékről: íme, egy valódi sikertörténet Ritkán hallani róluk, de ha igen, akkor a sikereikről. Magyarország második legnagyobb hangszere, de ismertségben bizonyára az elsők egyike a „király orgonája" a budapesti Mátyás templomban. A kalandos sorsot átélt pompás hangszert 2009-2015 között a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra újította fel Végh Antal orgonaépítő mester vezetésével. Hat éven át ötven szakember dolgozott rajta, összesen 44 ezer munkaórában. Az 1893-ban készült orgonát többször átépítették. A finomhangolása idén januárra fejeződött be, s ünnepi szentmisén szólalt meg ismét. Mint egy mese, vagy...

„Állatkábítóval" támadt anyósára, aztán magára is tüzelt, a férfi belehalt

Családi dráma zajlott le pénteken délután Pécsett: egy férfi az anyósára támadt egy állatkábító eszközzel, majd a szögbelövőt maga ellen fordította. A férfi szombaton reggel a kórházban meghalt, az asszonyt életveszélyes sérülésekkel ápolják.A Pécsi Újság. hu értesülései szerint a tragikus eset a Szövetség utcában történt, az egyik családi házban. A rendőrség tájékoztatása szerint a hatvannégy éves férfi a bűncselekményt megelőzően vitatkozott nyolcvankét éves anyósával. A veszekedés elfajult, majd a férfi egy „állatkábító eszközzel" (szögbelövővel) életveszélyesen...

Mohácson dolgozik az Év Orvosa pályázat egyik nyertese

Mohácson dolgozik az Év Orvosa pályázat egyik nyertese Az egyik legnagyobb gyógyszergyártó Év Orvosa pályázatára beküldött történetek alapján az Astellas-díj napokban tartott átadási ünnepségén az Ifjú Kiválóság Díjat vehette át a Mohácsi Kórházban dolgozó dr. Brajka István - adta hírül a Mohácsi Újság.hu. A Mohácsi Kórház főigazgató főorvosa, dr. Csizmadia Csaba büszkén jegyezte meg, hogy idén az országban három orvos munkásságát ismerték el Astellas-díjjal, s egyikük a neurológiai osztályon 2009-től dolgozó dr. Brajka István. A cikk ITT folytatódik.