Orgonaművek csendülnek fel a felavatott Angster-emlékműből

Orgonaművek csendülnek fel a felavatott Angster-emlékműből A templomi hangszert idéző, zenélő emlékművet állítottak Pécsen a legjelentősebb magyarországi orgonagyár alapítója, Angster József (1834-1918) és családja tiszteletére. Bérczi Zsófia tervei alapján egy öt méter magas és másfél méter széles orgonasíprendszert hoztak létre 46 rozsdamentes sípból. A kompozícióhoz tartozik egy talapzat, körülötte pedig három olyan padot állítottak ki, amelyek karfájába vezérlőgombokat építettek. Ezek megnyomása után a szobor belsejében lévő hangszórókból orgonaművek, továbbá Angster-leszármazottakkal, orgonaépítőkkel, orgonakutatókkal, orgonistákkal...

Chilei tűzoltó látogatott a pécsi laktanyába

Nem mindennapi látogatásra került sor szerdán a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon. Chiléből, egész pontosan a hatmilliós Santiago de Chile városából érkezett Pécsre Roberto Montoya. Ismerősei révén több hónapot tölt Pécsett, és lehetőséget kért arra, hogy megtekintse a helyi tűzoltójárműveket. Roberto Montoya hat évig volt önkéntes tűzoltó Chilében, így van összehasonlítási alapja. Elmondása szerint a Pécsen készenlétbe állított tűzoltójárművek és azok felszerelései nagymértékben megegyeznek a chilei eszközökkel. Egyet azonban megjegyezett Montoya, náluk külön „liftből...

„Kussolj, mert megöllek" - mondta a pécsi színésznő támadója, majd leteperte és fojtogatta

„Kussolj, mert megöllek Feltehetően csak a lélekjelenlétének köszönheti a pécsi színésznő, Kulcsár Viktória, hogy egy törött ujjal és zúzódásokkal megúszta az őt ért támadást. A Pécsi Újság. hu-nak nyilatkozva a történteket felidézve azt mondta, az azóta elfogott férfi a földre teperte és fojtogatta, később vonszolni kezdte, de sikerült kiszabadulnia, és végül elfutott támadója elől. - Egyedül tartottam hazafelé hétfőre virradó éjszaka, nem tűnt fel, hogy követne valaki - nyilatkozta a Pécsi Újság. hu-nak Kulcsár Viktória. - Aztán amikor egy szűk kis utcába értem, lépteket hallottam mögöttem, futva...

Új kötet jelent meg Lantos...

Új kötet jelent meg Lantos Ferenc műveiből 2013 decemberében nyitotta meg kapuit a pécsi Vasváry-házban Lantos Ferenc képzőművész állandó kiállítása, a megnyitón még a...

Akciós jegyek csütörtökön -...

Csütörtökön déltől délután öt óráig last minute jegyek vásárolhatók a POSzT öt esti előadására a Pécsi Nemzeti Színház Belvárosi Jegyirodájában (Színház tér 1.). Akciós áron, hétszázötven...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtök reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Zsolnay Vilmos út08.45 - 09.45:...

A Várkert Bazárból érkezik...

Tizenötezredik látogatóját fogadta szerdán a Várkert Bazár Testőrpalotájában februárban megnyílt Derűs élet festője című Csók István-emlékkiállítás - hangzott el az M1 aktuális csatorna...

Nagyüzemben tolják a lopott...

Nagyüzemben tolják a lopott biciklit Pécsett Rendkívüli módon megszaporodtak a biciklilopások Pécsett. Szakemberek szerint csak a méregdrága láncok jelenthetnek némi...

Sablonok helyett: a Budai...

Sablonok helyett: a Budai Városkapu Iskolában a gyerekekre szabják a feladatokat Szakemberek és szülők egybehangzó véleménye szerint az óvodás és az alsó tagozatos évek a legmeghatározóbbak, akkor dől el,...

Elgázolt a vonat egy nőt Pécsett, a hőerőműnél

Vonat gázolt el egy nőt Pécsett, a hőerőműnél szerda délután a Pécs-Villány vasútvonalon - értesült a Pécsi Újság.hu. Úgy tudjuk, a rendőrség jelenleg helyszínel, vizsgálják a baleset körülményeit. Emiatt az érintett vasútvonalon késések várhatóak.

Hoppál Péter és Horváth Zsolt is diskurál a pécsi zenéről

A Kultúra.hu stábja idén is számos fesztiválon felbukkan a nyár során. Újságírói most is izgalmas beszélgetéseket vezetnek a fesztiválok különböző szereplőivel. A nyári turné következő állomása Pécs és a POSzT, ahol a fesztivál kísérőprogramjai között, június 10-én és 11-én a Murphy's Pub ad otthont a pódiumbeszélgetéseknek. A meghívott vendégek között találni többet között Ráckevei Annát és Udvaros Dorottyát, de különösen érdekesnek tűnik a pécsi zenei életről szóló beszélgetés, amely lezárja a pécsi sorozatot 11-én, 17 órás kezdéssel. A város zenei életét különböző...

Idén is a siklósi rendőrök lettek a legjobb helyszínelők

A napokban Siklóson rendezték meg az V. Baleset-helyszínelő Verseny megyei döntőjét - közölte Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A versenyzők a döntőn először elméleti tesztlapot töltöttek ki, majd öt baleseti helyszínen és egy elsősegély-nyújtási feladatban mérték össze tudásukat a kapitányságok és az autópálya alosztály baleseti helyszínelői.A versenyt ismét Wenhardt Attila rendőr főtörzszászlós és Csucsi Gergely rendőr zászlós, a Siklósi Rendőrkapitányság helyszínelői nyerték, így ők képviselik majd Baranya megyét a szeptemberi, Veszprémben megrendezésre kerülő országos döntőn.

Keddtől életbe lép a nyári...

Keddtől életbe lép a nyári buszmenetrend A Tüke Busz Zrt. június 16-án, kedden vezeti be a nyári menetrendet, amely augusztus 31-ig érvényes. Fontosabb változások...

Sör borult az útra az...

Sör borult az útra az üszögi körforgalomnál A Pécsről az 57-es főút felé kivezető úton, az Üszögi úti körforgalomban egy rekeszes sört szállító kamion pótkocsija...

Július elsejétől több ügyet...

Teljes körű ügyfél-azonosítási projekt megvalósítása zajlik a közigazgatásban. Célja, hogy minél több ügyet lehessen elektronikusan és telefonon elintézni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a...

Lebuktak, éveken át lopták...

Készpénzlopás miatt intézkedtek egy bánfai férfival szemben a rendőrök, ekkor észlelték az áramlopást is - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.Egy bánfai üzlet tulajdonosa tett...

Akciós jegyek szerdán - Itt...

Akciós jegyek szerdán - Itt a legújabb POSZT-last minute Szerdán déltől délután öt óráig last minute jegyek vásárolhatók a POSzT hat esti előadására a Pécsi Nemzeti Színház Belvárosi...

Elfogták a pécsi színésznő...

Elfogták a pécsi színésznő támadóját: rablással gyanúsítják – VIDEÓVAL FRISSÍTVE! Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hétfőn hajnalban rátámadt egy fiatal színésznőre Pécsett. Rablással gyanúsítják. Úgy...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Szerda reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Zsolnay Vilmos út08.45 - 09.45: Pécs, Komlói út10.00 - 11.00: Pécs, Üszögi út11.15 - 12.15: Pécs, Nagykozári út13.45 - 14.45: Pécs, Tüskésréti út15.00 - 16.00: Bogád, Kossuth utca16.15 - 17.15: Pécs, Pécsváradi út17.30 - 18.30: Pécs, Hársfa út18.45 - 19.45: Pécs, Engel János utca20.00 - 21.00: Pécs, Mohácsi út  

Októberre kiderül, hogy néz majd ki a hárommilliárdból épülő új pécsi vásárcsarnok

Októberre kiderül, hogy néz majd ki a hárommilliárdból épülő új pécsi vásárcsarnok Csütörtökön írják ki az új pécsi vásárcsarnok tervpályázatát: a résztvevő építészeknek szeptember 14-éig kell elkészíteniük a terveket. A pályaművek díjazására nettó 26,5 millió forint jut.  Az árpilisi pécsi közgyűlés döntött arról, hogy tervpályázatot írnak ki az új vásárcsarnok felépítésére, amelynek a Zólyom utca adhat majd otthont. Az előzetes számítások szerint a beruházás mintegy hárommilliárd forintba kerül, amihez a pénzt uniós forrásokból teremtheti elő a város - számoltunk be május elején.Minderre azért van szükség, mivel a nyolcvanas években épített létesítmény...

Új, 24 méter magas kilátó épült Kövestetőn

Átadták a Mecsekerdő Zrt. új kilátóját, amely a 460 méteres Kövestető csúcs közelében épült. A Hosszúhetény és Komló-Zobákpuszta között található 24 méter magas, hatszögletes, csigalépcsős, fedett sátortetős építmény fából és acélból Szabó Péter építészmérnök tervei szerint készült - olvasható az állami vállalatnak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában. A turisták 14,6 méter magasról tekinthetnek körbe, ennek során láthatják a Duna kölkedi ágától a Szársomlyón át a Villányi- és Papuk-hegységig húzódó területet, továbbá a Nyugat-Mecsek nagy csúcsait: a Misinát és a Tubest is. Az...