Patakba futott a fogat, vízbe fúlt egy ló Szentlőrincen
A Bükkösdi-vízbe hajtott egy lovas kocsi hétfő délután Szentlőrincen. Az egyik ló elpusztult, a másikat kimentették. A katasztrófavédelem közlése szerint a baleset előtt az egyik ló elszabadult, majd miután befogták, a kocsival együtt a patakba futott. A szigetvári tűzoltók mentőkötél és létra segítségével húzták ki az egyik állatot a patakból, a másik lovat azonban maga alá temette a fogat, és elpusztult. A tűzoltók munkáját a tulajdonos és egy állatorvos is segítette a közel egy órás mentés során. Személyi sérülés nem történt.A püspökség alapításától a török hódításig kötetbemutató Pécsett
Október 20-án délután öt órakor mutatják be a Pécs története II. A püspökség alapításától a török hódításig című kötetet Pécsett a Dóm-kőtárban. A kötet szerzői - Font Márta szerkesztő és Vonyó József főszerkesztő irányításával - arra vállalkoztak, hogy bemutassák Pécs és a város mai határain belül létezett, akkor még önálló települések középkori történetét. Pécs históriája esetében az államalapítás folyamatában a püspökség alapítása (1009) jelentette a fordulópontot, s a korszakot a város törökök által történő elfoglalása zárta le 1543-ban. A monográfia első kötetében...Őri László szerint Matyi Dezső biztonsági emberekkel akart bejutni a PMFC-stadionba
Az utóbbi napokban Matyi Dezső, a PMFC korábbi klubtulajdonosa ügyvédekkel és biztonsági szolgálat segítségével három alkalommal is megpróbált bejutni a városi tulajdonban lévő PMFC-stadionba, közölte dr. Őri László, Pécs alpolgármestere. „A pécsi sportbarátok, polgárok és szurkolók nevében az önkormányzat saját tulajdonú társasága, a klubot üzemeltető Pécsi Sport Nzrt. furcsállja, hogy minden alkalommal különböző indokkal tettek kísérletet a bejutásra. Matyi Dezső kísérleteit meghiúsította a PSN Zrt. és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a PMFC létesítményit megvédje...
Kirabolt egy idős embert...
A rezsicsökkentésre hivatkozva kopogott be egy 33 éves pécsi nő egy idős ember lakásába, ahonnan kilencvenezer forinttal távozott. A bíróság közlése szerint a nyomozás eddigi adatai...A Kodály Központ termeire...
Idén is pályázatot írt ki a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. pécsi civil szervezeteknek a pécsi Kodály Központ termeinek használatára. A bírálatnál előnyt élveznek azok a...Baráti alapon néha ugyan...
Átvette a napokban fényes nyereményeit Bánki Beni - a 15 éves pécsi gimnazista az idei Ki Mit Tube? verseny abszolút győztese....
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Ócsárd, Dózsa György utca07.45-08.45:...Áramot vezetett a kerítésbe...
Emberölés előkészülete miatt őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki áramot vezetett a szomszédjával közös kerítésbe Magyarszerdahelyen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság...Ismét használhatják az...
Befejeződött hétfőn a Magaslati út aszfaltozása, így azt már újra használhatják az autósok. Amint arról hírt adtunk, múlt héten gázszivárgást észleltek a szakemberek a Magaslati útnál,...Felmérték a Drávát, hogy megállapítsák, hol lehet szükség kerítésre a határzárhoz
Katonák, rendőrök, vízügyi szakemberek, és erdészek közösen, motorcsónakokkal mérték fel a Drávát, és annak partszakaszát a magyar-horvát határon. A szemrevételezés célja az volt, hogy a döntéshozók meg tudják állapítani, milyen szakaszokon kell tovább építeni az ideiglenes határzárat.A meglehetősen mostoha időjárási körülmények között dolgozó szakemberek rendőrségi, és katonai motorcsónakokkal a Szentborbás, és Drávaszabolcs közötti szakaszt térképezték fel. Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka kérdésünkre elmondta: a számukra...
Szent Ferenc pedagógiájáról tartottak szakmai napot
A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye TÁMOP pályázatának keretében országos szakmai napot tartottak a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ Szent Ferenc Katolikus Óvodájában, október 2-án, pénteken.Assisi Szent Ferencre emlékezve szakmai nap keretében mutatták be a Szent Ferenc Katolikus Óvoda négy csoportjában a vallásos és a német nyelvi nevelés komplex megvalósításának lehetőségét. Az eseményen közel hetven katolikus pedagógus és köznevelésben dolgozó munkatárs vett részt.A nap során az Assisi Szent Ferenc életéből merített események a játékkal párhuzamosan végezhető...
A Dél-Dunántúlon esett a legtöbb csapadék
Több helyen a havi átlagnál is több eső esett a hétvégén, a Tolna megyei Bátaapátiban például két nap alatt kétszer annyi eső esett, mint az országos havi átlag - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn az MTI megkeresésére. Az elmúlt hétvégére sokfelé jelentős esőzéseket jelzett előre a meteorológiai szolgálat. Vasárnapra az ország nagy részére elsőfokú, több déli megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt. Hétfő délelőtt azt írták: a hétvége időjárását alakító mediterrán ciklon országos esőt okozott. Az elmúlt két napban...Pécsi előadás...
Az Antall József Tudásközpont új őszi programsorozatában olyan államokat vesznek górcső alá, amelyeket a nemzetközi közvélemény autoriter vagy totalitárius rendszerekként tart számon....Befellegzett az ősi...
Ahogy a vizek mentén élő embereknek ősidők óta megélhetést jelent a halászat, úgy Mohácson is sokaknak volt ez a mestersége....
Machetével támadt lánya...
Egy sásdi férfit fogtak el a komlói rendőrök vasárnap. Az illető lánya élettársára támadt, machetével a kézfejét is megsebesítette - derült ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői...Fakidőlések miatt kellett...
Viharos szél kíséretében érkezett meg a hidegfront vasárnap Baranya megyébe. Emiatt három esetben is kidőlt fák akadályozták a közúti közlekedést. Pécsett, a Jókai Mór és a Móricz...Hétvégén több mint 23 ezren...
Péntektől vasárnap éjfélig több mint 23 ezer embert fogtak el tiltott határátlépés miatt a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfő reggel a...Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, József Attila út07.45-08.45: Pécs,...Debrecenben bujkált a körözött pécsi embercsempész
Az osztrák rendőrök keresték azt a 31 éves pécsi férfit, akit szombaton fogtak el Debrecenben. A rendőrök 2015. október 10-én 21 óra 20 perckor Debrecen, Hatvan utcában járőröztek, amikor olyan információ jutott a tudomásukra, hogy az egyik társasházi lakásban egy körözött személy tartózkodik. A járőrök felkutatták és igazoltatták a 31 éves férfit, aki ellen az osztrák hatóság embercsempészés bűncselekmény elkövetése miatt európai elfogatóparancsot adott ki. A rendőrök a pécsi lakost elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók Gy. Zsoltot...Műszakiztatni is lehet a kormányhivatal nyílt napján
Jövő szombaton nyílt napot tart a járműtulajdonosok részére a Baranya Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya a Hengermalom utcai vizsgacsarnokában.Az autósok körében hagyománynak számító eseményen mindig jelentős volt az érdeklődés, és most is erre számít a Hivatal.Idén tavasszal májusban az Expo Center területén a „Városi Gyermeknap" keretein belül a Kormányhivatali Nyílt Nap keretében az állampolgárok már találkozhattak a Kormányhivatallal. Az őszi közlekedési nyílt nap egyik célja, hogy lehetőséget biztosítson a járművek hétvégi...
Pécsiek, akiket rabul ejtettek a japán rajzfilmek, s gyakran a főhősök bőrébe bújnak
Nyolc éve működik városunkban a japán rajzfilmek elnevezése után Pécsi Anime Fanclubra keresztelt csoport. Bár az alapítók mára felnőttek, lelkesedésük megmaradt és manapság is szívesen öltik magukra kedvenc hősük jelmezét. Mint mondják, emberi értékek húzódnak meg az elsőre talán egyszerűnek tűnő filmekben. Dragon Ball, Pokémon, Sailor Moon. Azok, akik a kilencvenes, kétezres években voltak gyerekek, nem szükséges bemutatni a felsorolt anime rajzfilmeket, ahogy valószínűleg szüleiknek sem. A Magyarországon is nagy sikerrel futott - vagy éppen napjainkban is műsorra tűzött -...
« Előző
25662 | 25683 | 25704 | 25725 | 25746 | 25767 | 25788 | 25809 | 25830 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Búcsú Csíksomlyón: az a történelmi...
- Igazi strandidő várható, jól...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Faggyal, havazással és széllel...

