Kirabolt egy idős embert egy pécsi nő - letartóztatásba helyezte a bíróság
2015. október 13. kedd 09:40
A rezsicsökkentésre hivatkozva kopogott be egy 33 éves pécsi nő egy idős ember lakásába, ahonnan kilencvenezer forinttal távozott.
A bíróság közlése szerint a nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2015. június 17-én, a délelőtti órákban Pécsett bekopogott az idős sértetthez, aki az ajtó zárját kinyitotta, de felszólította az általa ismeretlen kopogtatót, hogy távozzon.
Ekkor a nő azt kérte, hogy ne kiabáljon és közölte, hogy tudja, hogy nem szokott senkit beengedni, de ő a rezsicsökkentés miatt jött, majd az ajtót belökve a lakásba nyomult, a sértett elesett és beverte a fejét. Amíg a házigazda feltápászkodott, a gyanúsított az egyik szekrényéből kivett egy borítékot, a benne lévő kilencvenezer forinttal és a helyszínről elmenekült.
A bíróság indoklása szerint azért volt szükség a többszörösen büntetett előéletű nő előzetes letartóztatásba helyezésére, mert hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett-tanú befolyásolásával veszélyeztetné az eljárás sikerét, annak meghiúsítására törekedne, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követne el.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

