Baranyában fogták el a kommandósok a túszejtés miatt is körözött német férfit - Videó!
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel annak a 39 éves férfinak a tartózkodási helyét, akit a német hatóságok több bűncselekmény miatt köröztek. A Német Központi Célkörözési egység június 3-án kereste meg a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát, mivel olyan információjuk volt, hogy egy 39 éves német férfi, akit emberrablás és túszejtés, fegyveres rablás és más súlyos bűncselekmények miatt Németországban köröznek, feltehetően hosszabb ideje Magyarországon rejtőzködik.A célkörözési nyomozók - az...
Elárulták, mikor kapcsolják be a klímát a pécsi buszokon - Még nincs elég meleg hozzá
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint a társaság időben gondoskodott arról, hogy megfelelő, szakszerű karbantartást, valamint tisztítási és ózonos fertőtlenítési eljárást követően a klímák ismét üzemeljenek az autóbuszokon, írta közleményében az önkormányzat cége. "A pécsi közösségi közlekedésben a klíma üzembe helyezése a levegő hőmérsékletének is függvénye: amennyiben az országos tisztifőorvos elrendeli a hőségriadót, a klímával ellátott autóbuszokon is működnek légkondicionáló berendezések. (Tehát például ma, hétfőn ehhez még nincs elég meleg - a...
Nyáron is nagyon várják a véradókat, segítsünk!
Baranya megyében a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten: Sásd, Polgármesteri Hivatal (Szent Imre u. 25.-27..) június 18. 9:00-12:00Villány, Művelődési Ház (Baross u. 11.) június 18. 9:00-12:00Pécs, PTE Kancellária (Szántó Kovács János u. 1/B) június 17. 9:00-11:00Szentlőrinc, Power Gym (Kodolányi J. u. 13.) június 19. 14:00-18:00Pécs, Intézeti „virágos-kaspós" véradás (Pacsirta u. 3.): június 20. 8:00-17:00Ezen a napon minden véradó választhat számtalan növény közül (évelő, egynyári, fűszer stb.) a Mánfai Muskátli Kertészet jóvoltából,...
Mutatjuk, hol bukkannak fel...
A NAV baranyai munkatársai jövő héten kedden Pellérden és Cserkúton a vendéglátóhelyeket, szerdán Pécsett az italboltokat,...
Baranyai önkéntes tűzoltók...
Közös sportversenyt tartott a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Baranya Vármegyei Tűzoltó és...
Kettős püspöki jubileumot...
Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját, valamint Bíró...
Befejezik a Villány és...
Mintegy 350 millió forintos fejlesztési forrásból épül meg a borairól híres Villány és a népszerű zarándokhelynek számító...
Felborult egy trélert...
A baleset pénteken kora délután történt az autópálya Mohács felé vezető oldalán. A balesethez a vármegyeszékhely több...
Egy hónapja nem találnak...
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi...
Két baranyai tóba is érkezett utánpótlás pontyokból
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége a napokban haltelepítést végzett kettő halgazdálkodási hasznosításában lévő vízterületre. A Pécsi-tóba ezúttal 1500 kg pikkelyes ponty érkezett, míg a Kovácsszénájai-tóba 500 kg került kihelyezésre, az átlagosan 2,4 kg/db súlyú halakból.
Villámcsapás tett tönkre több villanyrendőrt is Pécsett
A június 9-ei, vasárnap hajnali rendkívül heves, viharos időjárásban villámcsapás érte és tette tönkre Pécsett a 6-os főút Acsády Ignác és Páfrány utcai kereszteződések, valamint a Szigeti és Magyarürögi út kereszteződésének jelzőlámpás forgalomirányító berendezését működtető vezérlőberendezést. A Magyar közút közlése szerint káresemény a berendezés teljes cseréjét és felprogramozását teszi szükségessé, amin a szakemberek folyamatosan dolgoznak. Tekintettel arra, hogy egy komplex javítási feladatról van szó és egyedi alkatrészek, berendezések beszerzése szükséges, ezért a...
Újabb tömegsír feltárása kezdődött meg a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen
A Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata az antropológusok és régészek közreműködésével 2022. szeptemberében befejeződött. Az idei évben a legkisebb, IV. számú tömegsír feltárásával folytatódik a tudományos munka. A régészeti feltárás magában foglalja a tömegsír felnyitását, a csontvázak különválasztását, osztályozását, antropológiai morfológiai vizsgálatát, valamint a régészeti leletmentést. A feltárást a Janus Pannonius Múzeum régészei a Szegedi Tudományegyetem antropológusaival közösen végzik. A régészeti...
Három nő fosztott ki egy...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte három nő letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen személytől való...
Lángoló autóhoz vágtáztak a...
Kigyulladt egy személygépkocsi Pécsett, az Árnyas úton csütörtökön délután. A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral...
Emberölés miatt ítéltek el...
A Pécsi Ítélőtábla a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően jelentősen súlyosította a német állampolgárságú...
Gulyás Gergely:...
Felháborítónak, igazságtalannak és elfogadhatatlannak nevezte Gulyás Gergely az EU-bíróság ítéletét, amellyel 200 millió eurós...
Hó végéig éjfélig lehet...
Június 28-ig éjféli nyitvatartással várja az egyetemi könyvtár az esti és éjszakai tanulást választó hallgatókat. ...
Háztűzzel indult a szerdai...
Hatvan négyzetméteres hétvégi ház égett szerdára virradó éjszaka Szigetváron, a Bara dűlőben. A tűzoltókat negyed egykor...
Izzasztó évek várnak Péterffyre a pécsi közgyűlésben: merre billen a mérleg nyelve?
A vasárnap tartott önkormányzati választáson, Péterffy Attila, Pécs polgármesterét ugyan ismét megválasztották, a közgyűlési többségét azonban elveszítette. A jelenlegi állás szerint (egy körzetben új választásra kerülhet sor szavazategyenlőség miatt) 11 képviselőt ad a Fidesz-KDNP-ÖPE szövetség a pécsi közgyűlésnek, és csak 9-et a polgármester mögött álló balliberális tömb. Így azoknak a szerepe, akik közvetlenül egyik oldalhoz sem sorolhatók, különösen felértékelődik, lényegében rajtuk múlik, béna kacsa lesz-e Péterffy Attila. Az érintetteket kérdeztük.Bognár Szilvia, aki a...
Tetőzik a Duna Mohácsnál, csak nagyon lassú apadásra lehet számítani
Az előre jelzett időben és mértékkel, kedden reggel 779 centiméteres vízállással tetőzött a Duna Mohácsnál. A vízügy szakemberei a nap 24 órájában követik az adatokat, figyelik a folyót, és a változó helyzethez alkalmazkodva végzik az árvízi védekezést, különösebb beavatkozásra mindeddig tudomásunk szerint nem volt szükség.A szakemberek szerint a sok eső következtében a tavaszi időszakban az ártéren rendkívül dús növényzet állja útját a víznek, ami lassítja az ár levonulását.Ennek megfelelően nagyon lassú apadás várható, a következő napokban mindössze...
Még egy napig Kelenföldig járnak, onnan is indulnak a pécsi IC-k
A Ferencváros és Kelenföld közötti rekonstrukció miatt változik a menetrend június 12-ig munkanapokon. A Budapest-Pécs vonalat érintő változások A 9 és 18 óra között Budapestről Pécsre induló Mecsek InterCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldről indulnak (IC 812, IC 804, IC 814, IC 806, IC 808). A Pécsről 5 órától 14 óráig a Keleti pályaudvarra induló Mecsek IC vonatok csak Budapest-Kelenföldig közlekednek (IC 809, IC 807, IC 817, IC 805, IC 815). Az InterCity vonatok menetrendje Budapest-Kelenföld-Pécs között nem változik.
« Előző
2436 | 2457 | 2478 | 2499 | 2520 | 2541 | 2562 | 2583 | 2604 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...

