Csokinyulat és illatosítót kapnak a szabályosan közlekedők

Csokinyulat és illatosítót kapnak a szabályosan közlekedők A rendőrség 2016. március 24. és 2016. március 28. közötti időszakban fokozott közterületi jelenléttel biztosítja a nyugodt ünnepeket Baranyában.  Húsvét hétvégéjén a rokonlátogatások miatt megnő a közúton közlekedők száma. A rendőrség azt szeretné, hogy a közlekedők az utakon is biztonságban legyenek, ezért a gépjárművel közlekedők figyelmét felhívják, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, főleg az előírt sebességre vonatkozókat, hiszen a legtöbb baleset sebességtúllépés miatt következik be.Az ünnepek alatt a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult...

Megkezdődött a Magasház bontása - Páva Zsolt vezette fel az első teherautót

Megkezdődött a Magasház bontása - Páva Zsolt vezette fel az első teherautót A pécsiek kérésének megfelelően várhatóan parkot alakítanak majd ki a Magasház helyén, derült ki az épület bontásának kezdete alkalmából tartott pénteki sajtótájékoztatón. A ház törmelékeivel megpakolt első teherautót Páva Zsolt, Pécs polgármestere vezette fel.  - Több évtizedes huzavona, sikertelen próbálkozások után, néhány hónapon belül eltűnik Pécs legnagyobb szégyenfoltja, a szocializmus korszakának utolsó, mára egy letűnt kor szimbólumának számító mementója, éppen az 1956-os forradalom 60. évfordulóján - fogalmazott Páva Zsolt, Pécs polgármestere, mielőtt útjára...

Húsevő baktérium fertőz a pécsi Klinikán? Pánikkeltés vagy valós a veszély?

A szekszárdi Balassa Kórházra hivatkozva írja egy fővárosi bulvárlap pénteki száma, hogy húsevő baktériummal fertőződött meg több beteg, akit a pécsi klinikán kezeltek.  A Bors cikke szerint a szekszárdiak január óta több húsevő baktériummal fertőzött, Pécsről visszaérkezett beteget szűrtek ki. - Január eleje óta tapasztaltuk , hogy megszaporodott a különböző, antibiotikumokra rezisztens gennykeltő baktériumok száma azoknál a betegeknél, akiket Pécsre küldünk különböző beavatkozásokra - nyilatkozta a szekszárdi kórház higiénikus főorvosa. Almási doktor szerint hiába jelezték...

Hajléktalanok gyújtották...

Hajléktalanok gyújtották fel az MDF egykori pécsi székházát Pénteken hajnalban riasztották a tűzoltókat az Apáca utcában található épülethez.  A katasztrófavédők közlése szerint...

Drogokat találtak egy...

Drogokat találtak egy mohácsi férfi lakásában A 38 éves férfit kábítószer-birtoklással gyanúsítják.  Házkutatást tartottak csütörtökön délután a rendőrök egy mohácsi...

Ronggyal oltotta a lángokat...

Ronggyal oltotta a lángokat egy szomszéd a pécsi panelben Tűzhelyen felejtett olaj gyulladt meg Pécsett, egy Radnóti Miklós utcai panelházban csütörtökön, a kora esti órákban.  A...

Jóvátétel: elítéltek is...

Jóvátétel: elítéltek is dolgoznak a pécsi várfalsétány felújításán, önként vállalták a munkát Fizetség nélkül dolgoznak pécsi rabok egy civil szervezet közreműködésével az északi várfalsétány rendbe tételén. A programot...

Meglepetéssel várják...

Meglepetéssel várják pénteken a véradókat Pécsett is Pénteken a Pécsi Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt húsvéti véradásokat szervez - a véradókat meglepetéssel...

Traffipax pénteken Pécsett...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint

Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint A pogányi meteorológusok által készített előrejelzés szerint többnyire felhős lesz az ég a hosszú hétvége első felében. Pénteken eleinte gyengén felhős idő várható, majd erősen megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet +10 fok körül alakul. Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég. Eső, zápor egyaránt előfordulhat. Az északi szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Védett helyen pusztíthattak: több halomnyi medvehagymát kaszáltak le a Remete-réten

Védett helyen pusztíthattak: több halomnyi medvehagymát kaszáltak le a Remete-réten A közösségi oldalra felkerült fényképek tanúsága szerint komoly természetkárosítás történt a Mecseken. A Remete-rét egy részen tilos a medvehagyma szedése, mégis nagy halmokban állt ott a lekaszált növény csütörtök délelőtt. A Mecsekerdő Zrt. vizsgálja a történteket. Hatalmas népszerűségnek örvend a számos pozitív élettani hatással bíró medvehagyma, a piacokon és a boltokban általában rövid időn belül elkapkodják az árut. A nagy kereslet egyeseket arra sarkall, hogy akár szabálysértés útján is hozzájusson a növényhez. Ezt bizonyítják azok a képek, amelyek csütörtök délután...

Máriagyűdön is passiójátékot rendeztek virágvasárnap

Máriagyűdön is passiójátékot rendeztek virágvasárnap Virágvasárnap délután 3 órától Máriagyűd is passiójáték helyszíne volt. A máriagyűdi passió idén megújult környezetben, öt helyszínen és közel hetven szereplővel valósult meg.Jelenlegi formájában idén negyedszer rendezték meg Máriagyűdön a passió misztériumjátékát. Jézus kereszthalálának és feltámadásának történetét viszonylag szűk közösség jeleníti meg; a közösség célkitűzése szerint igyekszik az evangéliumhoz és a történetiséghez is hű maradni.A János apostolt alakító Kovács István, a PTE Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatója a négy éve újraindult máriagyűdi...

Újabb magyar...

Újabb magyar állampolgárokat avattak Pécsett Ez évben először ismét magyar állampolgárságot igazoló okiratokat adott át Őri László alpolgármester, Pécsett a Boldogság...

Hivatali vesztegetés...

Hivatali vesztegetés Pécsett: hat embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság FRISSÍTVE: útlevelekkel kapcsolatos visszaélések miatt zajlik az eljárás. Elrendelte pénteken a Pécsi Járásbíróság annak a hat...

Húsvéti játszóház várja a...

Húsvéti játszóház várja a gyerekeket pénteken Patacson Kreatív délutánra hívja a gyerekeket a Pécsi Kulturális Központ Patacsi Művelődési Házába pénteken.Az érdeklődők délután...

Komlón is kormányablakban...

Komlón is kormányablakban lehet intézni az ügyeket A megyében újabb kormányablak átadására került sor Komlón, ahol a régi okmányiroda helyén immár megújult, korszerű,...

Arra gyanakodtak, hogy...

Arra gyanakodtak, hogy drogoztak - és tényleg Két férfit állítottak elő a siklósi rendőrök, akikről bebizonyosodott, hogy kábítószert fogyasztottak.A rendőrség...

Így gyógyítanak a...

Pécs történelmi belvárosában, a Felsőmalom utcában található Baranya Megyei Vállalkozói Központ inkubátorházában találhatók meg a Jandzsó-nővérek, akik India ötezer éves gyógyászati...

A vízben is otthonosan mozogtak a baranyai tűzoltók, a "buli váltót" is jól tolták

A vízben is otthonosan mozogtak a baranyai tűzoltók, a A napokban Szentesen rendezték a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2016-os úszóbajnokságát, amelyen baranyai lánglovagok is rajthoz álltak.  A nevezési határidőig száznyolcvanketten küldték el hivatalos nevezésüket a szervezőkhöz, összesen huszonhárom csapat jelezte indulási szándékát. A versenyzők huszonkét számban álltak rajthoz, a nap folyamán negyvenegy futamot indítottak a szervezők. Délelőtt tíz órától fél kettőig folyamatosan szelték a habokat a katasztrófavédelem munkatársai, akikhez az idén meghívásos alapon csatlakoztak az Országgyűlési Őrség versenyzői...

Pécsi lengyeleket tüntettek ki a barátság napján

A Lengyel-Magyar Barátság napján, Andrzej Duda l köztársasági elnök a Lengyel Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntetett ki két Pécsett élő polgárt, közölte a pécsi önkormányzat.  A Pécsi Lengyel Önkormányzat vezetője, Keményffyné Krawczun Halina és Polak Andrzej Pécsett élő lengyel nemzetiségű állampolgár kapta az elismerést. Andrzej Duda megköszönte a kitüntetetteknek a magyarországi lengyelség szolgálatában tett érdemeiket, valamint a magyar - lengyel barátság terén tett erőfeszítéseiket.

Húsvétvasárnap nem indul túra a Szársomlyóra

Húsvétvasárnap nem indul túra a Szársomlyóra A természetbe vágyók egyik kedvelt célpontja Baranyában a Szársomlyó. A nemzeti park munkatársai szakvezetéses túrákat is indítanak a hét öt napján, húsvétvasárnap azonban nem.  Húsvét vasárnapján nem indul szakvezetéses túra a Szársomlyóra, hívta fel a figyelmet a nemzeti park. Az ünnepek után szerdától a megszokott rend szerint, szerdától vasárnapig minden nap tíz órától indítanak szakvezetéses túrát a Nagyharsányi Szoborparktól, amelyen a magyar kikerics mellett a Szársomlyó növénytani, állattani, kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik a látogatók.