Lovagolhattak és kocsikázhattak az iskolások Kertvárosban a panelrengetegben
Őri László alpolgármester kezdeményezésére első ízben Kertvárosban indult el a „Ló az iskolában" program, hogy Pécs legsűrűbben lakott, panelházas városrészében is megismerkedhessenek a legkisebbek a magyar nemzeti hovatartozást erősítő lovas kultúrával. - A kormány néhány éve kezdett bele a Kincsem Nemzeti Lovas Programba, amelynek célja a lóhasználat fejlődési pályára állítása. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy Baranyában is elindítsuk a „Ló az iskolában" programot - jelentette be Őri László alpolgármester hétfőn, a program kezdetekor Kertvárosban, az...
Több mint 23 milliót kaszált egy siklósi csaló
A Pécsi Járásbíróság szombaton elrendelte egy siklósi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, 18 rendbeli nagyobb kárt okozó csalás bűntettének kísérlete, 16 rendbeli csalás vétségének kísérlete és 108 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014., 2015. és 2016. években jogtalan haszonszerzés céljából fizetési meghagyásos eljárásokat indított 34 sértett ellen, tevékenysége több mint 23 millió forint megszerzésére irányult.Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábra helyezése esetén, megszökne,...
Több mint 9 milliónyi adományt gyűjtöttek Komlón
Az óriási érdeklődésnek köszönhetően több mint kilencmillió forintnyi adomány gyűlt össze a Richter Egészségváros komlói rendezvényén. A város ezzel a programsorozat évtizedes rekordját döntötte meg, a 9 év során Komló volt az 57. állomás. Összesen 9 304 400 forintnyi adomány gyűlt össze a komlói Egészségváros napon. Az adomány összegét teljes egészében a Komlói Egészségcentrum kapja, akik az előzetes terveknek megfelelően a tüdőszűrő-berendezést újítják fel belőle. Az összeg szinte teljes egészében a komlóiak országosan is egyedülálló aktivitásának köszönhetően gyűlt össze....
Úgy tűnik, mégsem kaphat...
A kedden ülésező városi közgyűlésen nem kerül napirendre Fodor Ibolya független képviselő bizottsági megbízatása -...
Kazahsztáni élmények és...
Számos látogatót vonz az Idegen ég alatt - Oroszföldön meggyötörve című, a „málenkij robotnak" emléket állító...
Ötezer látogatót várnak az...
Mintegy ötezer látogatót várnak a 23. Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozatra június harmadikán és negyedikén -...
Filipovics Józsefet...
Ismét Filipovics Józsefet (független) választották vasárnap Pécsbagota polgármesterének - tájékoztatta a helyi választási iroda helyettes vezetője, a Királyegyházai Közös Önkormányzati...Szálanként lopják el a...
Mindent a szemnek, semmit a kéznek - ezt a mondást illene betartani a közterületeken lévő virágágyásokkal kapcsolatban. Sajnos...
Megállóhely átépítése miatt...
Kedden 08:00-17:00 óra között a Hungária utcában, a Petőfi Sándor utcai buszmegállónál (a belváros irányába), a megállóhely...
Kigyulladt egy tartálykocsi Babarcnál a sztrádán
FRISSÍTVE: A műszaki mentés befejeződött, az 57-esen továbbra is egy sávon halad a forgalom. Súlyos baleset történt hétfőn kora délelőtt az autópályán Babarc közelében. Helyszíni beszámolók szerint a Pest felé haladó sávban kigyulladt egy tartálykocsi, ami épp az 57-es főút felett átvezető híd alatt állt meg. A tűzoltók eloltották a lángokat, és folyamatosan hűtik a járművet, hogy megelőzzék a robbanást.A sztráda főváros felé vezető szakaszát lezárták, az 57-es főutat pedig teljes szélességében.FRISSÍTVE: az M60-as autópályán kigyulladt kamion műszaki mentését...
Berúgta a dohánybolt ajtaját, majd lopott
A rendőrök perceken belül elfogták a pénzt és cigarettát lopó férfit Pécsett. Egy vagyonvédelmi cég diszpécsere jelentette be a rendőrségre vasárnap 23 óra előtt néhány perccel, hogy az egyik pécsi dohányboltból betörésjelzést kapott. A rendőrök a dohánybolt közelében elfogták a lopással gyanúsítható 36 éves helybeli férfit, majd előállították. A férfi a boltból készpénzt és négy doboz cigarettát lopott el, gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök az elfogás helyszínétől nem messze, egy bokorban megtalálták a lopott pénzt. A férfi ellen a Pécsi...
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások helyszínei és időpontjai:Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.Nyitvatartási idő:hétfő, csütörtök: 8.00 - 17.00 óráigkedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő, szerda, péntek: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00-12.00 óráigkedd: 8.00-14.30 óráigKülső véradási helyszínek:05. 30. kedd- Vásárosdombó 9.00 - 12.00 óráig, cím: Vásárosdombó, Szabadság tér 17.06. 01....
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45: Pécs,...
Rendőrök adtak...
A rendőrök játékos keretek között adtak tájékoztatást a gyerekeknek Beremenden. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...
Autósok, figyelem: hétfőn...
Hétfőn reggel fél nyolctól kedden délután négy óráig a Petőfi Sándor utcában, a József Attila utca (6-os sz. főút) északi...
Elsőáldozók találkoztak...
Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön szombaton. A második alkalommal...
Két településen tartanak ma...
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Pécsbagotán polgármestert és képviselő-testületet, Bodméron csak...
Megnyugodhatunk: az EMMI...
Bár Lázár János nemrég ismét felvetette, hogy a korábban tervbe vett új Csontváry Múzeum a Városligetben, a lebontott Petőfi...
Kulturális és gasztronómiai fesztivál is lesz Sásdon
Idén harmadik alkalommal rendezik meg Sásdon a Großmutters Küche német nemzetiségi napot, amely a német ajkúak kulturális és gasztronómiai fesztiválja a Hegyháton. A sásdi Deutsch Klub szervezésében június 3-án (szombaton) megvalósuló rendezvény célja a hagyományos sváb ételek és italok bemutatása mellett a sváb szokások, -öltözködések és -foglakozások megismertetése is a nagyközönséggel. A Sásdi Közösségi Házban és udvarán prie, pincepörkölt, rétes, sütemények, italok, fagyi, vattacukor, édességek kínálataiból válogathatunk, melyek támogató jeggyel kaphatók a nap során. A...
Sorra törték fel a hétvégi házakat Pécsett
Tíz eset nyomozását zárták le a pécsi rendőrök.Lopás bűncselekmények elkövetése miatt tett vádemelési javaslatot a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 és egy 51 éves pécsi, valamint egy 29 éves patosfai férfi ellen, akik 2016. november közepe és 2017 februárja között több pécsi hétvégi házba törtek be. Az összesen tíz eset során zömében fűnyírót, fűkaszát, láncfűrészt loptak, de előfordultak olyan esetek is, amikor bort, pálinkát, vagy épp erősítőt és hangfalakat vittek el. Az elkövetéssel gyanúsítható férfiakat februárban fogta el a rendőrség.A férfiak ellen folytatott nyomozást...
Izgalmas és játékos örökségtúrán vehetnek részt
A Good Times Charity és a Világörökség Pécs Gyermeknap alkalmából, egy izgalmas és játékos örökségtúrára hív minden családot 14.00-18.00-ig. A több állomásos belvárosi történelmi túrán szükség lesz az ügyességre, kreativitásra, és városismereti tudásra. Állomások: Cella Septichora Látogatóközpont, Ókeresztény Mauzóleum, Középkori Egyetem, Északi VárfalsétányAz Élménytár Tanoda a jegybevétellel hátrányos helyzetű gyerekeknek megálmodott gumiabroncs-játszótér megvalósulását támogatja. Részvételi díj: egységesen 500 Ft
« Előző
19194 | 19215 | 19236 | 19257 | 19278 | 19299 | 19320 | 19341 | 19362 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsukták a halálba menekült...
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Drámai változás jön, gyorsan és...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Majd' egy hónapon át pótlóbuszok...

