Körözött személyt fogtak el az Indóház téren
Elfogatóparancs alapján körözött férfit fogtak el a rendőrök Pécsett. Pécsett az Indóház téren fogták el a rendőrök csütörtökön azt az 53 éves pécsi férfit, aki ellen a Pécsi Járásbíróság jogtalan elsajátítás vétsége miatt adott ki elfogatóparancsot.A körözött férfit a rendőrök előállították majd bűnügyi őrizetbe vették.
Kincsek éjszakája lesz a Pécsi Püspökségen
Az év legrövidebb éjszakáján, június 24-én láthatók lesznek a Püspöki Kincstár értékes műalkotásai, a Székesegyházban több rövid orgonakoncert, a Püspöki Pincében pedig borkóstoló lesz. A Kincsek éjszakája nevet kapta a Pécsi Püspökség június 24-i programja, amelynek keretében több helyszín sokszínű értékeit ismerhetik meg a látogatók. „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Mt 6,21) tanítja a szentírás. A szív a Bibliában az ember személyiségének középpontját jelenti. Eredendő hivatásunk, hogy megtaláljuk azt az örök értékű kincset, amelytől legteljesebb...
Őrző-védő szolgáltatás ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat egy pécsi bűnszervezet
Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely mintegy 200 dolgozó bére után nem fizetett járulékokat. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói az elkövetők előállításával, vagyonuk lefoglalásával iktatták ki a cégpiramist. A vagyonvédelemmel és őrzésbiztonsággal foglalkozó 11 céges láncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Bár bejelentették a dolgozókat, bevallást is benyújtottak, azonban adót és járulékot nem fizettek. Hogy a lebukást...
Még több rászoruló gyermek...
Az önkormányzat bővíti a jogosultak körét, így még több gyermek étkezhet ingyen a szünidőben. A rendszeres gyermekvédelmi...
Megint nem mérnek a...
A rendőrség úgynevezett települési terve szerint pénteken a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok sebességét....
Papszentelést és éjszakai...
Szombaton ünnepi szentmise keretében pap- és diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. A jelenleg Pécs-Gyárvárosban...
Pénteken életbe lép Pécsett...
A részletes menetrend a Biokom honlapján már elérhető, az alábbiakban azonban rövid tájékoztatást adunk a változásokról. A...
Itt a szezon, dübörögnek...
Itt a kora nyári meleg, nincs is alkalmasabb időtöltés arra, hogy víz mellett töltsük el szabadidőnket, Pécsen két vízisípálya...
Fejbe rúgta és kirabolta...
A Pécsi Járásbíróság kifosztás, rablás és garázdaság vétsége miatt 9 év fegyházra és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra...
Dr. Illés Judit kapta idén az Aidinger János-díjat
Több évtizedes, magas színvonalon végzett jogi és közigazgatási szakmai munkájának elismeréseként az Aidinger János-díj kitüntetést adományozta Pécs dr. Illés Judit jogi csoportvezető részére. A díjat csütörtökön délelőtt adták át a városi közgyűlés előtt. Illés Judit 1952-ben született a Tolna megyei Bogyiszlón. 1976-ban a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi doktori diplomát, majd 1983-ban jogi szakvizsgát tett. 2005-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományok Karán közbeszerzési referensi képesítést szerzett.Jogi munkáját 1976-ban a Pécsi...
Közmunkások újították fel a pécsbányai óvodát
Szerdán dr. Őri László alpolgármester jelenlétében adták át a pécsbányai óvoda részben felújított épületét. A mintegy tízmillió forintos beruházásban közfoglalkoztatottak is részt vettek. A pécsbányai Sétatér utca óvodájában mintegy 35 éve nem volt komolyabb felújítási munka, most viszont több jelentős korszerűsítést is elvégeztek, többek között megújult a tetőzet, a park, nyílászáró. Őri László, Pécs alpolgármestere szerint az óvoda családias jellegű, ahol rendkívül magas szintű szakmai, pedagógiai munka folyik. A környék adottságai miatt kiemelt feladat az esélyteremtés,...
Téglával dobta fejbe szomszédját egy asszony
A mentők diszpécsere kért segítséget a rendőrségtől június 14-én 19 órakor azért, mert egy fejsérülést szenvedett idős férfi orvosi ellátása alkalmával elmondta, hogy a szomszédja megdobta egy kővel. A rendőröknek a 65 éves férfi elmondta, hogy összeszólalkozott a szomszédban élő nővel, aki a kerítésen keresztül alig másfél méterről megdobta őt egy téglával, majd visszament a házába. A rendőrök a helyszínen elfogták a szomszédban élő 30 éves nőt, előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.A nő a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondta, hogy a vita hevében felkapott egy...
1,7 millióan támogatták a...
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a nemzeti konzultáció világossá tette a civil törvény létjogosultságát, a kérdéssort...
Koccanásból nagy balhé:...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki egy közlekedési vita miatt...
Ó, ió, ció, áció, káció,...
Felkerült az „O"-ra az ékezet. Az idei tanév utolsó tanítási napján kérdeztük meg a diákokat, hogyan készülnek a...
Jövő tavasszal végre...
A Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható határozat szerint 2018 tavaszán kezdődhet az M6-os autópálya meghosszabbítása...
Biciklis felfedezőket vár a...
A Villányi borvidéket kiépített bicikliúton vagy a szőlők között a dűlőkön, dombtetőkön, egyre többen fedezik fel kerékpárral....
Pécs is részt vesz a Duna...
Turisztikai szempontból kiemelt jelentőségű konferenciát szervez a Magyar Limes Szövetség június 21-én. A szervezet - amelynek tagja a pécsi kulturális intézmények többségét működtető...Pléddel és elemózsiával érkező zenebarátokat várnak a Plácido Domingo Classics fesztiválra
Operapiknikkel keződik június 22. és 25. között megrendezendő pécsi Plácido Domingo Classics nemzetközi fesztivál, amelyen Plácido Domingo világhírű spanyol tenor is fellép. Magonyi Andreas Zsolt, a fesztivál társigazgatója az eseményről tartott szerdai pécsi sajtóbeszélgetésen elmondta: a június 22-i nyitó parkkoncerten a Metropolitan Opera sztárjai - Angel Blue szoprán, Jünpeng Vang bariton, Soloman Howard basszus - mellett Joshua Guerrero tenor és a Pécsi Balett szólistái lépnek színpadra Eugene Kohn vezényletével, a Pannon Filharmonikus zenekar (PFZ) és Solymosi...
Hoppál Péter szerint van igény vidéken is a minőségi kulturális fesztiválokra
Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő kedden az országgyűlésben szólalt fel a kormány kultúrpolitikájának egyik fontos aspektusát hangsúlyozva. A délutáni napirend utáni "Erősödik a fesztiválélet" című felszólalását az alábbiakban közöljük. "A jelenlegi kormányzat 2010-es hivatalba lépésekor, de a 2014-es kormányzati ciklus kezdetekor is alapvető célkitűzése volt minden területen mérsékelni azt az erős főváros-vidék fejlődésbeli ellentétet, amely a korábbi, elhibázott baloldali politikák következményeként egy óriás vízfejet...
Rászoruló családoknak osztanak tűzifát Pécsett
Pál Miklós önkormányzati képviselő javaslatára és közbenjárásával rászoruló családok fűthetnek majd a télen azzal a mintegy 10 köbméternyi faanyaggal, amely a minap keletkezett. A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. kezelésben lévő Expo Center területén dísz- és gyümölcsfák igazítását végezték el a szakemberek.
« Előző
19005 | 19026 | 19047 | 19068 | 19089 | 19110 | 19131 | 19152 | 19173 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsukták a halálba menekült...
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Drámai változás jön, gyorsan és...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- Majd' egy hónapon át pótlóbuszok...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- A halálba menekült barátja elől a...

