Hősi halottra emlékeztek a pécsi tűzoltók
Fájdalommal tudatták a helyi újságok 1968. február 18-án, hogy Regál Antal tűzoltó törzsőrmester szolgálati kötelezettsége teljesítése közben hősi halált halt, miközben az Új Barázda Termelőszövetkezet gazdasági épületének oltását végezte Gyódon. Az 50 éve történt eseményre február utolsó napján emlékeztek meg pécsi tűzoltók.A megemlékezésen részt vett Mácsai Antal tűzoltó ezredes, főtanácsos igazgató, Vetusinkszki Balázs tűzoltó alezredes, kirendeltségvezető, Farkas Roland tű. százados, szolgálatparancsnok, valamint Dolonai János nyugalmazott főtörzsőrmester tűzoltó, aki 1968....
Nem okozott fennakadást a hóhelyzet a pécsi közlekedésben
Jelentős fennakadások nélkül, megerősített műszaki és forgalmi szolgálattal dolgoztak ez elmúlt napokban a Tüke Busz Zrt. szakemberei annak érdekében, hogy a Pécsett utazók az extrém hideg időjárás és havazás ellenére is biztonságosan elérjék úticéljukat. Hétfőn még öt járat maradt ki, a Tüke Busz Zrt. a meteorológiai szolgálat előrejelzései alapján megerősítette a műszaki és forgalmi szakterületen dolgozók létszámát, ennek hatására mai napon mindössze csak két járat nem tudott időben indulni. A műszaki szakterület az éjszakai szolgálatot erősítette meg, bővített szerelői...
Pécsi bronz is született a Grundbirkózó Diákolimpián
Február 24-25. között a borsodi megyeszékhelyen az ország legjobb grundbirkózó leány- és fiúcsapatai mérték össze tudásukat a Diákolimpia Grundbirkózás Országos Döntőjében. A miskolci hétvégén az I. és a II. korcsoport nemenkénti fináléjában a legjobb csapatok küzdöttek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka" címért a Városi Szabadidőközpont Generali Arénában. A hétvégi eseményt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület szervezte a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából. A pécsi Meszesi Általános Iskola leány csapata bronzérmet szerzett.A...
Baranyában eshet a legtöbb...
Az előrejelzések alapján csütörtök délutántól a déli, dél-nyugati megyékben újra havazás kezdődik. Péntektől országszerte...
Sátorhelyen dőlt meg az...
Csütörtök reggelre sokfelé -15, a Dunántúl délkeleti felében és a Dél-Alföldön több helyen -20 fok alá csökkent a hőmérséklet....
Gyűjtik az elismeréseket:...
Még fel sem ocsúdtak a Zsolnay Fényfesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. munkatársai a pénteki örömből - amikor...
Kosárban felejtette a...
Egy helyi nő kért segítséget a rendőröktől szerdán azért, mert egy szentlőrinci vegyesboltban valaki ellopta a...
Jóval előbb kezdődhet el az...
Kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány több gyermeksürgősségi központ kialakítását, köztük a pécsit is, így a...
Manótúrára mehetnek a...
Az óvodás, kisiskolás gyermekek a mesés elemekkel átszőtt barlangtúrán Moszanka és Pipisztrella segítségével ismerhetik meg a...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:07.45 - 09.15 Pécs, Hársfa út09.30 - 11.00 Pécs, Zsolnay Vilmos út11.15 - 12.45 6-os főút, Hird belterülete13.45 - 15.15 Pécs, Üszögi út15.30 - 17.00 Pécs, Nagykozári út17.30 - 19.00 Pécs, Athinay S. út
Ilyen az Orfűi-tó a téli hidegben, befagyva
Stégek Orfűn, a befagyott Pécsi-tó partján 2018. február 28-án.
Megerősített ügyeletet és készenlétet rendelt el a buszvállalat a hideg miatt
A fagyos, havas, szélsőséges időjárási viszonyok közepette a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (DDKK Zrt.) minden lehetséges módon gondoskodott és gondoskodik arról, hogy Baranya megyében is eleget tegyen szolgáltatási kötelezettségének, az utasok biztonságos utaztatásának, kiszolgálásának. A DDKK Zrt. Baranya Megyei Szolgáltatási Központnál a meteorológia előrejelzések alapján prognosztizált időjárási körülményekre tekintettel - csakúgy, mint Somogy és Tolna megyében - 2018. február 24-től, szombattól megerősített ügyeletet, illetve készenlétet rendeltek el, mind a...
Ötvenöt milliárdos értékben...
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból több mint 55 milliárd forint értékben valósulnak meg...
Árokba csúszott egy kamion...
Árokba csúszott az udvari határátkelőnél egy kamion szerda délután. Eddig ismeretlen okokból az árokban kötött ki egy...
Befékezett a sofőr, ketten...
Vészfékezést kellett végrehajtania egy busznak Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton szerda délután, amelynek következtében ketten...
Útra borult egy kamion...
Pécsvárad és Nagypall között borult le egy kamion rakománya szerda délután. Ahogyan azt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a műszaki mentés ideje...Pedagógusait is képzi az...
A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Baranya és Tolna megye területén minden gyermek számára elérhető legyen katolikus köznevelési...
Trófeákat lopott egy férfi,...
A nyomok egy hoboli férfi házához vezették a rendőröket. Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a...
Hófúvásra, extrém hidegre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat Baranyában is
Több megyében továbbra is várható hófúvás, de szerdára már csak elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. Több megyére az extrém hideg miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnali, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a továbbiakban már csak helyenként (főként a középső megyékben és délen) lehet hószállingózás, havazás, de csak egy-két centiméternyi hó hullhat. Az olykor erős szél a Nyugat-Dunántúlon, az Alföld keleti felén és Borsodban hordhatja a frissen lehullott havat az utakra....
Elhunyt a tornasport nagyasszonya, Horváth Leona, gyászol a pécsi sportközösség
Pécs tornasportja gyászol, elhunyt Horváth Leona tornaedző, tájékoztatta lapunkat Erdeiné Békési Valéria, a Pécsi Torna Egyesület elnöke. Horváth Leona 1924. január 28-án született Paposon, Szatmár megyében. A szerekkel véletlenszerűen ismerkedett meg, tizenkét éves koráig, egy miniszteri főtanácsos lányához illően, csak az ujjait trenírozta a billentyűkön. Ám egy napon valamiért, egy tornazsákot cipelő barátja nyomába szegődött, aki a tornaterem felé ballagott. Ott ragadt. Versenyzőként egy elrontott mozdulat, egy szaltó leugrás rontásával nem jutott ki a londoni, majd a sors...
Áramszünet van két baranyai településen is
FRISSÍTVE! Megszűnt az áramkimaradás. Állandó a rendőri jelenlét volt az érintett településeken. Görcsöny és Baksa településeken február 28-án 6 órától kábelszakadás miatt áramszünet volt. Az érintett településeken a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állandó rendőri jelenlétet biztosított.
« Előző
16233 | 16254 | 16275 | 16296 | 16317 | 16338 | 16359 | 16380 | 16401 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 25 fok is...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Különleges jelenség ragyogja be...
- Emléktáblát avattak Angster József...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...

