Pécsi bronz is született a Grundbirkózó Diákolimpián

2018. március 01. csütörtök 12:30

Pécsi bronz is született a Grundbirkózó Diákolimpián

Február 24-25. között a borsodi megyeszékhelyen az ország legjobb grundbirkózó leány- és fiúcsapatai mérték össze tudásukat a Diákolimpia Grundbirkózás Országos Döntőjében. A miskolci hétvégén az I. és a II. korcsoport nemenkénti fináléjában a legjobb csapatok küzdöttek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka" címért a Városi Szabadidőközpont Generali Arénában. A hétvégi eseményt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület szervezte a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából. A pécsi Meszesi Általános Iskola leány csapata bronzérmet szerzett.

A birkózás egy igen ismert és nagy múltú sportág hazánkban is. Korábban főként a férfiak kedvelték ezt a fajta mozgásformát, de ma már egyre több női versenyzővel is szőnyegre lép. A grundbirkózás öt év kihagyás után a 2016/2017. tanév óta része ismét a Diákolimpia országos versenysorozatnak. Idén összesen 180 csapat nevezett a bajnokságba, közülük kerültek ki a miskolci országos döntő résztvevői, a két napon összesen közel 350 fő.

A hétvégi verseny megnyitóján részt vett Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Rakaczki Zoltán, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának sportért felelős polgármesteri megbízottja és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. Az ünnepi köszöntőket követően a versenyző fiatalok diákolimpiai esküt tettek, majd elkezdődtek a csapatküzdelmek. A versenyek végén két korcsoportban a három legjobb lány- és fiúcsapat részesült díjazásban.

A Diákolimpia versenyek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei között pedig megtalálható Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Palkovics László közoktatásért felelős államtitkár is. A hétvégi miskolci versenyre több neves és sikeres sportoló is kilátogatott, úgymint Varga János olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok birkózó, Majoros István olimpiai bajnok birkózó, Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó, egyben a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) alelnöke, Kovács István birkózó világbajnok, az MBSZ alelnöke. A versenybíróság elnöki teendőit egy legendás birkózó, Deák Bárdos Mihály egykori Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, négyszeres olimpikon látta el.

A Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntőjének otthont adó Miskolcon nagy támogatottsága és elismerése van a sportnak, Borsod-Abaúj-Zemplén megye pedig hagyományosan is erős bázisa a magyar birkózósportnak. Miskolc Megyei Jogú Város vezetése szerint a diáksport támogatása elengedhetetlenül fontos az új, felnövekvő sportolói generációk kinevelésében, a tehetségek felfedezésében. A Diákolimpia versenyek pedig hozzájárulnak a fiatalok közösségi élményben való gazdagodásához, és segítenek abban, hogy a fiatalok sokat tanuljanak magukról és versenyző társaikról is olyan területen, mint a kitartás, fegyelmezettség, sportszerűség.

A hétvégi Diákolimpia Grundbirkózás Országos Döntő fantasztikus hangulatban telt, a verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia közösségi médiaoldalán (https://www.facebook.com/diakolimpia/ ). A kétnapos küzdelemben az alábbi iskolák szerezték meg a dobogós helyezéseket.

 


 

Forrás: MDSZ