Bort lopott, majd felgyújtotta a villányi pincét
A rendőrök egy 21 éves villányi férfit gyanúsítanak azzal, hogy két és félmillió forint kárt okozott ismerőse pincéjében. Egy villányi lakos tett feljelentést a rendőrségen azért, mert szombaton 16 óra 30 perc és vasárnap 7 óra 30 között a személygépkocsijából ellopták a pincekulcsát, majd bort loptak a pincéjéből, amelynek belső helyiségeit ezt követően fel is gyújtották.A rendőrök a beszerzett adatok alapján egy 21 éves villányi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki beismerte tettét. Megállapították, hogy a férfi bement ismerőse...
Figyelem: a NAV revizorai sem feledkeznek el a nőnapról
A NAV baranyai munkatársai március 4. és 10. között Drávaszabolcson, Harkányban, Mohácson, Siklóson, Szigetváron valamint a megyeszékhelyen végeznek ellenőrzéseket, ahol a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatást, az online pénztárgép használatát, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják. Ahol a pénztárgép által továbbított adatok ezt indokolják, ott forgalomszámlálásra is sor kerülhet. A revizorok érkezésére számíthatnak a ruházati kiskereskedők, a dohányboltok, a pékségek, a vendéglátóhelyek, valamint a nőnaphoz kapcsolódóan az ajándék- és...
A feltárása után több mint 90 évvel láthatja először a közönség a pécsi mamutot
1928 márciusában szokatlan csontokra bukkannak a pécsi Fehérhegy homokbányájában. Rihmer László bányamérnök azonnal felismerte, hogy egy őslény maradványairól van szó. Több mint 90 évvel a feltárás után kiállítják a mamut csontjait a Janus Pannonius Múzeumban, ebből az alkalomból Kisbenedek Tiborral, a Janus Pannonius Múzeum Természettörténeti osztályának vezetőjével beszélgettünk. - Rihmer László fiatal bányamérnökként dolgozott akkoriban az Első Duna Gőzhajózási Társaságnál, akik elkezdték a Szécheni István-aknánál a szénbánya feltárását. Az István-aknától délkeletre...
Lecsukatta a bíróság a...
A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy siklósi férfi letartóztatását egy hónapra, kereskedéssel elkövetett...
Itt adhatunk vért a héten...
A következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten Pécsett és a megyében: Pécs Regionális Vérellátó Központ...
Két autó ütközött a 6-oson...
A baleset a 6-os főút és a Nagy-Zsebei út kereszteződésénél történt hétfőn reggel. Összeütközött két...
Kigyulladt egy műhely...
A tűzoltók egy vízsugárral megszüntették az izzást. Kigyulladt egy műhely hétfőn kora reggel Mohácson, a...
Változékony, de egyre...
Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra is készülni kell. A maximumértékek egyre inkább 10 fok felett,...
Így nézheti élőben a...
Aki nem tud személyes ellátogatni Mohácsra, de szeretné nyomon követni a busójárást, a Mohácsi Újság.hu-n élő, webkamerás...
Szándékosan nekiment egy autónak, aztán elhajtott
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki gépkocsijával egy közlekedési vita miatt nekiütközött egy másik személygépjárműnek, majd adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a baleset helyszínét. Közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves pécsi férfi ellen. A férfi 2019. január 8-án 17 óra 17 perckor Pécsett, a Megyeri úton - a Megyeri út irányából a Verseny utca irányába - közlekedett gépkocsijával. Haladása során a Mártírok útja és a Megyeri út...
Összegyűlt a javításra a pénz, így a pécsi kutató-mentők is oltani tudták a Szársomlyót
Alig egy hete, tűzoltás közben hibásodott meg a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület tűzoltóautója. Amint erről értesítették a közvéleményt, pár napon belül megérkezett a segítség, így pénteken már ők is részt tudtak venni a Szársomlyó oltásában. A Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület a Facebookon-oldalán tette közzé, hogy miután posztolták a meghibásodást és segítséget kértek, rengeteg jóakaró jelentkezett. Cégek, magánszemélyek egyaránt keresték őket, hogy pénzadománnyal, eszközzel, vagy szervizeléssel segítsék. Egy pécsi cégnek köszönhetően a javítás egy nap...
Mikor, hol busózzunk? Íme a vasárnapi mohácsi programok teljes listája
A keddig tartó busójáráson harmincnégy helyszínen csaknem száz rendezvényt tartanak. Ezek számbavételét szeretnénk megkönnyíteni azzal, hogy napról-napra közöljük az aznapi kínálatot. A programok többsége ingyenes. Március 3.- Farsangvasárnap: 9.00: a főutcán népművészeti- és kézműves vásár9.00-12.00: a Télűzők busócsoport farsangi készülődése- Vörösmarty u. 7/b.10.00: Találkozás a Kürtös busócsoport tagjaival a Busóudvarban látványfőzés10.00: a Kossuth Filmszínházban nemzetiségi néptáncműsor (Deák tér 1.)10.00: A Széchenyi téren busócsoportok ízelítő...
Tűz a Szársomlyón: a védett...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei a helyszínen vizsgálták, milyen károkat okozott a Szársomlyón pénteken...
Milliókat költenek az...
Komoly anyagi megterhelést jelent Pécs számára az illegálisan lerakott hulladék elszállítása. Közvetlenül több mint hatmillió...
Pécsi és mohácsi...
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja legutóbb Pécsett, a Koch Valéria Gimnáziumban, és a Rendőrségi...
Négy bringát is elkötött az...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki négy kerékpárt lopott el Pécs...
Venyigeégetésből lett...
Nagyharsány külterületén, a Szársomlyó hegyen venyigét égettek pénteken délután, amibe belekapott a szél és elvitte a tüzet. A...
Aranyfedezet címmel hirdet...
Aranyfedezet címmel hirdeti meg a 2019/2020-as évad bérletes sorozatát a Pannon Filharmonikusok a Müpában. "Az...
Már húsz hektáron ég a Szársomlyó, rohamosan terjed a tűz
A délelőtti órákban tűz keletkezett a Villányi-hegységben a Szársomlyó hegytömbjén, ami rohamosan terjedt tovább és a környező szőlő ültetvényeket is veszélyezteti. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos tűzoltói Siklósról, Sellyéről, Mohácsról és Pécsről tíz egységgel érkeztek a helyszínre, valamint csatlakoztak a Villány Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is.A tűzoltók kétirányú beavatkozzással, elsődlegesen a tűz terjedését próbálják megakadályozni, és ezzel a közeli erdőt, valamint egy szőlőcsemetést megvédeni. Vízsugár és kéziszerszámok mellett,...
Öt év börtönre ítélték Kocsis Istvánt az MVM-perben
Öt év börtönbüntetést szabott ki Kocsis Istvánra, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjére pénteken a Pécsi Ítélőtábla új eljárásban másodfokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben. Az ügy másodrendű vádlottját szintén letöltendő, a harmadrendű vádlottját pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa Kocsis Istvánt - távollétében - társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek. A másodfokú ítélet ellen mindhárom vádlott védője felmentésért fellebbez, az...
Hurokba szorult szarvasbikát mentettek meg egy baranyai erdőben - Kétszer is
Orvvadászok által kirakott hurokba szorult szarvasbikát menekített meg a pusztulástól a madártani egyesület baranyai csoportjának egyik önkéntese. Amint arról a közösségi oldalukon beszámoltak, a hónap közepe táján ragadozómadár fészektérképezést végzett egyik önkéntesük a Kisszentmárton környéki erdőkben. Már jó ideje járta a területet, amikor egy hurokba akadt fiatal szarvasbikára bukkant. Az orvvadászok által kirakott, erős sodronyból készült hurok a bika agancsára tekeredett. A szarvas még jó erőben volt, valószínűleg csak néhány órával korábban került szorult...
« Előző
13230 | 13251 | 13272 | 13293 | 13314 | 13335 | 13356 | 13377 | 13398 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...

