Szándékosan nekiment egy autónak, aztán elhajtott
2019. március 03. vasárnap 10:46

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki gépkocsijával egy közlekedési vita miatt nekiütközött egy másik személygépjárműnek, majd adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a baleset helyszínét.
Közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves pécsi férfi ellen. A férfi 2019. január 8-án 17 óra 17 perckor Pécsett, a Megyeri úton - a Megyeri út irányából a Verseny utca irányába - közlekedett gépkocsijával. Haladása során a Mártírok útja és a Megyeri út kereszteződésében egyenesen akart tovább haladni, azonban egy közlekedési vita miatt az áthaladási szándékát megváltoztatta, és jobbra kanyarodott a dr. Veress Endre útra.
Ezt követően az előtte közlekedő személygépkocsi mellé gurult, majd pár száz méter megtétele után nekiütközött a másik gépkocsinak. Az ütközést követően a gépkocsivezető adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.
A rendőrök a férfit kihallgatták gyanúsítottként, a baleset okozásáért elismerte a felelősségét. Az ellene folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...