Bort lopott, majd felgyújtotta a villányi pincét
2019. március 04. hétfő 12:19

A rendőrök egy 21 éves villányi férfit gyanúsítanak azzal, hogy két és félmillió forint kárt okozott ismerőse pincéjében.
Egy villányi lakos tett feljelentést a rendőrségen azért, mert szombaton 16 óra 30 perc és vasárnap 7 óra 30 között a személygépkocsijából ellopták a pincekulcsát, majd bort loptak a pincéjéből, amelynek belső helyiségeit ezt követően fel is gyújtották.
A rendőrök a beszerzett adatok alapján egy 21 éves villányi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki beismerte tettét. Megállapították, hogy a férfi bement ismerőse lakóházának udvarára, majd az ott leállított személygépkocsiból kivette a pince kulcsát, valamint két metszőollót.
A pincéből ellopott 20 liter bort, majd - hogy a nyomokat eltüntesse - felgyújtotta a pince belső helyiségeit.
A tűz a pinceházban megolvasztotta a villanyvezetéket, több borászati berendezés is megsemmisült, valamint a pincében tárolt 20 hektoliter bor is tönkrement.
A férfi elmondta azt is, hogy egy darab térkővel az egyik áruház bejárati ajtaját is betörte
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...