180 milliót csalt ke egy pécsi nő színlelt szerelemmel
A Pécsi Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két férfi ellen, akik közül az egyiknek a felesége egy idős német férfit vert át szerelmet színlelve, miközben a nőt a férje irányította, míg a nő sógora a kicsalt pénz egy részét fektette be. A vádirati tényállás szerint az egyik vádlott felesége 2021. évben Olaszországban megismerkedett az idős német sértettel, akinek szexuális szolgáltatást ajánlott. Ezt követően a nő és a sértett többször találkoztak Olaszországban, Németországban, illetve...
Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves komlói nőnek
A komlói rendőrök a lakosság segítségét kérik a 44 éves nő eltűnése kapcsán. A Komlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kaszás Bernadett Kinga ügyében.A 44 éves nő 2025. március 20-án Komlóról ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye azóta ismeretlen, életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.A nő körülbelül 172 cm magas, vékony testalkatú, haja őszes, vállig érő, fekete, szeme barna.A Komlói Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható nőt felismeri, vagy...
Három kígyó is elpusztult a Véménden keletkezett tűzben
Egy családi ház száznegyven négyzetméteres melléképületében keletkezett tűz vasárnap délután Véménden, a Rákóczi Ferenc utcában. A műhelyként használt épületben nyolcvan négyzetméteren falburkolat, műanyag és hulladék égett, a tűzben egy gyártógép is megsérült, illetve elpusztult három házi kedvencként tartott kígyó. A lángokat a véméndi és a mohácsi hivatásos tűzoltók eloltották, majd átvizsgálták az épületet. Személyi sérülés nem történt.
Sérült gyermekek búcsúját...
A máriagyűdi kegyhelyre évről-évre külön búcsú keretében érkeznek fogyatékkal élő fiatalok, akik idén május 23-án ünnepi...
Angliáig jutott a...
Egy tavaly, fiatal madárként gyűrűzött cserregő nádiposzátát fogtak vissza a napokban angol madarászok Nagy-Britannia keleti...
Kidőlt fa akadályozza a...
Hétfő délután a Szentlőrinc-Sellye vonalon hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos közlekedésre kell számítani. A MÁV...
Csaknem két hónapja hiába...
A szigetvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a 13 éves lány eltűnése kapcsán. A Szigetvári Rendőrkapitányság...
Vidám gyermekzsivaj...
Idén is nagy sikerrel zajlott a katasztrófavédelem Nyitott szertárkapuk programsorozata, amely során az ország összes...
Egy mohácsi nő...
A mohácsi rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték a nő letartóztatását. A rendőrök május 20-án délután egy...
Húsz határsértőt tartóztattak fel hétvégén a rendőrök
Húsz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken kilenc, szombaton öt, vasárnap három, jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök. Az ország belsejében három határsértőt is elfogtak, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.Az elmúlt héten az ország területén 68 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten - május...
Szellemirtókkal, helikopter-szimulátorral is várják a gyerekeket a Zsolnay Kulturális Negyedben
A többi között mászófallal, óriáscsúszdával, több ugrálóvárral, helikopterszimulátorral, luficsodákkal és a Szellemirtókkal is várják a látogatókat a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben a mai gyereknapon. Mint azt a negyedet üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) MTI-hez eljuttatott közleményében írták, május 25-én a pécsi kultnegyed minden zegzuga megtelik játékkal és élményekkel, hiszen a létesítmény a hagyományoknak megfelelően idén is egy napra hatalmas játszótérré változik.A nap egyik leglátványosabb vendége lesz a kombi Lada 2104-ből átalakított Ghostbusters-autó,...
Idén is kinyitják Baranyában a szertárak kapuit a tűzoltók gyermeknapon
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, azaz holnap. A korábbi évek hagyományait követve idén is 153 hivatásos és 329 önkormányzati, illetve önkéntes tűzoltóság és múzeum várja azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek küldött közleményében azt írta, évek óta nagy népszerűségnek örvend "Nyitott szertárkapuk" elnevezésű rendezvényük, amely gazdag programjaival...
Mohácsi drogdílert...
Gépjármű-ellenőrzés során utastársa alsónadrágjából került elő annak a dílernek a kábítószere, aki többek között...
Ismét egy, a sínekre tett...
Valaki nagyon nem viccel, és ez a valaki nagyon nem vicces: lapunk értesülései szerint szombaton hajnalban egy, a sínekre tett...
Helyszínelés miatt állt le...
Pécs és Mecsekalja-Cserkút között rendőrségi helyszínelés miatt szünetelt a vonatforgalom szombaton reggel. A...
Repültek a kukák, dőltek a...
A pécsi rendőrök egy óra alatt elfogták a két garázda fiatalembert. A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy...
Szorult helyzetbe került...
- A mohácsi tűzoltóktól megszoktuk, hogy ilyen mosolygósak - fogalmaz bejegyzésében a katasztrófavédelem hivatalos oldala. -...
Jövedéki adóval trükköző...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte négy magyar állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra különösen jelentős...
Vandál pusztítás a Barbakánnál: kitépték a leandereket, összetörték a dézsákat
Sajnálatos látvány fogadta ma reggel a Biokom munkatársait a Barbakánnál: valamennyi közterületi dézsa felborítva, a növények kitépve, összetörve hevertek a területen. Az ikonikus helyszínt újra vandál pusztítás érte - ez már nem az első eset az elmúlt időszakban. Ezúttal összesen 13 darab, leanderekkel beültetett, valamint 10 darab, jelenleg egynyári növények kiültetésére váró üres dézsa vált a rongálás áldozatává.Ez a rendszeresen visszatérő jelenség nemcsak a közterületek esztétikai állapotát rontja, hanem komoly anyagi kárt is jelent a város számára. A BIOKOM NKft....
Ha tűzoltónak állna, most szeretettel várják!
A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt tart beosztott tűzoltói és gépjárművezetői beosztásba. A beosztás betöltésének feltételei:magyar állampolgárság,cselekvőképesség,büntetlen előélet,18. és 55 év közötti életkor,állandó belföldi lakóhely,középfokú állami iskolai végzettség,a beosztás ellátásához szükséges egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasság, kifogástalan életvitel,előnyt jelent: „C” kategóriás vezetői engedély.Járandóságok:A beosztással járó illetmény és egyéb juttatások megállapítása a 2015. évi XLII. törvény alapján...
Baranyában is programokkal várják a természetkedvelőket
2025-ben tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat. A héten mind a tíz hazai nemzeti park igazgatóság rendhagyó programokkal, túrákkal várja a természetbarátokat. A programsorozathoz természetesen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott. Duna-Dráva Nemzeti Park programjai:Május 23. (péntek), 10.00: Szakvezetéses túra a SzársomlyóraA Villányi-hegység legmagasabb pontjának meghódítása. Időtartam: 3 óra. Táv: 5 km.Találkozási pont: Nagyharsányi Szoborpark. Részvételi díj: felnőtt: 1500 Ft/fő; 18 éves...
« Előző
1197 | 1218 | 1239 | 1260 | 1281 | 1302 | 1323 | 1344 | 1365 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar Péter: a dokumentumokból...
- Keddtől ismét látogatható az...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- A Lánc utcában csaptak fel a lángok...

