Úgy tűnik, a Hunyadi utcában felejtette valaki az autóját
Több mint egy hete árválkodik lehúzott ablakkal a képen látható kocsi a Hunyadi utcában, ott, ahol egyébként nem is parkolhatna a nap minden órájában. Az autót be sem zárta a tulajdonosa, időnként a csomagtér ajtaja is tárva-nyitva áll.Mivel az adott útszakaszon a nap nem minden szakaszában szabad parkolni, már büntetőcédula is került a szélvédő elő - ahhoz képest, milyen régen áll ott a jármű, az is csoda, hogy még csak egy. Tényleg nem hiányzik senkinek az autó?
Késéssel közlekednek a vonatok a pécsi fővonalon
Korlátozásokkal újraindulhatott a közlekedés Rétszilason, a korábban várakozó járatok 20-60 perces késéssel folytatják útjukat, közölte a MÁV. A biztosítóberendezés teljes helyreállításáig még 10-20 perccel hosszabb menetidőre lehet számítani a pécsi fővonal ezen szakaszán közlekedő járatainál .
Miután a párját lecsukták, a most lebukott nő vitte tovább a drogbizniszt Mohács térségében
Letartóztatásban lévő párja tevékenységét folytatva terítette a kábítószert egy 25 éves nő a mohácsi térségben, a rendőrök őrizetbe vették. A mohácsi rendőrök a napokban Sátorhely és Majs között ellenőriztek egy gépkocsit, valamint annak 25 éves vezetőjét és 30 éves utasát. A 25 éves nő nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, mert élettársa tagja volt annak a bűnbandának, amelyet egy 45 éves nő vezetett, a terjesztésben pedig a három fia segítette. Akkor a 25 éves nőt kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, élettársa - anyjával és két fivérével együtt -...
Beszorult egy ember a...
Letért az úttestről, majd árokba borult egy személyautó Pécsen, a Veress Endre utcában vasárnap kora délelőtt. A...
Tűz ütött ki egy baranyai...
Tűz ütött ki egy sellyei, Fürdő utcai ház konyhájában. A helyi és a szigetvári hivatásos tűzoltókat...
Alapításuk 150....
A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mohács Város Önkormányzata, valamint a Mohács és Térsége Tűzvédelméért...
Több mint másfél hónapja...
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a 16 éves fiú eltűnése kapcsán. A Szigetvári Rendőrkapitányság Bűnügyi...
Ragadozók tízezreit...
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége a csukát követően harcsa ivadékokat telepített az általa hasznosított két...
Tragédia Baranyában: tóba...
Lapunk értesülései szerint holtan találtak rá egy középkorú nőre pénteken Szigetváron, a Csónakázó-tóban. Azt egyelőre...
Nyoma veszett egy 16 éves lánynak Pécsről
A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Papp Bernadett ügyében. A 16 éves lány 2025. április 14-én engedély nélkül távozott egy pécsi lakásotthonból, tartózkodási helye azóta ismeretlen, életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A lány körülbelül 155 cm magas, vékony testalkatú, haja vállig érő, sötétbarna, szeme zöld.Utolsó ismert ruházata: bézs kabát, piros, kapucnis pulóver és sötét színű nadrág. A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható lányt...
Sörimádók, figyelem: szombaton irány a Pécsi Sörfőzde!
Szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napjához csatlakozott a Pécsi Sörfőzde is. A kezdeményezés célja, a korábbi évekhez hasonlóan az, hogy egyenesen a sörfőzdékhez vigye a sörszerető, illetve a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget A rendezvényen résztvevő kisüzemekben lehetőség lesz a főzde bejárására, sörkóstolásra és -vásárlásra is. A látogatók Pécsett vezetett túrák keretében ismerhetik meg a főzde történetét, működését, valamint a sörkészítés lépéseit és alapanyagait. A túrák az...
Vádat emeltek egy baranyai drogbanda tagjai ellen
A Baranya Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy kábítószer-kereskedő hálózat öt tagjával -egy nővel és négy férfival- szemben. A vádirat szerint a vádlottak ismerősök, az egyik férfi és a vádlott nő élettársak. Avádlottak kábítószer terjesztésére léptek kapcsolatba egymással. Az egyik férfi 2022 nyarától 2023. január közepéig Hollandiában szerzett be kábítószereket, azokat ismerősei ausztriai lakóhelyén tárolta, ott kimérték, adagolták, majd a megrendelőknek postán juttatták el. Tőle és másoktól is vásárolt különböző, különösen jelentős mennyiségű...
Megható levelet írt egy...
Levélben köszönte meg egy pécsi szülő a mentősök segítségét, akik megmentették a gyermeke életét, számolt be róla a...
Ennyi volt: leállnak a...
Közösségi oldalán jelentette be az Universal Air légitársaság, hogy leállítja a menetrend szerint járatait, köztük a...
Tűz ütött ki egy komlói...
Kisebb tűz volt egy komlói társasház negyedik emeleti lakásában, a Kossuth Lajos utcában csütörtökön délután. A lángokat...
Kamionnal ütközött egy...
Összeütközött egy kamion és egy tehergépkocsi a 6-os főúton, Pécs közelében, a Vasas felé vezető elágazásnál csütörtökön kora...
Belenézhetünk a Mohácson...
A Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen közelmúltban feltárt III. és IV. számú tömegsírból előkerült maradványok antropológiai...
Nagyapja zaklatott egy 14...
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség súlyosításért fellebbezett egy súlyos gyermekbántalmazási ügyben, amelyben első fokon hat év...
Hármas karambolhoz riasztották a hatóságokat egy baranyai városban
Összeütközött három személyautó Sásdon, a Rákóczi Ferenc úton, azaz a 611-es főút belterületi szakaszán csütörtökön délelőtt. A város hivatásos tűzoltói áramtalanítják az egyik járművet. Az érintett útszakaszon a mentés idején forgalomkorlátozás lehet.
Késő éjszakáig küzdöttek a lángokkal Cserkúton
Tűz keletkezett egy fémhulladék-feldolgozó telephelyen, Cserkút külterületén, a 6-os főút közelében szerdán délután. A lángokat késő éjszakára sikerült megfékezni. Megközelítőleg száz köbméter hulladék égett, amihez a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a pécsi hivatásos és a palkonyai önkéntes tűzoltókat riasztották. Az egységek több vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. A beavatkozást munkagépek, valamint a pécsi, a szigetvári és a komlói vízszállítók is segítették.Képünk illusztráció.
Szélvihar, jégeső csaphat le Baranyára - Narancs riasztást adtak ki, jön a hidegfront!
Csütörtökön az érkező hidegfront hatására a déli óráktól főleg délen, illetve keleten zivatarok kialakulására lehet számítani, délen heves zivatarok is előfordulhatnak. A HungaroMet narancs riasztást adott ki Baranyára. Azt írták, a cellákat elsősorban viharos kifutószél kísérheti (ált. 60-90 km/h, de heves zivatarok környezetében 90 km/h feletti lökés sem kizárt) intenzív csapadék és esetleg jégeső (jellemzően < 2 cm) mellett. Estére a front mögött stabilizálódik a légkör, gyorsan lecseng a zivatartevékenység.FRONT MENTÉN VIHAROS LÖKÉSEKCsütörtökön a déli,...
« Előző
1239 | 1260 | 1281 | 1302 | 1323 | 1344 | 1365 | 1386 | 1407 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar Péter: a dokumentumokból...
- Keddtől ismét látogatható az...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- A Lánc utcában csaptak fel a lángok...

