Belenézhetünk a Mohácson ötszáz éve tömegsírba temetett hősök szemébe - Videó!
2025. május 15. csütörtök 13:03

A Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen közelmúltban feltárt III. és IV. számú tömegsírból előkerült maradványok antropológiai vizsgálatát jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének munkatársai végzik.
Egyebek mellett itt készülnek azok a digitális arcrekonstrukciók, amelyeknek köszönhetően – még ha csak átvitt értelemben is – belenézhetünk az 500 éve tömegsírba temetett emberek szemébe.
Az országban egyedülálló módon, embertani leletek alapján több száz éve elhunyt emberekről készít digitális arcrekonstrukciókat Kis Luca, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Embertani Tanszékének tudományos munkatársa - tájékoztatta a felsőoktatási közkapcsolati igazgatósága korábban az MTI-t.
A közlemény szerint Kis Luca biológia-rajz szakos hallgatóként találkozott az arcrekonstrukció lehetőségével. Magyar szakemberek korábban csak szobrászati rekonstrukcióval foglalkoztak, a kutató az első, aki digitálisan készíti el az arcrekonstrukciókat Magyarországon. Kis Luca az SZTE Embertani Tanszékén végezte doktori tanulmányait, és kutatása mellett kezdett el online digitális arcrekonstrukciót tanulni.
A digitális munkafolyamat hasonlít a szobrászi alkotófolyamatra: minden lépés manuálisan zajlik, azzal a nagy különbséggel, hogy a szakember digitális anyagot használ digitális eszközökkel, és azzal a nagy előnnyel, hogy jobban ellenőrizhető és javítható folyamat közben a rekonstrukció, mert minden réteget egyesével átlátszóvá tud tenni.
Kis Luca jelenleg arcrekonstrukciókat készít több, a mohácsi csata tömegsírjaiban eltemetett ember koponyája alapján.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Kedden is felhős, esős időt várnak az...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Berobban a kánikula, 37 fok is lehet...

