Saját lakását gyújtotta fel egy komlói asszony

Mire a tűzoltók eloltották a lángokat, két szoba teljesen kiégett. Az asszony füstmérgezést kapott, még nem lehetett kihallgatni. A tűzvizsgáló több gyújtogatási nyomot talált, szerinte a környező lakások is veszélyben voltak.A rendőrség közveszélyokozás gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Elmaradnak az isztambuli zenekarok koncertjei

Az isztambuli Bezmara és Baba Zula együttesek pécsi koncertjei május 22-én és 23-án elmaradnak, mivel a fellépéseket a török szervezőpartner lemondta - tájékoztatott a Pécsi Kulturális Központ. A programváltozással járó kellemetlenségért elnézést kérnek a szervezők.

Betörték a pécsi zsinagóga ólomüveg ablakait

Krausz István, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke az MTI-nek azt mondta: a bűncselekmény a hétfő esti 17 órás zárás és a reggeli 9 órás nyitás között történt. Az elnök - egy időben a rendőrségi helyszíneléssel - kedd délelőtt azt mondta: négy ablakot is betörtek. Beszámolója szerint a zsinagógával szemben mélygarázst építenek, az itt található törmelékek közül szerezhetett az elkövető, vagy elkövetők egy nagyobb kődarabot, amellyel megdobták a zsinagógát. A kődarab megrongálta a zsinagóga műkő lépcsőjét, és az így letörött kisebb kődarabokkal törték be az ablakokat. A kárról Krausz...

"Személyes konfliktus miatt...

A baloldali politikus szerint Pécsett ez vezetett ahhoz, hogy egy új frakció jöhetett létre, megbontva ezzel az MSZP-SZDSZ koalíciós többséget.

Traffipax kedden Pécsett és...

07.00 - 07.45 óráig Pécs, Szigeti út08.00 - 08.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 19.09.00 - 09.45 óráig Pécs, Dr. Veress E. út10.00 - 10.45 óráig Pécs, József A. út12.00 - 12.45 óráig Pécs,...

Kedden Pécsre hozzák Jamaicát

Kedden Pécsre hozzák Jamaicát A zenekar 2005 elején alakult azzal a céllal, hogy a friss jamaikai zenei megoldásokat és előadásmódot követve saját muzsikát...

Marad a döcögős, nyomvályús...

Marad a döcögős, nyomvályús 6-os út A Magyar Közút helyi főmérnöke, Sziládi Zoltán megerősítette információinkat, hozzátéve: a korábban elkezdett felújításokat...

Mire jó az első...

Mire jó az első Bologna-diploma? A reform eredményeképpen megszűnt a kétosztatú felsőoktatás, tehát az egyetem és a főiskola egymástól független képzési...

Előzetesben a januári pécsi...

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság K. Tímea huszonkilenc éves, B. Péter huszonhét éves és F. Péter negyvenéves férfit, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy több késszúrással...

Egy amerikai magyar orvos vallomásai

Egy amerikai magyar orvos vallomásai Sólyom Antal biokémikus, gyermekpszichiáter, a csecsemőpszichiátria egyik úttörője, nyugállományba vonulása óta bioetikával foglalkozó szakember. Könyve nem egyszerű önéletírás és visszaemlékezés a derűs gyermekkorra, a szülőkre, iskolákra és tanárokra, majd a komoly és az 1950-es években egyre nehezebbé váló ifjúkorra és szegedi egyetemi évekre - ismertették a szervezők.Hanem - mint hozzátették - őszinte és tanulságokkal teli vallomás is egy Magyarországon ígéretesen induló, majd 1965-ben nehezen, ám - szakmai megfontolásokból - önként vállalt olaszországi emigrációról, végül az...

Megszünteti a tanácsnoki posztokat

Megszünteti a tanácsnoki posztokat Páva Zsolt közölte: a feleket arra kérte, hogy fontolják meg javaslatait, amelyeket - függően a visszajelzésektől - akár már a következő rendes közgyűlésen, azaz a jövő héten megtárgyalhatnak. Szerinte a sok esetben öt-nyolc fős FEB-ek működése nem indokolt a gazdasági válság idején - s új politikai helyzet is állt elő. Hozzátette: azt kérte, hogy a törvényi minimumra - három főre - csökkentsék ezen bizottsági tagságok létszámát, s az elvtől csak kivételes esetben térjenek el.Mint mondta, nem tartja egészségesnek, hogy regnáló képviselők kerültek be ezen...

"Intő jel lehet Bajnainak, ami Szilivel történt"

Péntek esti hír: a jelek szerint elveszítik többségüket a szocialisták Pécsett. Három volt szocialista képviselő ugyanis kilép a frakcióból, hogy Baloldali Szövetség Pécs Városáért névvel új frakciót alapítson - emlékeztet a lap.Mindez azért érdekes, mert ezzel a jelek szerint létrehozható az új többség Páva Zsolt nagy fölénnyel megválasztott fideszes polgármester mögött - fogalmaz a Heti Válasz munkatársa.Mint hozzáfűzi, emlékezetes, hogy a baloldali kampánynak az őket támogató médiában is visszatérő érve volt, hogy hiába szerezne többséget Páva Zsolt, ellenzékben kellene...

Riaszt a meteorológia:...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztó szolgálata 2009 május 19-ére, keddre sárga riasztást adott ki a dél-dunántúli régió területére. Néhol előfordulhat heves zivatar, amit intenzív...

Meszesi gyilkosság: hárman...

Mint arról a rendőrségi szóvivő beszámolt, több szakértőt bevontak és mintegy ötven tanút kihallgattak a rendőrök, a gyanúsítottak viszont nem tettek vallomást. K. Tímea huszonkilenc...

Megalakult az új pécsi frakció

Megalakult az új pécsi frakció Sarkadi szerint mindhárman baloldali gondolkodású emberek maradtak, s egyetlen céljuk, hogy Pécs városáért dolgozzanak. A...

Tóth Károly többször kérte...

A szocialista politikus elmondta, hogy többször megkérte Szili Katalint, hogy ne induljon a pécsi választások során. A bukást nem a jelölt, hanem a párt szenvedte el. Tóth Károly...

Szemölcs helyett a...

A lány szülei nem értik, miként lehetett a mellbimbót a szemölccsel összetéveszteni. Attól tartanak, hogy bár a bimbó plasztikai műtéttel helyreállítható, lányuknak később, a...

"Az MSZP az együttműködés...

"Május 10-én Pécs város lakossága nagy többséggel egy másik politikai erőt képviselő személy mögé állt azzal, hogy Páva Zsoltot választotta polgármesternek.Az MSZP Városi Szervezete...

Szerdán rendkívüli ügyfélfogadás az APEH-nál

Központi ügyfélszolgálatokPécs, Rákóczi út 52-56. 8:00-18:00Kaposvár, Béke u. 28. 8:00-18:00Szekszárd, Arany J. u. 5-11. 8:00-18:00Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának kirendeltségei a szerdán megszokott nyitva tartás szerint, 8 és 12 óra, valamint 13 és 15:30 óra között fogadják az ügyfeleket.A 06-40-42-42-42-es kékszámon hívható telefonos tájékoztatási vonal (Contact Center) munkatársai a megszokott rend szerint (8:30-16:00 között) fogadják az adózással kapcsolatos kérdéseket.

Gyöngyszem a Népszabadságban

Gyöngyszem a Népszabadságban "(...) Többen úgy látják, hogy amennyiben Páva felszólításának a három alpolgármester és az MSZP frakció nem tesz eleget, akkor utcai demonstrációk adhatnak nyomatékot az új polgármester elvárásainak. A három jogkörétől megfosztott, így feladat nélkül maradt alpolgármester ugyanis a következő 17 hónapban mintegy 45 millió forintba kerülne a városnak. (...)Az utcai akciókat akár megalapozhatja az, hogy péntek délután Páva Zsolt a választók előtt is megismétli esküje szövegét, a Széchenyi-téren."A TELJES CIKKET ITT OLVASHATJA EL: KLIKK!

Ákos Pécsett mindent beleadott

A Bonanza Banzai egykori frontembere Pécsett újrahangszerelve énekelte el szólóalbumainak legsikerültebb darabjait. Körítésként a számok születésével kapcsolatos, humorosan tálalt történetek elmesélésével - ha nevezhetjük így, stand up comedy-nek sem utolsó közbevetésekkel - is szórakoztatta a Lauber Dezső Sportcsarnokban egybegyűlt rajongókat.GALÉRIA: KLIKK IDE!A három órás koncert látvány- és fénytechnikája kimagaslóan igényesre sikeredett, s a nagyérdemű tetszésének is abszolút megfelelt: a több ezres közönség felállva...