„Ákombákom" Kézdy Györgytől
Mint azt Kis-Halas Andrea, Művészetek és Irodalom Háza munkatársa ismertette, az „Ákombákom" címet viselő esten Kézdy György kedvenc szerzőinek - a huszadik századi magyar irodalom kiválóságainak - munkásságából válogat e másfél óra hosszúságú előadás alatt.- Gyors egymásutánban elhagytak barátaim. Előbb Orbán Ottó, majd Lázár Ervin. Tőle még halála előtti este el tudtam búcsúzni. Mi hárman egyidősek voltunk. Ők ketten- tőlem függetlenül- szerették és nagyon becsülték egymást. Mindkettőjüktől én vettem búcsút egy-egy általuk írott remekművel. Hetvenegy múltam és...
Nádor: megint nem lesz semmi belőle...
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnél (DDRFÜ) azonban közölték kérdésünkre: 150 napja lett volna a szállófejlesztési pályázaton tekintélyes összeget nyerő Danubiusnak, hogy adatokat szolgáltasson a támogatási szerződés megkötéséhez. Ezt a végső határidőig sem tette meg, mondta, ami azt jelenti: a megítélt támogatást nem fogja megkapni a részvénytársaság. Hozzátette: legfeljebb egy új kiíráson indulhat majd a mostani kedvezményezett (ha egyáltalán...), ebből azonban csak valamikor 2010 második felében lehet pénzre számítani.Eldőlt tehát, hogy az...
Visszavonták a szerdai UV-B riasztást
Az OMSZ közleménye szerint a várható legmagasabb 7,2-es erősségű lesz. A meteorológiai szolgálat egyúttal arra is figyelmeztetett: az UV-B riasztás visszavonása nem jelenti azt, hogy szükségtelen a napsugárzás elleni védekezés. A szerdára prognosztizált 7,2-es érték is a nagyon magas kategóriába tartozik és akár már 20-30 perc napozással bőrpír keletkezhet.A tájékoztatás szerint a riasztás visszavonása arra hívja fel a figyelmet, hogy újabb közlemény kiadásáig nem várható extrém közeli UV-B sugárzás. Az OMSZ hétfőn jelentette be, hogy visszavonásig UV-B riasztást ad ki.Autófeltörőket fogtak a...
A járőrök kiérkezésére a fiúk menekülni kezdtek, de sikerteleül. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket; a rendelkezésre álló adatok alapján hat gépkocsiban tettek kárt.Zenekari piknik a Pannon...
A szervezők ez évben szombaton 19 órára, a Szent István térre várnak minden érdeklődőt, aki kíváncsi a következő évad hangversenyeiből összeállított érdekes és változatos programra.A...Újra Pécsett a rangos...
A szimpózium előadói között megtalálható Eckhardt Mária zenetörténész, Berkesi Sándor egyházzene-igazgató, Ivasivka Mátyás...
Pénzbüntetés a Mein Kampf...
A bíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi határozatát, és a vádlottat folytatólagosan elkövetett...Ittasak voltak: megszúrta...
A kölcsönös szidalmazást követően a felnőtt fiú egyszer csak fogott egy kést és megszúrta édesanyja jobb lábát. A nő könnyű-, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.Kökény csak Málom felől...
Kökény község megközelítése az 58-as számú főútról a Pécs, Sztárai Mihály utca - Nagy Imre utca - Málomi út - Péter-puszta - Kökény-puszta - Kökény útvonalon lehetséges - hívták fel a...Így fújta a polgármester
- Még gyerekkoromban tanultam meg szájharmonikán „A szentek mennybemenetele" című számot. Azóta is ez az egyetlen dal, amit el tudok játszani, ezért is hálás vagyok a fiúknak, hogy rövid időre bevettek maguk mellé. Egyébként nem vágyom muzsikusbabérokra, sokkal fontosabb teendőim vannak annak érdekében, hogy Pécs ismét a felemelkedés útjára lépjen - mesélt a következő időszakról Páva Zsolt.
Tubes: "a lokátor ügye nem beszédtéma"
A lap keddi számában megjelent interjúban az 52 éves vezérkari főnök úgy fogalmazott: nem tartja kizártnak, hogy a védelmi kiadásokra fordítható pénzt is újraszámolják, de reméli, hogy az idén nem lesznek elvonások.A kiöregedő helikopterek cseréjével kapcsolatban közölte, hogy négy-öt éven belül ki kell cserélnie a honvédségnek a MI-8-as szállító helikoptereket, de a MI-17-esek felújíthatóak, és így még 10 évig használhatóak, a MI-24-esek pedig harminc év után is hatékony eszközök.A tubesi radar ügyéről szólva kijelentette: a katonák közt a lokátor ügye nem beszédtéma, a NATO...Traffipax kedden Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig 66-os fkl. út Mecsextrém park08.00 - 08.45 óráig Pécs, Komlói út09.00 - 09.45 óráig Pécs, Hársfa u.10.00 - 10.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út12.00 - 12.45 óráig Keleti elkerülő út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Nagy I. út14.00 - 14.45 óráig Nyugati elkerülő út15.00 - 15.30 óráig 57-es fkl. út15.45 - 16.30 óráig Pécs Komlói út16.45 - 18.00 óráig 66-os fkl. út Mecsextrém parkKertváros: patkánytanya és...
Mint Káplán János elmondta lapunknak, a panelházak tövében a teniszpályái tőszomszédságában, egy elhagyott ételbár épületében...
Heringék cége mégsem pályázott
A még szocialista-liberális többséggel rendelkező városvezetés első körben azzal indokolta a kiírás szükségességét, hogy...
Jótékonykodásra szólítanak...
- Az állami gondozottakért, illetve a sajátos nevelési igényű tanulók szocializációjának elősegítéséért szerveztük ezt az...
Téreyvel búcsúzik a...
Május 26-án, kedden este fél kilenctől a budapesti Új Színház művészeinek estje zárja a kortárs magyar drámákat népszerűsítő programot Térey János „Jeremiás, avagy az Isten...300 millióval drágább a...
Utóbbi eset azonban azt jelentené, hogy nem kezdődhetne el idén nyáron a több elemet (Tettye, városközpont a Széchenyi térrel,...
Nagyon magas lesz az...
Az OMSZ felhívta a szabadban tartózkodók figyelmét arra, hogy fokozottan védekezzenek a napsugárzás okozta leégés ellen. Ha lehetséges, 11 és 15 óra között kerüljék a napozást, később is...Nitrátmérgezésben halt meg egy lothárdi csecsemő
Az ügyben még közigazgatási eljárás keretében indult vizsgálat. A kislány otthonában lett rosszul, mentővel a pécsi gyermekklinikára szállították, de az orvosok az életét már nem tudták megmenteni. A boncolás során derült ki, hogy a halál oka nitrátmérgezés" - mondta el az eset körülményeiről a bűnügyi osztályvezető.Hozzátette: a rendőrség ennek alapján gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kezdett nyomozni ismeretlen tettes ellen. Szakemberek a kútvízből az egészségügyi határértéket jelentősen meghaladó nitráttartalmat mutattak ki. A hozzátartozók azt vallották, hogy...Fegyvergyűjtő drogtermesztőt fogtak
A feltételezett elkövető egy másik bűncselekményben indult nyomozás során került a rendőrség látókörébe. A nyomozók a munkanélküli szobafestő nagypalli otthonában és élettársa pécsi lakásán tartott pénteki házkutatáson 776 tő vadkendert, 848 gramm csomagolt marihuánát, 4 különböző fegyvert, fegyveralkatrészeket, több mint 800 lőszert és egy jugoszláv típusú kézigránátot találtak.A rendőr dandártábornok hozzátette: a férfi őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került. A drogfüggő szobafestő elismerte, hogy fegyvereket gyűjtött, a marihuánáról elmondta, magvait Bécsben vette, a...
Holnap vízhiány várható Pécs-Szabolcs környékén
"A Pécsi Vízmű értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy gépház rekonstrukciós munkálatok miatt 2009. 05. 26-án 9 és 13 óra között vízzavarosodás, nyomásesés, esetleges vízhiány várható Pécsett, a Komlói út Ibolya és Tolnai J. út által határolt részén, valamint Pécsbánya és Pécs-Szabolcs területén.A vízmű köszöni ügyfelei megértését és türelmét."
« Előző
48600 | 48627 | 48654 | 48681 | 48708 | 48735 | 48762 | 48789 | 48816 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- A pécsi állatkert igazgatója, Szatyor...
- Sikerülhet-e a keleti városrész...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Párás, ködös éj után borús napunk...

