Páva Zsolt büntetőfeljelentést tesz!

2009. június 15. hétfő 19:56

Páva Zsolt büntetőfeljelentést tesz!
Ötfős, független jogi és gazdasági szakértőkből álló bizottság fogja kivizsgálni a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) ügyletét, amelynek során egy vagyonkezelő cégnek (Busrent Kft.) adták el a város 147 darab buszát 2,2 milliárd forintért, hogy a flottát később évi 170 millió forintért béreljék vissza - döntött a PK Zrt. felügyelő bizottsága hétfőn.

Az 51 százalékban a holdingon keresztül a város, 49 százalékban a Hungarian Bus Zrt. által tulajdonolt társaság ügyletét Jáhn Péter, a Hungarian Bus Zrt. ügyvezetője szabályosnak értékelte a FEB-ülést követően, ám, mint fogalmazott, egyetért a bizottság döntésével, amely átfogó jogi és gazdaságossági vizsgálat elrendelését tartotta szükségesnek.

Mint mondta, a kérdéses ügyletről a PK Zrt. közgyűlése döntött, s ismét megerősítette korábban lapunknak adott nyilatkozatát, miszerint a holding, annak vezérigazgatója, Varga Péter is elfogadta buszeladásra irányuló szándékot. Mindez azért érdekes, mert a holding vezetője éppen ennek ellenkezőjét állította egy héttel ezelőtt. Ő azt mondta, hogy csak ezekben napokban szerzett tudomást a fél éve megkötött szerződésről.

Azzal kapcsolatban, hogy 100 millió forintnál nagyobb vagyonértékesítés előtt a városi közgyűlés jóváhagyását is ki kellett volna kérnie a cégnek, közölte: a buszokat a szerződés mellékletében nevesítve, gyakorlatilag egyenként adták el, így az egyedi értékhatár nem lépte át ezt a limitet. Véleménye szerint így nem volt szükség közgyűlési jóváhagyásra sem - véleményünk szerint pedig erre szokták mondani: lehet, hogy jogszerű, de hogy nem etikus, az teljesen biztos...

Keczer helyett más jön

Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója jelenleg kórházban van, betegsége súlyosságát mutatja, hogy Jáhn Péter szerint nemrégiben kómába esett, amelyből napokkal ezelőtt tért vissza. A cégben a menedzsmentjogokkal rendelkező Hungarobus ügyvezetője azt mondta, nemsokára új személyt keresnek, aki Keczer felépüléséig el tudja látni a vezérigazgatói feladatokat a PK Zrt.-nél.

Újságírói kérdésre Schmidt József, a FEB szocialista elnöke azt mondta, a szakértőkből álló bizottság (egy-egy jogászt kér fel a holding és a PK, egy harmadikat ők ketten választanak, valamint a két jogász választ maga mellé egy-egy közgazdászt) javaslatainak fényében konszenzus mentén kíván majd határozni a továbbiakról a PK Zrt., a Hungarobus és az önkormányzat közgyűlésének bevonásával.

Közölte, amennyiben szükséges, utólag szentesítheti az értékesítést az önkormányzat, de az sem elképzelhetetlen, hogy más módon rendezik az ügyletet.

A PK Zrt. a szerződés szerint 2,2 milliárd forintért adott el 147 darab buszt oly módon, hogy azokat évi 170 millió forintért, s összességében még mintegy 2 milliárd forint rendelkezésre állási díjért cserébe visszabérli a 40 százalékban általa tulajdonolt, s alapított Busrent Kft.-től.

Jáhn közölte: "minderre azért van szükség, hogy 2010 végéig egy tiszta, tartozások nélküli cég vezényelhesse le a teljes flotta cseréjét". Erre szerinte a pénzhiányos PK Zrt. képtelen lenne, vagy csak előnytelen feltételekkel tudná teljesíteni a város felé vállalt kötelezettségeit.


FRISSÍTVE:
(Kedd, 13:07)


Páva Zsolt: Büntető-feljelentést tesz a város a buszeladások miatt


"Sajtóközlemény.

A mai napon megkértem Varga Pétert, a Pécs Holding ZRt vezérigazgatóját, hogy részletesen számoljon be a hétfői Felügyelő Bizottsági ülés eredményéről és döntéséről. A FEB-nek a „zavaros buszeladásokkal" kapcsolatban kellett határoznia.

Nem kaptam kielégítő magyarázatot a PK ZRt. vezetőitől.

Sajnos, úgy látom, a Holdingban döntésképtelenség uralkodik és megint csak időhúzás folyik a tisztázatlan és érthetetlen buszeladások ügyében, Pécsnek és a pécsieknek azonban erre nincs idejük.

Úgy gondolom, sem a város, sem pedig az itt élők rövid és hosszú távú érdekeit nem szolgálja a buszok eladása. Ezért úgy döntöttem, hogy a mai nappal a város büntető-feljelentést tesz az ügyben, mert meg kell tudnunk, kit, kiket terhel a felelősség, hogy tulajdonosi döntés és hozzájárulás, illetve a Közgyűlés felhatalmazása nélkül, eladták a város buszait.

Elvárom, hogy mielőbb kiderüljön, személy szerint kit vagy kiket terhel ezért a felelősség.

A jövőben hatékonyabb munkát és alaposabb vizsgálatot várok el a város cégeinek vezetőitől. Nem engedhetjük meg egyetlen társaságnak sem, hogy elherdálják Pécs, és a pécsiek közvagyonát.

Minden döntésüknek a város érdekeit kell szolgálnia, hogy a pécsiek nyerjenek!

Dr. Páva Zsolt
Pécs polgármestere
Pécs, 2009. 06. 16."


Képünkön: Jáhn Péter, a Hungarian Bus Zrt. ügyvezetője és Schmidt József a FEB szocialista elnöke.

Kép és szöveg: Korb Zoltán