Tíz ország fiataljai az Ormánságban

Közös munkájuk ma este fél héttől kerül bemutatásra a kémesi malom udvarán (Petőfi utca). A helyszínen megtekinthetnek az érdeklődők egy táncperformanszot, kisfilmeket, amiket a csoportok horror, romantikus, akció, sci-fi-stílusban készítettek el.Egy másik csoport a színpad illetve a környezet rendbetételén dolgozott (virágültetés, festés), egy kis létszámú társaság pedig fotókiállítással és kisfilmmel készült, melyben bemutatják az elmúlt két hét történéseit.

Pillanatok alatt leszaggatták a rézlemezt

Egy szemtanú szerint, mint a hangyák, úgy másztak fel egymás után négyen a pavilon tetejére. Puszta kézzel tépték fel a tető rézlemez borítását pillanatok alatt, majd elfutottak vele. A négy fiatalembert a rendőrök a közelben elfogták.Ellenük lopás miatt indult büntetőeljárás, a tulajdonos kára közel százezer forint.

Nem értékelték a humorát, hát rúgott

Az egyik autós megállt és kérdőre vonta, ekkor a fiú belerúgott az autó oldalába és elszaladt. Az autóban ötvenezer forint kár keletkezett. Többen hívták a rendőröket, a közelben elfogták a fiút.A nyomozóknak mindent beismert, azt mondta poénból csinálta. Ellene garázdaság és rongálás miatt indult eljárás.

Továbbra sem enyhül a meleg

Várható időjárás péntek estig:Folytatódik a kánikula. Sok lesz a napsütés, a nappali gomolyfelhő-képződésből elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében várható...

Traffipax pénteken Pécs...

07.50–08.30-ig: Nendtwich út08.45–09.45-ig: Szigeti út10.00–10.45-ig: Nyugati elkerülő11.00–11.45-ig: Pellérdi út13.00–13.45-ig: Hársfa...

Teljesen leállíthatják a...

Teljesen leállíthatják a Pécs-Budapest vonatforgalmat is Bár már napok óta szenvedünk a pokoli hőségtől, kedden mégsem emiatt késtek fél órát a Budapest–Pécs vonalon közlekedő...

Musical Parádé a Káptalan...

Musical Parádé a Káptalan utcában Teltházas programnak ígérkezik a pécsi musical-est, amelyben négy népszerű énekes közös produkcióban mutatja meg a műfaj...

Pécsett már a majmok is...

Pécsett már a majmok is fagyiznak 36 fokot mutat a Széchenyi téri meteorológiai állomás hőmérője - csütörtökön 14 órakor, árnyékban. Pont annyit, amennyit az...

Népszerű a Munkácsy-trilógia

Népszerű a Munkácsy-trilógia Munkácsy Mihály három legjelentősebb bibliai témájú festménye együtt először és feltehetően utoljára látható Pécsett, a Nagy...

Vihar, árvíz: összefogás a Dél-Dunántúlért

A figyelem és a gyűjtések középpontjában Miskolc áll, azonban a mi térségünkben is számos településen sok család maradt fedél nélkül, házuk összeomlott, elvesztették az újrakezdéshez nélkülözhetetlen jószágaikat. A jelenlegi helyzetben ezeknek a családoknak minden adomány nagy segítséget jelent. E gyűjtések és az összefogás elősegítése érdekében az ügynökség létrehozta az összefogás hivatalos honlapját. Célja az adományozók információhoz juttatása, a szereplők kapcsolatfelvételének segítése, illetve a felajánlásokhoz online felület biztosítása.Az ügynökség emellett aukciót indít,...

Késnek a vonatok – és nem a meleg miatt

A fennakadásokat az okozza, hogy az érdi elágazásnál elromlott a váltóberendezés, emiatt Nagytétény-Diósd és Érd között csak egy vágányon közlekedhetnek a szerelvények.

Kútba zuhant és életét vesztette

A hatvanéves rutinos munkás biztosítókötél nélkül a kútgyűrűre állva ereszkedett a mélybe. Társai engedték le csörlővel, alig pár méter után a sodronyacél valamiért elszakadt. A férfi húsz métert zuhant, hanyatt esett rá a kútgyűrűre. Az egyik társa próbált rajta segíteni, leereszkedett hozzá, akkor már a férfi nem lélegzett és nem volt pulzusa. A rendőrség és a munkavédelmi felügyelőség vizsgálja körülményeket, különösen azt, hogy miért történt a baleset és kit terhel a felelősség.

Hogyan jussunk „Át a falon”?

Hogyan jussunk „Át a falon”? A pécsi világörökségi helyszínek egységes építészeti megfogalmazása magában foglalta a nyugati és északi várfalsétány és kert...

Mohács: újabb feljelentés jön?

Mohács: újabb feljelentés jön? Feltételezések szerint a sérelmet a hatóság rövidesen vizsgálja, s a körülmények ismeretében dönti el a szükséges...

Friss közlekedési hírek:...

A Mária utca forgalmi rendje véglegessé vált. Az utca egyirányú a Hunyadi utcától egészen az Flórián térig.A Király utca-Felsőmalom utca-Majorossy Imre utca csomópont építése miatt a...

Rendőrségi információs pont...

Rendőrségi információs pont nyílik Az alpolgármester szerint "kiemelt jelentőségű ez a nap a város és a rendőrség közötti együttműködésben". Az...

Még a rendőröknek is...

Többen hívták a rendőröket, a férfi annyira beindult, hogy még a rendőrök elé is letolt nadrággal vetette ki magát. A férfit szeméremsértés miatt előállították. A kihallgatáson mindent...

Pécs2010 EKF - szegedi...

A magyarság Európában elfoglalt helyét, történelmünk fontos eseményeinek hazai és külföldön megjelent krónikáit, Magyarország és Erdély régi térképeit mutatja be az a kétszáz muzeális...

Fokozódik a kánikula, a Dunántúlon lehet eső

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Folytatódik a kánikula. A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok lesz a napsütés. A délutáni, esti órákban elsősorban a Dunántúlon és a középső területeken alakulhat ki zápor, zivatar. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, de zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:A Brit-szigetek, a Skandináv-félsziget, valamint a szárazföld nyugati partvidékeinek kivételével Európa-szerte kánikula van, és sokat süt a nap....

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

07.50–08.30-ig: Pécs, Verseny utca08.45–09.45-ig: Pécs, Dr. Veres E. út10.00–10.45-ig: Pécs, Makai I. út11.00–11.45-ig: nyugati elkerülőút13.00–13.45-ig: Siklósi út14.00–14.45-ig: Nagy I. út15.00–15.30-ig: Tüzér utca15.45–16.30-ig: Verseny utca

Felfüggesztett a bólyi haláleset ügyében

A bíróság Palotai Gabriella vezette tanácsa foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek az ápolónőt, akit nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt és 150 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezett.Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a többi között azt, hogy a sértett betegsége jelentősen közrejátszott a történtekben, az ápoló büntetlen előéletű és kiskorú gyermekről kell gondoskodnia, az intézmény belső szabályozásában hiányosságok vannak, hiányoznak a betegek elkülönítésére használatos eszközök és...