Olvasóliget ma 18 órától – Márton Lászlóval
2010. augusztus 04. szerda 09:50
Az Olvasóliget-sorozatban kortárs írók olvasnak fel budapesti és vidéki ligetekben, többek között a Litera szervezésében, a Hungarofesttel együttműködésben, a Pécs2010 program részeként. A margitszigeti Holdudvarban, a pécsi Kultúrkertben és Balatonalmádiban napernyők alatt, kényelmes nyugágyakon, kerti székeken, puffokon olvasgathatnak a kortárs irodalom rajongói. Kiadók és szerkesztőségek jóvoltából temérdek könyv és folyóirat várja az érdeklődőket a polcokon.
Az Olvasóliget mai pécsi vendégének, Márton Lászlónak legutóbb Amit láttál, amit hallottál címmel jelent meg elbeszéléskötete a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2008-ban. Az ajánlóban ez olvasható: „'A fiatalasszony éppen kilépett az ajtón, és valamit előrevitt a kertkapuhoz, úgyhogy majdnem összeütköztünk vele. Az esti sötétben jóformán semmi sem látszott belőle, csak a lábujjai, azok ugyanis világítottak, mintha szentjánosbogarak lettek volna felsorakoztatva, nagyság szerint. Később elmagyarázta, hogy foszforeszkáló körömlakkot használ, részint egészségügyi okokból, gombásodás ellen, részint azért, hogy ezzel is nyomatékot adjon személyisége varázslatos vonásainak. Egy kissé furcsa volt, ahogyan dicsekedett ezekkel a nyomatékra szoruló vonásokkal, mintha birtokolná és eszközként használhatná őket, holott amit használt, az a foszforeszkáló körömlakk volt, mely a pazarul megvilágított konyhában már egy csöppet sem érvényesült.' Márton László egyszerre játékos és hátborzongató történetei a mai magyar hétköznapokban tárnak fel nem sejtett dimenziókat.”
Az eseményeken díjtalanul lehet részt venni.
A következő pécsi Olvasóliget-program:
Augusztus 18. szerda, Pécs, Kultúrkert.
Vendég: Bertók László, kérdezi: Ágoston Zoltán
EQM, Litera
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Aki teheti, ne most menjen...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...