Nonstop könyvtár a PTE-n
2010. augusztus 04. szerda 10:16

„Olvasási és digitális kompetenciák fejlesztése könyvtári szolgáltatásokkal" címmel nyerte el a 2009-ben kiírt TÁMOP pályázatot a könyvtár, mely illeszkedik napjaink új típusú tanulási és könyvtárhasználati szokásaihoz. Az internet megnövekvő szerepét és az információk digitalizálódását figyelembe véve, 24 órában válnak elérhetővé bizonyos szolgáltatások: „egy interaktív, korszerű könyvtári portált hozunk létre, mellyel időben is kiterjesztjük elérhetőségünk, valamint a jelenlegi magyar és angol nyelven kívül németül is olvashatóvá tesszük a honlapot" - emelte ki Dr. Dárdai Ágnes (képünkön balra).
Dr. Komlósi László rektorhelyettes (képünkön jobbra) köszönetét fejezte ki a könyvtár vezetőinek erőfeszítésükért.
Kiemelte az egyre individualizálódó tudásszerzés mellett az irányítás és a növekvő „tudástömegek közvetítésének felelősségét és fontosságát". Szeptembertől a Tudásközpont foglalja magába azokat az összesített szolgáltatásokat, melyek a pályázat révén megvalósulnak majd.
Takács Tímea - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...

