Kraft János geológus vizsgálja
A löszfal 2010. július 25-én, a település egyik külterületen lévő ház mögötti építkezésnél indult meg és maga alá temetett két kisgyermeket, a háztulajdonos ötéves kisfiát és a szomszéd tizenegy éves kislányát, akiknek az életét már nem tudták megmenteni a kiérkezők rendőrök, tűzoltók, mentősök. A balesetben egy felnőtt férfi is megsérült.Bajban van a pécsi RETEXTIL Alapítvány
A RETEXTIL Alapítvány EQUAL pályázatának célja a munkaerőpiacon hátránnyal induló, tartós munkanélküli, megváltozott munkaképességű és/vagy fogyatékkel élő ember rehabilitációs foglalkoztatása volt. A projekt maradéktalanul megvalósult: megtörtént a módszertan kidolgozása és annak továbbadása szociális, művészeti és terápiás területen, illetve ennek a rehabilitációs foglalkoztatási formának az állami akkreditációja is megtörtént kimenetként. A projektben a néhai Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézettel (OPNI), a Periféria Alapítvánnyal, és az OPNI-ban működő...A kormány mellett demonstrált
A férfinak - aki mécsest és fáklyát gyújtott a Kossuth-szobornál - az a szándéka, hogy országos aláírásgyűjtést kezdeményezzen azért, hogy a magyar kormány és annak miniszterelnöke továbbra is határozottan kiálljon a nemzet szuverenitásáért, illetve hosszú távú társadalmi és gazdasági érdekeiért.Salamon Csaba a hírTV-nek azt mondta: a programnak több célja van, az elsődleges célja a kormány nemzetközi tárgyalások során tanúsított politikájának a támogatása. „Ehhez szerettem volna a polgárok támogatását megnyerni, valamint ez egy olyan lehetőség lett volna, amiben...Versenyautó-kiállítás és...
A nagyszínpadon 15 órától zajló zenei, táncos műsort 12 órától versenyautó kiállítással és vásárral kötik össze...
Górcső alá veszik az M6-os...
A tárca tájékoztatása szerint az augusztusban kezdődő átvilágításban ellenőrzik a projekt kivitelezését és a terveket,...
Bridges-események:...
A Bridges Pécs 2010 Konferencia Sétatérre tervezett családi napját és matematikai-népművészeti vásárát a rossz idő miatt a Dominikánus Házban tartják meg.Kevesebb eső, mérséklődő...
Időjárási helyzet Európában:Európa keleti, délkeleti vidékén meleg és alapvetően száraz levegő alakítja az időjárást, csak néhol alakul ki zápor, zivatar. A kontinens középső harmadán, a...Traffipax hétfőn Pécsett és...
07.50 - 08.30 óráig: Athinay út08.45 - 09.45 óráig: Szigeti út10.00 - 10.45 óráig: 6-os út 202 km 11.00 - 11.45 óráig: Nyugati elkerülő13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Siklósi út14.00 - 14.45...Életveszélyes a pogányi...
Rohadó, vizes falak, penészes vakolat, málló festés, lámpatestből csepegő víz, életveszélyes konnektorok. Mindez az alig több...
Köztéri matek - közérthetően
A sétatéri, sokszínű program ezúttal az érdeklődők részvételére számít: a játékos feladatok fejlesztik a logikai, matematikai tudást, ugyanakkor közösségi élményt is jelentenek. Lesz Rubikkocka-kirakó verseny, origamiműhely, geometrikus kirakójátékok bemutatója és játszóház. Izgalmasnak ígérkezik a Civil Közösségek Házában 16 és 18 óra között zajló mozaikműhely, az utrechti egyetemről érkező Tom Goris és az iráni isfahani Matematikai Ház követe, Sarah Abdellahi vezetésével.Hogy vannak olyan pontok, ahol a gasztronómia és a matematika is kapcsolódhat, bizonyítják a...
Döntő helyett negyedik hely
Az elődöntőben szoros küzdelemben kikaptak az egyiptomiaktól, majd egy hazai csapat ellen két döntetlent követően pénzfeldobással lettek csak negyedikek a PTE Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karának hallgatói a szingapúri robottechnikai világbajnokságon. Malkó Tibor és Pap Zoltán a dunaújvárosi hazai döntőt nyerték meg toronymagasan, így vívták ki maguknak a jogot a vébédöntőn való indulásra. Mivel Szingapúrban háromfős csapatok versenyeztek, így egy másik pécsi csapatból Slang Tamást is bevették a trióba – amely némi hendikeppel vágott neki a versenynek.– A...
Igenis szorgos-dolgos munkaerő!
Ezt az összeget azoknak a cégeknek kell befizetniük, amelyek legalább 20 munkavállalót foglalkoztatnak, és a megváltozott munkaképességűek aránya nem éri el az 5%-ot. A hozzájárulás összege annyiszor 964 500 Ft, ahány megváltozott munkaképességű alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztat a cég az előírtnál. Az emelés célja egyértelműen a fogyatékos emberek foglalkoztatásának elősegítése volt.Annak jártunk utána, hogy a dél-dunántúli régióban hogyan alakultak a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési esélyei az új rendelkezés életbe lépése óta.Meghatározni, hogy Somogyban,...
Olaj folyt az útra...
A balesetben egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült. A helyszínelés még tart, a közútkezelő szakemberei pedig próbálják megtisztítani az úttestet az olajtól. A Pécs felé...Hűvös idő lesz esővel és...
Gaál Áron ügyeletes meteorológus tájékoztatása szerint vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég, a Dunántúlon elszórtan, másutt azonban sokfelé lehet esőre, záporra számítani. A Duna...Traffipax vasárnap Pécsett...
10.30 - 11.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19 szám előtt11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 80 szám előtt12.45 - 13.30 óráig: Pécs, 6/A. út14.40 - 15.30 óráig: Pécs, Verseny utca15.40...Tűzgyújtási tilalom Baranyában
Tilos a tűzgyújtás ezeken a területeken a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban,...
Az ötös lottó nyerőszámai...
Nyerőszámok: 11 (tizenegy) 23 (huszonhárom)32 (harminckettő) 66 (hatvanhat) 73 (hetvenhárom) Joker-szám: 131044Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 54 darab;...Hajtogatott remekművek
Művészek, amatőrök, festők mutatják be papírmunkáikat a július 1-je óta zajló Origamifesztiválon. A rendezvényen elsőként...
Hamarosan átadás-hegyek
Amint a politikustól megtudtuk, a Nagy Kiállítótér és a Tudásközpont esetében a végéhez közeledik a műszaki átadás-átvétel folyamata, már csak az eszközbeszerzések vannak hátra.– A beruházások mindkét esetben elég sok önrészt igényeltek, ezért a következő évek feladata lesz, hogy ezeket a létesítményeket jövedelmezően tudjuk működtetni – folytatta az alelnök. Elmondta továbbá, hogy terveik szerint a Kaptárban tartanák szeptember elsején az országos tanévnyitó ünnepséget. Addigra a komplexum üzemeltetését végző gazdasági társaság is megalakul, vagyis...
Csak mert büdös, nem lehet elzavarni
Naponta legalább tucatszor intézkednek a pécsi rendőrök a közterületek bútorait nem rendeltetésszerűen használókkal szemben – tudtuk meg Zsobrák Pétertől, a Baranya Megyei Rendőrkapitányság sajtóreferensétől. „Senkit sem zavarhatunk el a padokról csak azért, mert ápolatlan a külseje. Még azért sem, ha kellemetlen szagot áraszt, vagy koszos.” Aki viszont megzavarja a közrendet, sérti a közbiztonságot, köznyugalmat, a rendőr figyelmezteti, megbírságolja, vagy ha súlyosabb a jogsértés, feljelentést tesz és akár őrizetbe is veheti.„Láttam, amint...
Strand: Pécsett félház
Naponta átlagosan 500-600-an keresik fel a város gyakorlatilag egyetlen strandját, a Hullámfürdőt. Ez a néhány évvel ezelőtti csúcsidőszakhoz képest alig jelent félházat, hiszen voltak olyan kánikulai időszakok is, amikor 1500, sőt, nem ritkán 2000 vendég is hűsölt a tradicionális pécsi strandon. Idén még a korábban mindig zsúfolt hétvégék is vékonyabbak: a pihenőnapokon is csak 800 körülire kúszik fel a vendégszám.– A strand a 70-es éveket idézi, nincsenek élményelemeink, nem vagyunk aquapark, pedig most erre van igény a fürdőzők körében – összegezte a...
« Előző
43740 | 43767 | 43794 | 43821 | 43848 | 43875 | 43902 | 43929 | 43956 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar kutatók műszerei a fúziós...
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Ismét megszólaltak a harangok Pécs...
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Néhány baranyai település...
- Itt a NAV legújabb privát és céges...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...

