Európa éneklő kulturális fővárosa
2010. augusztus 14. szombat 20:00

A változatos programok és a gazdag koncertkínálat izgalmas eleme lesz a rendszeres közös esti éneklés, melyre a Dóm téren várják minden nap 19.30-kor az érdeklődőket. A jelenlévők olyan neves zenekarok közreműködésével énekelhetnek, mint a Pannon Filharmonikusok, a Vasutas Koncertfúvós Zenekar, az UniCum Laude, a Zengő és a No More Blues. A közös ének után az együttesek koncertet adnak. A Sétatér illetve a Színház tér várja táncházba az érdeklődőket 21 órától, ahol különböző nemzetiségek táncait tanulhatják élőmuzsikára.
Az augusztus 20-i ünnepet külön koncerttel tisztelik meg a Bazilikában: a Kodály-hangversenyen 20 órai kezdettel felcsendül a Psalmus Hungaricus, a Budavári Te Deum, valamint a gyermekkari művekből összeállított Angyalének.
A fesztivál zárónapján, augusztus 21-én 16.30-tól magyar szerzők ifjúsági vegyeskari művei és a Bartók nőikar kompozíciói hangzanak el a Pécsi Tudományegyetem orvosi kari aulájában. Az utolsó közös esti éneklést követően, 20 órakor a Dóm téren veszi kezdetét a záróünnepély. Az Erkel- és Kossuth-díjas szerző, Vajda János Pannonii Carmen című darabjának ősbemutatója után a Swing and Sweet műhely produkciójában dzsesszes-romantikus hangulatú kórusmuzsika lesz hallható. Az előadások közben mozgóképes fényfestészeti alkotás díszíti a Pécsi Bazilika homlokzatát.
Az estét és a fesztivált a No More Blues koncertje zárja.
Helyszínek: Dóm tér, Sétatér, Színház tér, Pécsi Bazilika, PTE-ÁOK aula
Időpont: augusztus 15-21. (vasárnap-szombat)
Ingyenes program.
T. T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Orbán Viktor: a kormányoldal...