Nincs pénz a pécsi állatkert költözésére
2010. augusztus 15. vasárnap 15:40
A pécsi állatkertet 1960-ban építették, társadalmi munkában, de rossz helyre: a karszthegységben található ugyanis a Pécs ivóvíz-ellátását biztosító Tettye-forrás, amelyet veszélyeztet az állatok földbe szivárgó ürüléke és vizelete - mondta el Szatyor Miklós, az állatkert igazgatója. Ezért költöznie kell az állatkertnek.
Az új park szintén a Mecsekben, Pécs keleti városrészében kap majd helyet, a terveket már elkészítették. A jelenleginél négy és félszer nagyobb és környetbarát technológiát alkalmazó állatkert kiépítése két és fél milliárd forintba kerül, ehhez a regionális operatív programból csaknem 800 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat.
A fennmaradó összeget saját erőből nem tudja vállalni az önkormányzat, amely vagy banki kölcsönből, vagy újabb pályázattal szeretné előteremteni a szükséges forrást - mondta el Nagy Csaba. Hozzátette, az új állatkert megépítése egy évig tart majd, és ha addig sikerül rá pénzt szerezni, jövő évben kezdődik, így a park legkorábban 2012-ben költözhet új helyére.
Forrás: FH.HU
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Két pécsi drogdílerre is lecsaptak a...
- Orbán Viktor: a kormányoldal...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben