Mégis a közös jelöltet támogatja a KDNP Szigetváron

A Fidesz-KDNP közös jelöltjét támogatja Szigetváron a kisebbik kormánypárt az önkormányzati választáson - közölte a KDNP, miután kedden a hvg.hu azt írta, a kereszténydemokraták a Jobbikkal közösen támogatják egy civil szervezet jelöltjét.A KDNP ma azt közölte, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatják Szigetváron is, s erről a párt elnöksége határozott, s ezzel ellentétes döntést a helyi szervezet sem hozhat.A KDNP azután adott ki erről közleményt, hogy kedden a hvg.hu azt írta, hogy Szigetváron a belharcok odavezettek, hogy a kisebbik kormánypárt a Jobbikkal közösen támogatja...

Októberig meghosszabbítják a Leonardo-tárlatot, kedvezmények sora!

Októberig meghosszabbítják a Leonardo-tárlatot, kedvezmények sora! Nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében a Janus Pannonius Múzeum által létrehozott Leonardo-kiállítás, ezért a szervezők döntése értelmében egy hónappal tovább látogatható az eredetileg szeptember végén zárni kívánt tárlat. Magyar Attila, az intézmény gazdasági igazgatója elmondta, emellett ráadásul óriási kedvezményekkel várják azokat a vendégeket, akik kíváncsiak a reneszánsz zseni terveit, ötleteit és találmányait bemutató kiállításra. Az április közepén nyílt nagyszabású Leonardo-kiállítás töretlen népszerűségnek örvend a városba látogató turisták körében. A...

Nagy őszi edénytakarításba kezd a BIOKOM

Évente kétszer, tavasszal és ősszel tisztítja automatikusan, külön térítési díj megfizetése nélkül a BIOKOM az 1100 és a 770 literes lakossági nagyedényeket, amelyeket ezt követően matricás jelzéssel is ellát. A saját fejlesztésű mosóautó egy hagyományos hulladékszállító-járműből került kialakításra, amely először ugyanúgy kiüríti az edényeket, mint hétköznapi társaik, de utána rögtön ki is mossa nagy nyomással, és fertőtleníti azokat zárt rendszerben. Az évi kétszeri mosás térítésmentes a lakosság számára, s mivel ez Pécsett 2200 edényt érint, így ennek költségvonzata milliós...

Vasastól a Zsolnay-dombig...

Vasastól a Zsolnay-dombig jár a bocimobil, marad a házitej-árusítás Ugyan van, akit idegesít a boci-boci tarka, a házi tejet kínáló kocsi érkezését mégis sokan várják Pécsett. Elterjedt, hogy...

Ágyúlövés nyitja a siklósi...

Több százan főznek egy időben csirkepaprikást a hétvégén Siklóson a tizenharmadik alkalommal megrendezendő Szüreti Csirkepaprikás Fesztiválon. A hagyományosan a várkertben rendezett...

Idén is segíthetünk...

A nagy sikerű jótékonysági kezdeményezéshez tavaly közel 100 munkahelyi közösség, klub, iskola, nyugdíjas otthon, vendéglátóhely, baráti társaság, cég és önkormányzat is csatlakozott. A...

Korfu 29.900 Ft/főtől,...

Korfu 29.900 Ft/főtől, ultra last minute akció 7 éjszaka augusztus 29. és szeptember 5. között repülővel.  Alexis/Alexandros 4 fős apartm. 29.900 Ft/fő Alexandros 2-3...

A kéknyelvű szkink is ott...

A Pécsi Állatkert Közhasznú NKft. és a Zsolnay Örökségkezelő NKft. is csatlakozott az országos Állatkertek éjszakája programhoz. Augusztus 29-én 16 órától állatnézegetővel, tematikus...

Az erős szél miatt elmaradt...

Nem tudott felszállni a kisrepülőgép szúnyogot gyéríteni ma este Pécsett, pedig minden szükséges előkészületet megtettek az illetékesek, még a hordókból is feltöltötték a repülőgép...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Szerda reggel fél hét és éjjel fél egy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30 - 8.30 óráig: Pécs, Mohácsi út 8.45 - 10.45 óráig: 6-os főút Pécs - Hird közötti szakasza 11.00 - 13.00 óráig: 6-os főút Hird belterülete 14.30- 16.30 óráig: 58-as főút Pogány elágazó 16.45 - 18.45 óráig: Pécs, II. János Pál út 19.00.- 21.00 óráig: 57-es főút, birjáni elágazó, Pécs - Birján közötti szakasz  

Törökország, utolsó helyek

Törökország, utolsó helyek Last minute árak az augusztus 29-én induló utolsó helyeinkre.  Alanya-Club Tess Hotel 4*-AI 2 ágyas standard szobában 99 900 Ft/fő Alanya-Caretta Relax 4*-AI 2 ágyas standard szobában 139 900 Ft/fő Alanya-Insula Resort & Spa 5*-UAI 2 ágyas standard szobában 169 900 Ft/fő Alanya-Ozkaymak Select 5*-UAI 2 ágyas standard TE néző szobában 167 900 Ft/fő Alanya-Kirman Hotels Arycanda 5*-UAI 2 ágyas standard szobában 199 900 Ft/fő Alanya-Long Beach Hotel 5*-UAI 2 ágyas standard szobában 199 900 Ft/fő Side-Kamelya Holiday Village 5*-UAI 2 ágyas deluxe szobában 229 900 Ft/fő...

Exkluzív wellness Szlovéniában, 2=3 éj akció

Exkluzív wellness Szlovéniában, 2=3 éj akció 3 éjszaka 4 csillagos szállodában, félpanziós ellátással, üdvözlőitallal, wellness utalvánnyal és ingyenes belépővel.  Szlovénia szívében, Maribor és Ljubljana között található a Wellness Park Lasko, nyugodt, csendes környezetben, a Savinja folyó partján. A városközpont kb. 15 perc sétára található. A nyilvános Lasko Termálfürdő 2.200m²-es vízfelülettel a hotelból közvetlenül, egy fedett folyosón keresztül érhető el, és a tartózkodás teljes időtartama alatt (az érkezés és az elutazás napján is) korlátlanul használható. A belső részen található az egyedülálló, nyitható...

Vészhelyzet elhárítása...

Vészhelyzet elhárítása miatt bontottak a FEMA-nál Horváth Zoltán kormánymegbízott sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a volt FEMA Bevásárlóközpontban végzett...

Forgalomkorlátozás lesz az...

A BIOKOM Nkft. tájékoztatása szerint útburkolat-javítás miatt 8 és 18 óra között részleges útlezárásra kerül sor Pécsett, az Ürögi fasor Ércbányász utca és Nyugati Ipari út közötti...

Páva Zsolt intézkedett, nem...

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz Páva Zsolt polgármester, amelyben megindokolja, hogy miért állíttatta le a városházán az új kávéfőzőkre vonatkozó közbeszerzési eljárást....

Életfogytiglant kapott a...

Életfogytiglant kapott a volt nejét megölő pécsi állatorvos Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a férfinak az életfogytig tartó fegyházbüntetését, aki több mint száz...

Újra felerősödtek a...

Újra felerősödtek a félelmek, hogy elviszik Pécsről a Csontváry-anyagot Úgy tűnik, hogy a Csontváry-kiállítás Várkert Bazárba eredetileg augusztus végére tervezett megnyitója késedelmet szenved. Ami...

Libanoni és francia költő...

Libanoni és francia költő veheti át a Janus Pannonius Díjat Pécsett A libanoni Adunis Ali Ahmad Sa'íd Asbar, művésznevén Adonis és a francia Yves Bonnefoy kapja idén a Janus Pannonius...

A szigetvári Fidesz is néhány óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat

Szigetvár fideszes polgármestere, Kolovics János közleményben tudatta hétfőn, hogy ő mint a párt polgármesterjelöltje, valamint a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltjei a kora délutáni órákra összegyűjtötték az induláshoz szükséges ajánlásokat. A jelöltek az elkövetkezendő két hétben minden háztartásba el fognak menni, ahol az ajánló aláírások mellett a szigetvári polgárok véleményét és város életével kapcsolatos javaslataikat is kérni fogják – áll a közleményben.

A pécsi Fidesz hat óra leforgása alatt összegyűjtötte a kellő számú aláírást

Pár óra alatt összegyűjtötte az aláírásokat a Fidesz Pécsen - tájékoztatta szerkesztőségünket Hoppál Péter, a Fidesz pécsi csoportjának elnöke. A politikus által kiadott közlemény alább olvasható. "6 óra alatt a polgármester és jelöltek indulásához szükséges aláírások többszörösét gyűjtöttük össze. Mindez azt mutatja, hogy a pécsiek folytatni szeretnék azt a munkát, amit Páva Zsolttal együtt kezdtek el. Folytatni szeretnék a rezsicsökkentést, a közszolgáltatások megújítását és a munkahelyteremtést. Erről szól ugyanis a pécsiek programja. Páva Zsolt és a Fidesz-KDNP képviselői...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Kedd reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.30 óráig: Pécs, Üszögi út 08.45 - 10.45 óráig: Pécs, Engel János utca 11.00 - 13.00 óráig: Pécs, Komlói út 14.30 - 16.30 óráig: Pécs, Hársfa út16.45 - 18.45 óráig: Pécs, Nagykozári út19.00 - 21.00 óráig: Pécs, Mohácsi út