Betépett a kocsmában, vádat emelhetnek ellene
Füves cigarettát szívott egy szigetvári férfi egy pécsi kocsmában, ráküldték a zsarukat. A rendőrség tájékoztatása szerint egy nő tett bejelentést még január 16-án arról, hogy Pécsett a Keszüi úton, egy sörözőben három-négy fiatal füves cigarettát szív. A rendőrök a helyszínen igazoltattak egy férfit, majd a ruházatának átvizsgálása közben alufóliában 0,6 gramm ismeretlen eredetű fehér por került elő. A 18 éves szigetvári férfi elismerte, hogy kábítószert fogyasztott. A nyomozás során a szakértői vélemény kimondta, hogy valóban kábítószer volt a férfinál, ellene kábítószer...
Nőnek adta ki magát egy pécsi férfi a neten, elítélték
A Pécsi Járásbíróság folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt 1 év 4 hó fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy pécsi férfit a napokban. A bíróság közlése szerint a vádlott előre kitervelten valótlan női adatokkal regisztrálta magát Skype-on, majd meghívta a sértettet is, és üzenetet küldött neki, mellyel a sértett érdeklődését felkeltette. A sértett üzenetet, majd hangüzenetet küldött a vádlottnak, azonban az kézbesíthetetlen maradt, ezért később a sértett, a vádlott kérésére bekapcsolta a kamera funkciót, mely a vádlottat láthatóvá tette.Miután a...
Riasztás Baranyára: viharokkal, jégveréssel ér véget vasárnap a rekkenő hőség
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancs, azaz másodfokú riasztást adott ki vasárnap éjfélig szólóan Baranya megye teljes területére. Az előrejelzés szerint vasárnap napközben a nyugat felől közeledő hidegfront előtt, majd a fronton több hullámban zivatarok alakulnak ki, amelyekhez elsősorban felhőszakadás, erős vagy viharos szél, és jégeső társulhat.Vasárnap nyugat felől ugyanakkor egyre nagyobb területen megszűnik a hőség. Az ország nagy részén 27, 28 fok körül alakul, vasárnap a Dunántúl legnagyobb részén már 25 fok alatt marad a középhőmérséklet, a Dunától keletre még...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Íme az ötös lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Másodfokú riasztást adtak...
Az ország több megyéjérea másodfokú riasztásokat adott ki a heves zivatarok veszélye miatt a meteorológiai szolgálat szombaton...
Kamion és személyautó...
Összeütközött egy munkagépeket szállító kamion és egy személyautó szombat délután a pécsi Verseny utcában. A balesethez percek...
Hoppál Péter nyitotta meg a...
A Múzeumok éjszakáját a kulturális ágazat egyik legfontosabb központi ünnepségének nevezte Hoppál Péter, az Emmi kultúráért...
Kincsek éjszakája lesz ma...
Szombaton a Múzeumok éjszakája rendezvényéhez csatlakozva a Pécsi Püspökség épületei is megnyitják kapuikat a látogatók előtt...
Pécsi ősbemutatón vezényel Eötvös Péter a Kodályban
A világon mindenütt elismert Eötvös Péter szombaton este a Pannon Filharmonikusokkal adja elő Alföldi Róbert rendezésében a Senza Sangue magyarországi ősbemutatóját a Kodály Központban. A franciaországi Opéra Théatre d'Avignonban az utóbbi években az Armel Operafesztivál győztes produkciói mutatkozhattak be, miközben maga a színház eddig nem vett részt a versenyben. A 2016-os fesztiválra a legújabb Eötvös Péter-operával nevezett az intézmény Alföldi Róbert rendezésében. A Senza Sangue című opera magyarországi ősbemutatójának közreműködője a Pannon Filharmonikusok lesz a...
Már csak távirányítóval lehet szóra bírni a Nagy Lajos király útján a beszélő jelzőlámpákat
Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a tél végétől "beszélő" jelzőlámpák egy ideje elhallgattak a Nagy Lajos király útján. Azonban nem mindenki számára maradnak némák: akiknek van speciális távirányítójuk, meg tudják szólaltatni a lámpákat, melyek főleg a vakok és gyengén látóknak jelentenek nagy segítséget a gyalogátkeléshez. A belváros egyik legforgalmasabb útján, a távolsági buszpályaudvart és az Árkádot összekötő gyalogátkelőhelyen, illetve a bevásárlóközpont másik sarkánál található zebránál a rendőrlámpák nem csak a jól bevált piros-sárga-zöld kombinációval tudtak...
Négyszer is sikerült csokit lopni a trükkös fiataloknak
Lezárták a nyomozást a rendőrök a két fiatal férfi ellen, akik négyszer loptak két pécsi boltból. A rendőrök február 27-én fogták el azt a két férfit, akik február 25. és 27. között két pécsi szupermarketből összesen négy alkalommal loptak javarészt tusfürdőket és csokoládékat 68.909 forint értékben. A két férfi úgy játszott össze, hogy az egyikük a bejárati ajtó mozgásérzékelője elé állt, így társa ezen az ajtón keresztül tudott kifutni a boltból. A negyedik esetnél a rendőrök a helyszínen elfogták őket. A 23 éves szentlőrinci férfi és 16 éves pécsi társa ellen lopás elkövetése...
Felújított műfüves pályán...
Új tetőt kapott a főépület és felújították a műfüves pályát a Komlói Bányász SK városi sporttelepén. Az önkormányzat a...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombat reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Így készülnek...
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltsége a társszervekkel együttműködésben...
Vizet osztanak a pécsi...
A hőségriasztás ideje alatt ingyen ásványvizet biztosít utasainak a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon...
Hőségriadó a...
A tikkasztó hőségben is igyekszik mindent megtenni a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. , hogy a nagy melegben is...
Magyarok nyerték a mentős...
Második alkalommal nyerték meg a magyar légimentők a közelmúltban Csehországban rendezett mentős versenyt. A győztes csapat...
Újabb díjat nyert a Halott Pénz, lehet ez még több is
A zeneipar háttérembereit tüntették ki pénteken az Akvárium Klubban a Petőfi Zenei Díj szakmai elismeréseinek átadásán. A Halott Pénz Ülni, Örülni, Megőrülni című lemezének tervezői bezsebelték Az év borítója díjat. A szakmai díjakat öt kategóriában adták át; az előadókat június 28-án, a soproni VOLT Fesztivál nulladik napján, egy gála keretében jutalmazzák. "Sok olyan kollégán múlik a hazai könnyűzene sorsa, akik nincsenek reflektorfényben" - fogalmazott Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj főszervezője az átadón. Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője azt emelte...
Véradással segíthetjük a komlói robbanás sérültjét
Véradási akció indult a június közepén történt komlói robbanás egyik sérültje számára, akinek műtéteihez jelentős mennyiségű vérre van szükség. Mint arról hírportálunk is beszámolt, június 15-én, Komlón felrobbant egy garázs, a szerencsétlenségben két fiatal meghalt, harmadik társuk megmentéséért ma is küzdenek az orvosok.Süveges Erik súlyos égési sérüléseket szenvedett és számos műtét vár rá a következő hetekben. Ehhez folyamatosan jelentős mennyiségű, 0Rh+ vércsoportú vérre van szükség, ezért irányított véradást szerveznek országosan, hogy támogassák a gyógyulását.A Komlói...
Délszláv táncház lesz az utolsó júniusi pénteken
Horvát és makedón muzsikára táncolhatunk a Vizin Zenekarral pénteken este a Zsolnay Negyedben.Nem múlhat el hónap magyarországi horvát kólók és macedón táncok nélkül. A hónap utolsó péntekén a Vizin Zenekarral mulathat az, aki a vérpezsdítő ritmusokra szeretné járni a Pécsett és Baranyában is népszerű és ismert körtáncokat.A táncház este hét órakor kezdődik Vélin Veszna vezetésével a Pécsi Galéria m21 előterében. A belépőjegy 300 forintba kerül.
A rovat további témái
- Kiállítás nyílik Szent Márton életéről a Klimo Könyvtárban
- A pécsi tűzoltók is sátrat vertek Orfűn
- Hamis cipőkkel csencselt a neten egy kínai, alaposan megszívatták a navosok
- Balhé az Uránbányász téren: megkívánta az uzsonnáját
- Bárki intézheti elektronikus úton is az adóügyeit
- Először rendezik meg a Pécsi Tüke Napot a Tettyén
« Előző
22545 | 22572 | 22599 | 22626 | 22653 | 22680 | 22707 | 22734 | 22761 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Elkezdődött a csillagászati tél, túl...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Úgy tűnik, kincsre leltek a PVSK-nál:...

