Hagyományőrző végvári játékokat rendeznek Szigetváron
2016. július 20. szerda 17:02

Végvári vigadalmak elnevezéssel hagyományőrző programot rendeznek pénteken és szombaton Szigetváron a Zrínyi-emlékév keretében.
A baranyai város várába, várkertjébe és főterére szervezett rendezvény az 1556-os szigetvári törökök elleni győzedelem hőseinek, Horváth-Stansics Márknak és vitézeinek állít emléket - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
A vár és környéke 16-17. századi hagyományőrző csapatok szálláshelyévé válik: a látogatók korabeli viseleteket, török-magyar bajviadalt is láthatnak, emellett lőfegyvereket és ágyúkat mutatnak be a hagyományőrzők - ismertették a részleteket.
A programsorozat péntek délben a nándorfehérvári hősök emlékére kiadott díszlövéssel kezdődik.
Vasárnap délután solymászattal színesített lovas felvonulást tartanak, a közönség szórakoztatásáról a Magyar Tekerőzenekar koncertje gondoskodik, a gyerekek népi játékokkal is megismerkedhetnek.
A magyar, a török és a horvát államfő látogatásával, a meghívott nemzeteket bemutató tematikus napokkal, nemzetközi tudományos konferenciával, illetve szobor- és emlékműavatásokkal ünneplik Szigetváron és Pécsett Zrínyi Miklós és bajtársainak hősies helytállását. A jubileum szeptember 7-i központi programján - a szigetvári vár ostromának 450. évfordulójának délelőttjén - várhatóan egyszerre látogat a baranyai városba Áder János meghívására Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő.
Hóvári János, a Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke korábban az MTI-nek elmondta: szeptember 10-én és 11-én Szigetváron Magyarország legjobb hagyományőrzőivel mutatják be a történelmi hűségnek megfelelően Zrínyi Miklós és társainak kitörését. A bemutatón mintegy ötven magyar katonát megtestesítő jelmezessel szemben legalább százötven török katona fog felállni.
Akkor hozzátette: Guinness-rekordkísérletre készülnek a szigetvári zeneiskola növendékei és tanárai, akik 1566 percen keresztül fognak augusztus 26-án és 27-én a Balatonon hajózni és a kikötőkben a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszani.
MTI - Fotó: Wikipédia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Kedden több hullámban újabb heves...