Ezúttal Baján bukkant fel egy 17 fős migránscsoport

Ezúttal Baján bukkant fel egy 17 fős migránscsoport A Bács-Kiskun megyében feltartóztatott migránsokat a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.   A Bács-Kiskun megyei egyenruhások hétfőn 7 óra 45 perckor Baja közigazgatási területén tizenhét külföldit tartóztattak fel. A kizárólag férfiakból álló csoport tagjai afgán állampolgárnak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Tizenkét településen nem bírtak egymással a polgármesterjelöltek

Tizenkét településen nem bírtak egymással a polgármesterjelöltek Tizenkét településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani - derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.     Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Cserépváralján, Hidvégardón és Irotán alakult ki szavazategyenlőség az első két helyen végzett jelöltek között. Ugyanez a helyzet a Győr-Moson-Sopron megyei Szakonyban, a Komárom-Esztergom megyei Banán, a Nógrád megyei Bokorban és Patakon, és a Pest megyei Inárcson. Tolna megyében Gyulajon, Vas megyében Döröskén, Zala megyében...

Orbán Viktor: bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb Magyarországon

Orbán Viktor: bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb Magyarországon A mai önkormányzati választáson bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap esti a kormánypárt eredményváróján.      A kormányfő kiemelte: nehéz választási kampány, "nagy és nyílt politikai csata" volt, ahogyan annak "egy pártok közötti versenyre épülő demokráciában lennie kell". A miniszterelnök köszönetet mondott minden magyar választópolgárnak, aki elment és leadta a szavazatait. Gratulált mindenkinek, aki nyert: a...

Két csoportban 19 migránst...

Két csoportban 19 migránst fogtak el Hercegszántónál éjjel Két csoportban érkező migránsokat tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében éjszaka.  A Bács-Kiskun megyei...

Mobiltelefon-kitámasztót...

Mobiltelefon-kitámasztót kaptak az első választók Mobiltelefonok hátoldalára ragasztható kitámasztót kaptak a Nemzeti Választási Irodától az első választók.    ...

Megérkeztek a hatos lottó...

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Ködös reggelek után...

Ködös reggelek után napsütéses, kellemesen meleg időjárás várható a héten Az előttünk álló héten összességében az átlagosnál melegebb, csendes őszi időjárás várható. Hétfőn a köd, illetve...

Ittas férfi balhézott az...

Ittas férfi balhézott az egyik szavakörben, hazavitték Nem tudta igazolni magát, aztán nem tetszett neki, hogy nem engedték szavazni.   A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei...

Negyedórán belül ki kell...

Negyedórán belül ki kell érniük a rendőrnek a szavazóhelyiséghez A rendőrség közterületi szolgálatát a választás napján úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés...

Ismét illegális gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök

Ismét illegális gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök Illegális éjszakai gyorsulási versenyen tartottak ellenőrzést a rendőrök és a társszervek Budapest XIII. kerületében, az akció során több mint 300 autót vizsgáltak át.     A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) police.hu-n publikált közleménye szerint több kerület kapitánysága és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közösen tartott ellenőrzést péntek éjjel. A szakemberek a gépjárművek műszaki állapotát, az engedély nélküli átalakításokat és azt is vizsgálták, hogy a jármű szerepel-e a körözési rendszerben. Összesen 372 autót és azok utasait ellenőrizték a hatóságok. Az...

Orbán Viktor: alkalmas embereket alkalmas feladatra!

Orbán Viktor: alkalmas embereket alkalmas feladatra! A döntés, amit meg kell hozni az önkormányzati választáson, hogy lesznek-e alkalmas vezetők a városok és a falvak élén - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, miután felesége, Lévai Anikó társaságában leadta szavazatát a főváros XII. kerületében. Orbán Viktor újságíróknak elmondta: Tarlós István főpolgármester-jelöltre szavazott; és erre kérte a fővárosi polgárokat is.     Ez egy olyan kampány volt, ami élesen elvált az országos politikától, és visszagondolva az elmúlt 30 évre ez volt a leginkább a helyi jelöltekre összpontosító kampány -...

Tilos lefényképezni a szavazólapot, de szelfi készíthető a fülkében

Tilos lefényképezni a szavazólapot, de szelfi készíthető a fülkében Jogsértő a szavazólapok lefényképezése, de a választók készíthetnek magukról szelfit a szavazófülkében.     A Kúria még a 2016-os népszavazás során hozott végzést a szavazólap lefényképezéséről és közzétételéről. A bíróság akkor kimondta: a választóknak lehetőségük van arra, hogy másokkal szóban, írásban vagy például közösségi oldalakon közöljék, hogy miként szavaztak. A szavazólap célja az, hogy a választópolgár véleményt nyilvánítson, ezért ezzel ellentétes felhasználása, például a lefényképezett szavazólap képének megosztása másokkal a rendeltetésszerű...

Kellemes, napsütéses őszi...

Kellemes, napsütéses őszi idő lesz vasárnap Az éjszaka képződő köd  még a reggeli, délelőtti órákban feloszlik, és ezt követően sok napsütésre, száraz időre lehet...

A települések 70...

A települések 70 százalékában csak független polgármesterek indulnak A 3177 magyarországi település 70 százalékában, 2256-ban csak független polgármesterek indulnak a vasárnapi önkormányzati...

Tíz év alatt 36 milliárdot...

Tíz év alatt 36 milliárdot költenek környezetbarát buszokra A nemzeti buszstratégia keretében 36 milliárd forint támogatás érhető majd el a következő tíz évben környezetbarát, döntően...

Most hétvégén nyitva...

Most hétvégén nyitva tartanak a kormányablakok Rendkívüli nyitva tartás lesz szombaton és vasárnap a kormányablakokban, okmányirodákban - közölte Tuzson Bence...

Napsütéses, szép őszi...

Napsütéses, szép őszi időjárás várható szombaton Éjszakára csökken a felhőzet, majd hajnalban főként nyugaton, délnyugaton és az Északi-középhegység völgyeiben foltokban köd...

Őri László: a választás...

Őri László: a választás tétje, hogy tudunk-e új korszakat nyitni Pécs és Baranya történetében A választás tétje, hogy új korszakot tudunk-e nyitni Pécs és Baranya történetében, avagy hagyjuk, hogy a balliberális ellenzék...

Csaknem 8 milliárdos támogatási igény érkezett a falusi csokra

Csaknem 8 milliárdos támogatási igény érkezett a falusi csokra Eddig csaknem 1500 kérelem érkezett a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok), mintegy 8 milliárd forint értékben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.     Gyopáros Alpár elmondta: az augusztus végi adatok szerint a program júliusi indulása óta már mintegy 1500 a befogadott kérelmek száma, ezek támogatási igénye meghaladja a 7,8 milliárd forintot, és ebből 1,8 milliárdra már szerződést is kötöttek a pénzintézetek. A kormánybiztos ismertetése szerint az igénylések 72 százaléka három- vagy...

Több mint nyolcmillióan szerepelnek a választási névjegyzékben

Több mint nyolcmillióan szerepelnek a választási névjegyzékben A vasárnapi önkormányzati választáson 8 millió 25 ezren szerepelnek a névjegyzékben, közülük 29 ezren átjelentkezéssel, bejelentett tartózkodási helyükön szavaznának - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.     A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának névjegyzékében 8 millió 25 ezer 755 választópolgár szerepel, 317 804-pedig a nemzetiségi névjegyzékben - ismertette. Szerda délután 16 óráig 29 141-en jelentkeztek át bejelentett tartózkodási helyükre, öt évvel ezelőtt ez a szám 18 416...

Ezúttal heten jöttek volna: Hercegszántónál fogtak migránsokat

Ezúttal heten jöttek volna: Hercegszántónál fogtak migránsokat A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások csütörtökön 20 óra 45 perckor hét külföldit tartóztattak fel Hercegszántó közigazgatási területén.   Közülük négy fő szír, két fő palesztin és egy fő iraki állampolgárnak vallotta magát.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik a csoportot az ideiglenes biztonsági határzárhoz.