Szmogriadó Budapesten - mentesülő járművek

A helyi, helyközi és távolsági közösségi közlekedés (BKV, MÁV, Volán) járművei zavartalanul közlekedhetnek a főváros útjain. Nem érinti a korlátozás a megkülönböztető fény-és hangjelzéssel felszerelt, valamint a betegszállító, a beutalt betegeket, valamint az orvosi ügyeletet ellátó járműveket, továbbá a mozgáskorlátozott személyt szállító járműveket (amennyiben eredeti és érvényes parkolási igazolvánnyal rendelkezik és ez a szélvédőn keresztül jól látható). Közlekedhetnek a tiszta gázüzemű és a hibrid hajtású autók, az OBD (fedélzeti diagnosztikai) rendszerrel ellátott EURO-5-ös...

Ismét Veres János az MSZP szabolcsi elnöke

A tisztújító szabolcsi küldöttgyűlésen, amelyen részt vett Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese és Hiller István, a párt alelnöke, oktatási és kulturális miniszter, 166-an adták le szavazatukat, és közülük 161-en voksoltak Veres Jánosra - mondta Gyarmati Mihály. Hozzátette: a pénzügyminisztert egymás után harmadszor választották meg a párt Szabolcs megyei elnökének.Gyarmati Mihály tájékoztatása szerint a nyírségi szocialisták küldöttgyűlésén három megyei alelnököt is választottak: Szabados József, az MSZP országgyűlési képviselője 120, Halmi József, Győrtelek polgármestere 114,...

Gyorshír: szmogriadó Budapesten 11 órától

Vasárnap 11 órától életbe lép a szmogriadó Budapesten - közölte Demszky Gábor főpolgármester.

MDF: miért mondott le...

Az elnökség, a parlamenti frakció, valamint a fővárosi- és a megyei önkormányzati frakciók beszámolójának meghallgatásával kezdődött meg az MDF Országos Választmányának (ov) kétnapos...

Megint Orbán Viktorral...

Kozma József, az MSZP külügyi bizottságának alelnöke közleményében kiemeli: a Fidesz elnöke által "vezényelt széthúzásra alapuló politika" súlyosan gyengít."Orbán Viktor...

Helyenként tartósan...

Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:Vasárnap inkább már csak északnyugaton lehet néhányórás napsütés. Párás lesz a levegő, helyenként tartósan megmarad a zúzmarás köd....

Ötöslottó: nincs...

A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:Nyerőszámok:4 (négy)41 (negyvenegy)56 (ötvenhat)84...

Lúzer: büntetése elévülése...

A férfit a bíróság összesen öt és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, de a büntetés letöltésére nem vonult be, ellene ezért 2004. január 16-án a Fővárosi Bíróság...

Hitler-botrány...

Garai István Levente szerint a képek Kapus Krisztiánnak, a Fidesz kiskunfélegyházi választókerületi elnökének, önkormányzati képviselőjének, a helyi katolikus gimnázium igazgatójának...

A Piramis dobosának koncertje a Petőfi Csarnokban

A zenész az MTI-nek elmondta: nem akarta magát ünnepelni, a bulit Török Ádám, a Mini vezetője hozta tető alá. A koncerten minden együttes négy-öt számot ad elő; Köves mellett Závodi János gitáros lesz végig a színpadon. A műsor első részében a Mini játszik, utána a Nonstop, a Piramis, a Besenyő Blues Band, a RABB, végül ismét a Mini következik. Ezen zenekarok közül jelenleg egyedül a Mini aktív.A kezdetekre emlékezve Pinyó megjegyezte, hogy már egészen fiatalon dobosnak készült. Először Laux Józsefnél, a Benkó Dixieland Band akkori, az Omega és az LGT későbbi dobosától tanult,...

Mészáros Márta: tisztázódhatnak a feszültségek

"Számos alkotást még nem láttam, de úgy hírlik, hogy nagyon sok érdekes, fiatalok által készített film van" - számolt be várakozásairól Mészáros Márta. A Kossuth-díjas rendező nem bánja, hogy utóbbi évek szokásával ellentétben ezúttal nem hívtak meg külföldi szakembert a filmszemle zsűrijébe: "nagyon helyes, hogy magyarokból áll a zsűri, mert nekik nagyobb a rálátásuk, milyen körülmények között készülnek a hazai filmek. Egy francia vagy olasz szakember hazájában másként működik a filmgyártás" - hívta fel a figyelmet.A magyar filmesek közötti párbeszédről...

Pannon Egyetem: többmilliárdos fejlesztés, új kutatóhelyek

Réti Tamás elmondta: a fejlesztési összegből mindenekelőtt új kutatóhelyet (tudásbázist) alakítanak ki Veszprémben, a volt gyermekkórház épületében - melyet az egyetem 99 évre kapott kezelésbe a megyei önkormányzattól -, illetőleg ide "viszik be" az intézmény élenjáró kutató-fejlesztő tevékenységeit. Jelentős fejlesztéseket valósítanak majd meg Keszthelyen, a Georgikon karon és a székesfehérvári campuson is - tette hozzá.Az igazgató közlése szerint több olyan tudományos kutatást indítanak majd, amelynek reményeik szerint gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő szerepe lesz....

Dobrev Klára: utat tör...

A kormányfő felesége úgy látja, ennek a gondolkodásnak a megnyilvánulása a bejegyzett élettársi kapcsolatról hozott alkotmánybírósági döntés is. Véleménye szerint ez a döntés azt...

Meséivel hoznák közelebb a...

"A cél az, hogy elmélyítsük a Mészöly-kultuszt" - tette hozzá a pályázat kezdeményezője, megjegyezve, hogy Mészöly Miklós nemcsak saját meséket írt, hanem - Illyés Gyulához...

Erősebb nemzet, erősebb...

Erősebb nemzet, erősebb befolyás Erős Magyarországot akarunk, egy erős Európában - írja Orbán Viktor, aki szerint négy és fél éves uniós tagságunk megerősíti...

Jön a kutyaválság! - Féltik...

A kiskutya nem dinnye, sem nem meggy, amit eladhatatlanként tonnaszám utcára lehetne borítani. Mégis oda kerülnek a kelletlenül, vagy hirtelen fellángolásból elfogadott ajándék vagy...

Jégbeszakadások a...

Délután riasztották a balatoni vízirendészetet, hogy Örvényes előtt olyan jégbeszakadást észleltek, amelybe két korcsolyanyom vezet - közölte Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti...

Jelentősen gyengült a forint

A bankközi devizapiacon a csütörtöki gyengülés után pénteken tovább folytatódott forint zuhanása az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben. Az európai devizával szemben...

Boross Péter lemond MDF-s képviselői mandátumáról!

Mint tudatták, Boross Péter a lemondása után fokozottabban részt kíván venni az MDF politikai munkájában.FRISSÍTVE:"Boross Péter volt miniszterelnök országgyűlési képviselőségről történő lemondásának a híre igaz, azt azonban Boross Péter gyalázatosnak tartja, hogy ezt a tényt Dávid Ibolya elnök asszonnyal, vagy politikájával hozzák összefüggésbe, mint ahogy azt a Magyar Hírlap és az Echo Televízió tette. Sőt Boross Péter a képviselői státus megszűnésével fokozottabban kíván a Magyar Demokrata Fórum politikai munkájában részt venni. MDF sajtó" HÁTTÉR:Boross Péter az...

Csepel: valószínűleg nem indulatból gyilkoltak

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este lőtték le az intézmény igazgatóját és helyettesét. A rendőrség a gyilkossággal az előzőleg sikkasztás miatt elbocsátott gazdasági igazgatót és a biztonsági őrt gyanúsítja.Tóth Gábor az Egyenes beszédben azt mondta, hogy a beszélgetés utolsó mondatait hallva elképzelhetetlenek tűnt, hogy gyilkossággal végződjön a diskurzus, amely a két gyanúsított részéről valószínűleg színjáték volt. Az egyik gyanúsított, a fegyvert használó és önmagát is megsebesítő őr nem tett vallomást. A másik, az iskola gazdasági igazgatója azonban...

Szegregáció: aggályos a pedagógus-bérpótlék

A liberális politikus közleményében úgy fogalmazott: "Utoljára a szüleink találkoztak a rendszerváltás előtti +kommunista+ időkben alkalmazott veszélyességi pótlékkal, amit a cigány iskolákban oktató tanárok kaptak."A szabad demokrata képviselő felidézte: az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán közölte, hogy pályázat útján bérpótlékot kaphatnak azok a pedagógusok, akik halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak. A képviselő szerint, miközben a deszegregáció folyamata lassul, illetve egyáltalán nem működik, a változással a jogalkotók azt érték el,...