A Legfőbb Ügyészségen az újfehértói földbotrány
Az ügy azért került a Legfőbb Ügyészségre, mert Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) igazgatója a károsult gazdákat képviselő ügyvédként panaszt jelentett be a Központi Nyomozó Ügyészség nyomozást megszüntető határozata ellen. Budai szerint a határozat tele van ellentmondásokkal, amelyek feloldására az ügyészség nem tette meg a megfelelő lépéseket.A Magyar Nemzet emlékeztet: a szóban forgó újfehértói földek eladására kiírt pályázaton végül nem a nyertes helyi gazdák lettek a befutók, mert egy vallomás szerint Benedek Fülöp utasítására...Szocialista jelöltbőség az MTV elnöki posztjára
A mostani pályázaton - a korábbi aspiránsok mellett - új jelöltként indult Lévai Balázs többszörös Kamera Hungária díjas szerkesztő-műsorvezető, Rományi Béla, akit többen a szocialisták médiaszakértőjeként ismernek - írja pénteki számában a lap. Ott van a jelöltek között Meskó Zsolt filmrendező, akinek cége rendszeresen megbízást kap állami ünnepségek lebonyolítására, valamint Simon András korábbi televízió-alelnök is.A Magyar Hírlap megjegyzi: az MSZP új favoritja Sztaricskai Tamás, aki menedzserként több multinacionális cégnél is dolgozott külföldön és itthon. Vele kapcsolatban...Túlnyomóan derült, hideg idő várható
Előrejelzés az ország területére péntek estig: Túlnyomóan derült idő várható. Éjszaka gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, és pénteken is csak a Kisalföldön élénkül meg időnként a déli szél. Hajnalban foltokban zúzmarás köd képződik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -10 és -15 fok között alakul, de a hóval borított területeken -20 körül valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire -1 és -6 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában:Nyugat-Európa felett továbbra is magasnyomás helyezkedik el. Ennek keleti peremén sarkvidéki eredetű levegő halad...Gázkorlátozás: Békéscsaba...
Vantara Gyula közleményében tudatta: a szokásos önkormányzati jótékonysági bált más időpontban rendezik meg. A tervek szerint a több mint tízéves hagyományra visszatekintő rendezvényt...Lábát törték és szétverték...
Szabó Zita elmondta, az esetre a szolgálatban lévő körzeti megbízott és a vele járőröző faluőr lett figyelmes a közeli Tisza-parton szerdán. A három férfi ekkor már a kegyetlenül...Gyurcsány: Magyarország...
A kormányfő szerint erre az ad lehetőséget, hogy szerdán elmaradt az esti fogyasztási csúcs, amellyel az emberek hárommillió köbméter gázt spóroltak meg. Mint elmondta, a gázeladást...Kompromittáló kép a...

MSZP: módosítani kell a...
Olyan választási rendszer kell Magyarországon, amely biztosítja, hogy a gyanú árnyéka se vetődjön a jelöltekre, a jelölteket állító pártokra a jelöltállítás folyamatában - fogalmazott...Komposztálják a...
Győr ezzel az eljárással sajátos utat jár, más településeken ugyanis általános gyakorlatként, inkább eltüzelik a fenyőfákat az ünnepek után - tette hozzá Nagy Csaba szóvivő.A társaság a...Rabok segítenek a hóeltakarításban Egerben
A szükséges eszközöket a Városgondozás Eger Kft. bocsátotta a rabok rendelkezésére; a fogvatartottak eddig a bazilika és a Foglár utca környékén lapátolták a havat, szüntették meg a járdák síkosságát, illetve eltakarították a havat az érsekkerti sétányról - közölte Juhász Attila.A tervek szerint az elítéltek a hét végéig dolgoznak Eger utcáin - tette hozzá.Mint elmondta, eddig harminc, börtön fokozatú büntetését töltő női fogvatartott vett részt a munkálatokban, az elítéltek megfelelő foglári őrizet mellett végzik a hóeltakarítást.A parancsnok emlékeztetett arra, hogy a program..."Időt akar a magyar beteg, de elégedett"
A lakosság csaknem fele hajlandó lenne akár fizetni is azért, hogy gyorsabban kapja meg az ellátást. Sőt, harmaduk azért választja az orvos magánrendelését, mert ott a megbeszélt időben kerül sorra. Azt, hogy a betegsorolással nincs minden rendben, az Egészségbiztosítási Felügyelet tapasztalatai is megerősítik. Az egészségügyi intézményekben átlagosan másfél órát kell várni a betegszállításra, sőt a kórházak negyedénél nem ritka, hogy három órát is a folyosón kell ülnie a páciensnek, mire érte jönnek. Tavaly a felügyelethez érkező kórházi panaszok ötöde arról szólt, hogy a...Az oktatási tárca elállt a díjemeléstől
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete úgy érzi, fontos győzelmet arattak a tervezet visszavonásával, ám ez - álláspontjuk szerint - csak részsiker, amellyel nem szabad megelégedni. Keszei Sándor, az egyesület elnöke a lapnak azt mondta: a szervezet végső célja, hogy egyáltalán ne kelljen fizetni a diákoknak azért, mert jelentkeznek a felsőoktatásba. Ezt indokolva közölte: a jelentkezési lap előállítása csupán pár forintba kerül, nem súlyos ezrekbe. Keszi Sándor azt is mondta, hogy az így beszedett a pénzt, ami számításaik szerint legalább 1,2 milliárd forint, az apparátus...Elfogták a csepeli kettős...
"Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) mély megdöbbenéssel értesült a Széchenyi utcai Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este történt, Magyarországon eddig...Gázkrízis: Fodor környezeti...
Fodor Gábor az orosz-ukrán gázvita kapcsán azt mondta, a szállítások leállítását követő válság rávilágít arra, hogy mennyire kritikus helyzetben van Magyarország és több európai állam,...Délnyugaton is csökkenhet a...
Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:Kezdetben még csak helyenként, estétől a délnyugati területek kivételével egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. Szórványosan...Önálló sztrájkbizottságot...
A PDSZ továbbra sem tartja elfogadhatónak, hogy a kormány nem tartja be a 2007-es megállapodást, aminek következtében a közszolgálatban dolgozók elesnek több mint egyhavi, korábban...Adó- és kamatcsökkentést...
Szijjártó Péter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva azt mondta, az elmúlt napok eseményei bizonyítják, hogy a kormány képtelen megálljt parancsolni a...Milliókra büntették a...
A tavalyi esztendőben az APEH fokozott figyelmet fordított a hulladék- és színesfém kereskedők ellenőrzésére: 133 esetben vizsgálódtak, ebből 9 esetben derült ki, hogy a színesfém...Szekszárdon 350 ember kerül az utcára
A fehérneműket gyártó Van de Velde cégcsoport belga tulajdonosa bejelentette: a gazdasági recesszió miatt a cég bezárja szekszárdi gyárát. A probléma megoldásán Szekszárd vezetése és a cég menedzsmentje közösen dolgozik - írja a Tolna megyei Online.Márka István, a Van de Velde Kft. igazgatója és Horváth István, Szekszárd polgármestere szerdán 15 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart az üzemben, ahol a dolgozókkal részletesen ismertetik a tulajdonosi döntést.A cég honlapján megjelent rövid közlemény szerint a most elbocsátottak egy kisebb részét a belga, spanyol és tunéziai...Megnyitották a stratégiai gázkészletet

Tabajdi: uniós csúcs kell a gázválság megoldására
"Az EU-27-ek együttes fellépése nem tűr halasztást, azonnali uniós intézkedésekre van szükség, egy rendkívüli uniós csúcstalálkozónak kell egyértelmű jelzést küldeni az orosz és ukrán partnerek felé, hogy ez a magatartás megengedhetetlen" - fogalmazott a politikus, az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott nyilatkozatában. Mint abból kiderül, a csúcstalálkozóra vonatkozó kezdeményezését az európai szocialisták szerdai frakcióülésén is megtette, és indítványára az EP szocialista frakciója határozati javaslatot terjeszt a jövő heti plenáris ülés elé a közös uniós...
« Előző
35829 | 35856 | 35883 | 35910 | 35937 | 35964 | 35991 | 36018 | 36045 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A cigányok is lenézik a nem...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Ismét egyre több migráns próbál...