Nyílt nap az ELTE bölcsészkarán

A bölcsészettudományi karon szeptemberben 58 alap- és 61 mesterszak, valamint 68 doktori program indul. Az intézményben 41 diszciplináris mesterszak hivatalos elismertetése fejeződött be, s 20 tanári mesterszak is elindulhat, így azok a hallgatók is jelentkezhetnek mesterszakos képzésre az ELTE BTK-ra, akik más intézményben fejezték be az alapszakos tanulmányaikat. A nyílt napon először az alapszakokról hangzanak el ismertetők, majd az egyes intézetek által gondozott szakokról lesznek tájékoztatók. A nap második részében a mesterképzések lesznek napirenden.

Előzetesben maradnak a munkavédelmi vezetők

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) december közepén kezdeményezte a főfelügyelőség elnökének, Papp Istvánnak és az ellenőrzési főosztály vezetőjének, Cseke Zoltánnak az előzetes letartóztatását. Mindkettejüket hét rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják.Papp István és Cseke Zoltán a gyanú szerint munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek olyan hamis igazolásokat állított ki, amelyek felhasználásával a vállalkozók közbeszerzési pályázatokon indulhattak és állami támogatásokat igényelhettek.

A Fidesz kedden véglegesíti az EP-listát

A cikk arról számol be, hogy fideszesek tájékoztatása szerint a listavezető Schmitt Pál lesz, utána Szájer József, Surján László, Áder János, Schöpflin György, Gál Kinga, Gyürk András - aki az EP-választások kampányfőnöke lesz - Deutsch Tamás, Járóka Lívia, Glattfelder Béla és Őry Csaba következhet a listán.A napilap információi szerint Orbán Viktor szívesen vette volna, ha az EP-képviselő Gál Kinga, illetve Pelczné Gál Ildikó Fidesz-alelnök helyet cserélnek, de erre nem kerül sor, miután az EP-képviselőnő a következő ciklust is szeretné Brüsszelben tölteni. Az szinte biztos, hogy...

Nincs szükség további...

A közlemény szerint a főpolgármester azért szünteti meg a szmogriadót, mert az elmúlt egy napban jelentősen javult a főváros levegője, a szállópor hétfői 24 órás átlagértékei már nem...

Túlnyomóan borult, párás...

Várható időjárás kedd estig: Túlnyomóan borult, párás idő várható, hószállingózás, ónos szitálás is előfordulhat. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, de hétfőn a Kisalföldön...

Kettős gyilkosság: kizárták...

"Az összes körülmény mérlegelése után az MSZP csepeli szervezetének tagsága úgy döntött, hogy Deme Gábornak nincs helye az MSZP tagjai között" - írta közleményében Tóth Mihály.A...

Idáig negyvenen fagytak meg...

Hangsúlyozta, hogy az esetek hátterét megvizsgálva megállapítható, hogy a hajléktalan-ellátás helyzete, a kapacitások, a finanszírozás és a krízishelyzetben történő működés szempontjából...

Szili Gázáról: meg kell...

Magyarország abban érdekelt, hogy hosszú távú és békés megoldás szülessen a Gázai övezetben, a civil lakosság védelme elsődleges szempont kell hogy legyen - hangsúlyozta Szili...

Szerdától emelkedik az...

Az egyes kutak áraiban továbbra is nagy különbség van: legolcsóbban benzint várhatóan 223-ért, gázolajat pedig 233-ért vásárolhatunk szerdától, míg a legdrágábban 243 forintért vehetünk...

Újabb három ember fagyott meg Borsodban

Egy 77 éves ózdi férfira lakása udvarán találtak rá, akárcsak egy 53 éves sajószentpéteri férfira is, a halálesetek körülményeit az ózdi és a kazincbarcikai rendőrkapitányság vizsgálja - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.Az elsődleges szakvélemények szerint szintén kihűlés okozta egy 55 éves mádi férfi halálát is, akire január 10-én találtak házában. A rendőrség mindhárom esetben kizárta az idegenkezűséget, a körülményeket közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.Borsod-Abaúj-Zemplén megyében október 15-étől kihűlés következtében már 16-an...

Vajnai: legyen alkotmányos jog a lakhatás!

Egy olyan országban, ahol kilenc éve az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a lakhatás nem alaptörvényből levezethető jog, "nincs is mit csodálkozni azon", hogy emberek tömege kerül az utcára, vagy olyannyira nem fűti saját lakását, hogy megfagy, esetleg olyan betegséget szerez, amely hetek, hónapok múlva végez vele - mondta.A politikus közlése szerint ezért a Fiatal Baloldali Unióval és az ATTAC Magyarország nevű szervezettel közösen a kormányhoz és a parlamenti pártokhoz fordulnak kezdeményezésükkel, ugyanakkor javasolják azt is, hogy nyissák meg az állami és önkormányzati...

Fidesz: 2009 legyen a változás éve

Fidesz: 2009 legyen a változás éve Bácskai János kifejtette: az eredmények egyértelműen jelzik azt is, hogy a kormány képtelen kezelni a válságot, hiszen az emberek határozottan nemet mondtak a kormány brutális megszorító politikájára. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a vasárnapi választás eredménye fölényes Fidesz-győzelem.Bácskai János és Szijjártó Péter is azt hangsúlyozta, hogy a vasárnapihoz hasonló részvételi arány a második fordulóban már elegendő lenne a győzelemhez. A képviselőjelölt megköszönte a polgároknak, hogy a vasárnapi rendkívüli hideg és a minden előkészítés nélküli szmogriadó ellenére...

Nyolcéves gyereket gázolt...

A baleset a Kecskemétet Hetényegyházával összekötő úton történt - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az MDF szakít az...

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: az erről szóló határozati javaslatot a kétnapos munkaértekezlet befejező szakaszában, az "egyebek" napirendi pont tárgyalásánál...

Szalay-Berzeviczy: az...

Véleménye szerint Magyarországon ma csak a rövid távú problémák tűzoltása folyik, ami az egyik fő oka a gyenge növekedési eredménynek. Úgy látja, a jelenlegi helyzetből ki lehet törni egy...

Nem fizet az állam a svájci...

A cikk beszámol arról, hogy a Külügyminisztérium szerint a második világháború előtt nyitott 37 számla tulajdonosának, illetve örökösének közvetlenül a svájci államtól kell majd kérnie az...

Vádlott lett két rendőri...

A napilap úgy tudja, hogy Tiborcz János Zala megyei rendőrfőkapitány, és Molnár József Nagykanizsa rendőrkapitánya ellen azért emelt vádat a Somogy Megyei Katonai Bíróság, mert...

Borosnak voltak vitái Dávid...

A napilap hétfői számában arról ír, hogy a 80 éves politikusnak voltak vitái Dávid Ibolya pártelnökkel, de "ez nem volt válóok". A távozó politikus nehezen bírta a belső...

Erősen felhős, illetve borult idő várható

Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Nagyrészt erősen felhős, illetve borult idő várható, főként az Északi-középhegység térségében és északnyugaton azonban időnként kevesebb lehet a felhő. Párás lesz a levegő, helyenként zúzmarás köd képződhet. Néhol hószállingózás is előfordulhat. Általában gyenge, illetve mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7, -12 fok között alakul, de főként az Északi-középhegységben néhol -15 foknál is hidegebb lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában -3 és -8 fok között várható.Időjárási helyzet...

Ferencváros: hatalmas Fidesz-előny, de érvénytelen

A főváros 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületének szavazóköreiben mindössze minden negyedik választó jelent meg. Az érvényességhez 50 százalékos részvétel kellett volna, így a két hét múlva tartandó második fordulóban újra indulhat mind a hat jelölt.Valamennyi (37) szavazókör összesítése után a legtöbb szavazatot, 4.697-et Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta. Második az MSZP jelöltje, Bánsághi Tamás lett 1.850 szavazattal, míg a harmadik a Jobbik jelöltje, Szegedi Csanád lett 681 vokssal. Negyedik lett az SZDSZ jelöltje, John Emese 419 szavazattal, ötödik...

Ferencváros: kifogást nyújtott be a Political Capital

A PC arra mutatott rá, hogy a ferencvárosiak szavazatának súlya például több mint kétszer annyit ér, mint a legnagyobb választókerületekben lakó választópolgároké. A kétszeres eltérést az egyes választópolgárok szavazatának súlya között olyan nagymértékűnek nyilvánította 2005-ben az Alkotmánybíróság, ami alkotmányosan már nem elfogadható. Ez sérti az egyenlő választójog elvét és politikai kockázatot jelent a soron következő általános országgyűlési választásokra nézve - hívták fel a figyelmet.A kezdeményezők célja, hogy az Országgyűlés az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően...