Szándékosan hajtottak a MOM Park kávézójába

Molnár Péter elmondta: egy személygépkocsi vezetője szándékosan belehajtott a MOM Park egyik kávézójának kirakatába, majd a gépkocsit felgyújtotta és elfutott. Az épület automata tűzoltó berendezése, a sprinkler azonnal működésbe lépett, így a tűz nem tudott elterjedni. A tűzoltók megérkezésekor már csekély tűz volt. A szóvivő közölte: csupán a gépkocsi utastere égett ki. A kávézó berendezése a vízsugár miatt rongálódott meg. Hozzátette még: személyi sérülés nem történt.

Marad a hideg idő - gyenge havazás várható

Előrejelzés az ország területére hétfő estig: Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de kezdetben délen, délnyugaton kevesebb lesz a felhő. Hétfő estig a Kárpát-medence fölé kissé enyhébb, nedvesebb levegő érkezik, ezért sok felhőre, több helyen gyenge havazásra számíthatunk.Eleinte csak néhol lehet hószállingózás, majd napközben több helyen valószínű havazás. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -10 fok között alakul, de a derültebb helyeken ennél hidegebb lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn...

Nyakó: Orbán olyan, mint egy irigy és lusta kofa

Az MSZP szóvivője hozzátette: ez alatt azt érti, hogy a halandzsa mellett a Fidesztől továbbra sem hangzottak el konkrétumok az ország jelenével és jövőjével kapcsolatban.Nyakó István azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz elnöke szerint az előttünk álló esztendő sikere azon múlik, hogy lesz-e változás, azt mondta: Orbán Viktor ott folytatja 2009-ben, ahol 2008-ban abbahagyta. Hozzátette: az ellenzéki pártelnököt az ország jövőjével kapcsolatban a semmitmondás és a felelőtlenség, a kormánypárttal szemben pedig hatalommániás kirohanások jellemzik.A kormánypárti politikus szerint Orbán...

Két hete halott volt a...

Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a szomszédok értesítették még szombaton a rendőrséget, mert két hete nem találkoztak az idős férfivel. Az előzetes orvosi vélemény szerint az idős...

Nyomravezetői díj az eltűnt...

Az alezredes elmondta, az egykori modellt - aki Győr mellett egy állatmenhelyet tartott fenn - közigazgatási eljárásban keresik, mivel bűncselekményre utaló jelet eddig nem találtak. Az...

Daróczi: a Fidesz elnöke...

Hozzátette: az, hogy Orbán Viktor nem mer vagy nem képes szemtől szemben találkozni Gyurcsány Ferenccel, nemrég kiderült. De most már azt is tudjuk, hogy valójában nem is tudna mit...

Cigányfelvonulás ásóval,...

Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot - tájékoztatta a testület szóvivője vasárnap az MTI-t, hozzátéve: a szabolcsi kisvárosban és környékén...

Hétfőn jár le a tűzijátékok...

A tűzijátékokat csak a vásárlás helyén lehet visszaadni, a fel nem használt terméket pedig térítésmentesen, vagyis pénz visszaadása nélkül veheti át az eladó - közölte Dobson Tibor.Mint...

Zajlik a jég a Felső-Tiszán...

Baranyai István elmondta, hogy a Tiszán az országhatár és Záhony között 5-8 centiméter vastag jégtáblák úsznak lefelé. Már Dombrádnál érződik a tiszalöki erőmű duzzasztó hatása, így a...

Orbán: elmaradt a felelősségre vonás

Orbán: elmaradt a felelősségre vonás A Fidesz elnökét a rendszerváltoztatás 20. évfordulójáról kérdezte az MTI. A 2008. december 31-én, néhány órával az újév beköszönte előtt adott interjúban Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet: ma már nincsenek orosz katonák, nincs megszálló idegen hatalom, se muszkavezetők Magyarország területén, "mégiscsak a magyar választópolgárok döntik el, hogy elküldik-e az éppen hatalmat gyakorlókat vagy nem", az ország saját szuverén döntése alapján lépett be az Európai Unióba és a NATO-ba, a kormány pedig szabadon dönthet arról, hogy felvesz, vagy sem hitelt a nemzetközi...

Lendvai: "nem lehet apasztani a bevételeket"

Az ország előtt álló legfontosabb feladatnak a frakció a lehető legtöbb munkahely védelmét tartja - olvasható Lendvai Ildikó közleményében. Mint hozzáfűzte: ezért a szocialista képviselők választókerületükben, régiójukban és országosan nyomon követik és segítik a kis- és középvállalkozások támogatását szolgáló új források felhasználását, a munkahelyteremtést és -megőrzést segítő új járulékkedvezmények és az uniós beruházások hatását a foglalkoztatásra. A frakció részt vesz azoknak a javaslatoknak a kimunkálásában és egyeztetésében, amelyek a foglalkoztatás terheit csökkenthetik -...

Csak a kijelölt helyeken szabad korcsolyázni

A Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője hangsúlyozta: különösen veszélyes a kikötők környékén, folyókon, bányatavakon korcsolyázni. Dobson Tibor kitért arra, hogy ha valaki alatt a parttól távol beszakad a jég, és elmerül a vízben, nagyon minimális az esélye a túlélésre. Ha azonban meg tud kapaszkodni, akkor 15 percen belül ki kell kerülnie a vízből, mert ennyi időnél többet a legedzettebbek sem bírnak ki a jeges vízben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tűzoltóknak a hozzájuk befutó jelzést követően legalább tíz perc kell ahhoz, hogy kiérjenek a helyszínre, ezért is fontos hogy csak a...

Dobson: több önkéntes...

Országos viszonylatban ma 250 emberre jut egy tűzoltó - és ebben az önkéntesek, a hivatásososok és a létesítményi tűzoltók is benne vannak -, míg például Ausztriában 25 emberre jut egy...

"Kolompár Orbán a CKÖ...

Kolompár Orbán a tőle már jól megszokott módon saját sikereként ünnepelte a Fővárosi ügyészség és az MKP (Dr. Dániel Péter)-ÉKE (Száva Vince és Angeli Tamás) beavatkozók által első fokon...

Nőtt a szavazási fegyelem a...

A "száz százalékos" szavazók közt van Hadházy Sándor (Fidesz), a szocialisták közül pedig Gyárfás Ildikó, Rába László, Tittmann János, Vojnik Mária, Wiener György és Winkfein...

Várható időjárás vasárnap...

Eleinte változóan felhős lesz az ég, néhol jelentéktelen hószállingózás előfordulhat, majd vasárnap késő délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként északon gyenge...

Az ötös lottó és a Joker...

Nyerőszámok:9 (kilenc)12 (tizenkettő)36 (harminchat)51 (ötvenegy)60 (hatvan)Joker-szám: 840142.

Pár napon belül leáll a...

Széles János elmondta: van igény az északi és a déli partot összekötő kompra, így ameddig a jégviszonyok engedik, biztosítják a szolgáltatást az autósoknak.A révállomásfőnök szerint...

Leállt a távfűtés Csepelen és Pesterzsébeten

Balog Róbert elmondta: a hiba elhárítása még tart, várakozásaik szerint a pesterzsébeti és csepeli lakótelep Pesterzsébet felőli részén délután hat órától újra tudják indítani a rendszert.Jelezte ugyanakkor, hogy a keringetőrendszer feltöltése után nem azonnal melegednek át a fűtőtestek.A csepeli lakótelep nagyobb részén azonban várhatóan csak késő estére tudják újraindítani a fűtést, ha addig újabb probléma nem adódik. Balog Róbert közölte: bíznak abban, hogy este tíz órára mindenhol, tehát a teljes csepeli lakótelepen is melegedni kezdenek a radiátorok.

Francia lány: nem volt bűncselekmény

A Budapesti Rendőr-főkapitányság által kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy mindent megtesznek a december 4-én eltűnt Bretnacher Ophélie Aurelia megtalálása érdekében. A rendőrség szerint eddig több mint száz tanút hallgattak meg, ám a meghallgatások során sem merült fel olyan körülmény, ami bűncselekmény elkövetésére utalna.Budapest rendőrfőkapitánya korábban egy hét fős nyomozócsoportot állított fel, akik a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal és a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság búváregységeivel továbbra is nagy erőkkel keresi az eltűnt francia lányt. A rendőrség közölte...

Drága IMF-hitel: a PM magyarázkodik

A sajtófőnök a Magyar Nemzet szombati számában megjelent írásra reagált, amely azt állította, hogy Magyarország más országokhoz képest drágán jutott az IMF-kölcsönhöz. A lap szerint Pakisztán is lényegesen kedvezőbb kamatfeltételeket ért el az IMF-fel folytatott tárgyalásokon, mint Magyarország. Pichler Ferenc elmondta: a kamatfeltételekben nincs egyedi kondíció, így azokról nem is tárgyal az IMF.A Nemzetközi Valutaalap az igénybe vett hitelre napi kamatot számít fel, amelynek nagysága megtalálható a szervezet honlapján. A napi kamat az IMF hivatalos valutáját, az SDR-t alkotó...