Megtámadtak egy jegyellenőrt Miskolcon

Egy városi autóbuszon történt az eset, jogszerűen intézkedő jegyellenőrt bántalmazott egy utas, aki az eset után a járműről leugrott, majd elszaladt - mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ismeretlen tettes ellen. Amennyiben elkapják, a bíróság akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja - tette hozzá.

Önrevízió után számolták el a vízágyúkat

Avarkeszi Dezső elmondta, az ellenőrzés azzal kapcsolatban indult, hogy "ezeket a (schengeni) forrásokat milyen módon kell felhasználni, és hogyan szerepeljen abban a jelentésben, amelyet az Európai Uniónak el kell küldeni".Közölte, 2008 júniusában született meg a döntés, amelynek a lényege az volt, hogy "bizonyos beszerzéseket és elszámolásokat" a schengeni alapnak nem az európai, hanem a hazai részéből kell biztosítani. A vízágyú is ilyen volt - fűzte hozzá az államtitkár.Jelezte: a jelentést a kormány elküldte Brüsszelbe, és most azt várják, hogy az Európai...

Göncz: jogos, de aránytalan az izraeli önvédelem

Szelestey Lajos, külügyi szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a megbeszélésen Göncz Kinga hangsúlyozta, hogy Izrael a nemzetközi jog alapján jogosult az önvédelemre, de a válasz mértékét aránytalannak tartotta. Hozzátette, hogy alapvető fontosságú mindkét részről a civilek életének megóvása, illetve a humanitárius katasztrófa elkerülése.A Mazsihizs vezetői a találkozón elismerésüket fejezték ki a gázai helyzettel kapcsolatban kiadott külügyminisztériumi nyilatkozat kiegyensúlyozottságáért. Ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot, mert megítélésük szerint a magyar...

Idén sem fizetnek...

A területhasználat csökkentését célzó program bevezetését - paradox módon - épp a takarékossági okokra hivatkozva halasztották el. Az állami vagyon feletti őrködéssel megbízott Magyar...

Pénteken döntenek John...

"Holnap fog az SZDSZ ügyvivő testülete tanácskozni, és holnap fogjuk kialakítani az álláspontunkat" - mondta, hozzátéve, John Emesének és a helyi szervezetnek is állást kell...

A válság miatt késnek a...

A napilap írása szerint most éppen a gazdasági válsággal indokolják az újabb késést. A nehéz helyzet miatt nem állítják le a 40 milliárd forintot felemésztő álomberuházást: a projekt...

Vádemelés a molotovos...

Az iratok, amelyekben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottak ellen társtettesként, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt...

Ónos eső, fagyott eső is...

Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:Túlnyomóan borult lesz az ég, csak csütörtökön délután északnyugaton szakadozik fel a felhőzet. Többfelé várható ónos eső, fagyott eső,...

Kiállítás: képes ponyva, de...

Vajk Éva, a Textilmúzeum igazgatónője mintegy 200 négyzetméter összméretű ponyvát osztott ki a tárlatra meghívott 27 művésznek azzal, hogy szabad kezet kapnak a felület megmunkálásához....

Veres János két héten belül új prognózist készít

Hozzátette: minden további lépésről csak ennek ismeretében lehet eldönteni.Gyurcsány Ferenc azt kérte a pénzügyminisztertől: a prognózis készítésekor legyen figyelemmel arra, hogy a régióban és Európában is gyorsan csökkent az ipari termelés és az export volumene is - fogalmazott a kormányszóvivő. Hozzátette: arra is figyelnie kell a szaktárcának, hogy Magyarország hagyományos piacai - mint például Németország - egyre nagyobb nehézségekkel küzdenek, illetve hogy a 2009-re tervezett infláció várhatóan kisebb lesz a feltételezettnél, a gazdaság visszaesése pedig nagyobb arányú...

Pénteken avatják az új vezérkari főnököt

A közlemény szerint szerdán, Szekeres Imre honvédelmi miniszter jelenlétében, Tömböl László, a leendő és Havril András, a volt vezérkari főnök áttekintette a Magyar Honvédséget érintő aktuális és folyamatban lévő feladatokat, majd aláírásukkal látták el az átadás-átvételi jegyzőkönyvet.

MSZP: nem igazak a Fidesz IMF-rágalmai

Dominique Strauss-Kahn ugyanazt mondja, amit az MSZP és a kormány: az azonnali adócsökkentés nem megoldás a gondokra, de az adórendszeren belül van lehetőség átrendezésre. Európa többi országa is olyan gondokkal küzd, mint Magyarország, reformokra tehát szükség van - közölte a szóvivő annak kapcsán, hogy az IMF vezérigazgatója kedden Magyarországra látogatott.Nyakó István utalt arra, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban hevesen támadta az IMF-megállapodást, zsebszerződésnek nevezte és adósrabszolgaságot emlegetett annak kapcsán, ezért most - mint megjegyezte - sokan...

Gyurcsány: mindent újra...

Gyurcsány: mindent újra kell tervezni A kormányfő szerint nem lehet elmozdulni az egyensúlyi pályáról, de ezen túlmenően egyetlen szám sincs kőbe vésve. Hozzátette:...

Gusztos: a Gárda puskára...

A párt az MTI-hez is eljuttatott közleménye szerint a benyújtott beadványban - amely "A Magyar Gárda a szemünk előtt cseréli az utcaköveket puskákra - mit tesz a kormány?" címet...

Továbbra sem találják a...

Az eddig még ismeretlen támadó kedd délután kezében fegyverrel rontott be az egyik III. kerületi Erste Bankba és a bevételt követelte, de bank munkatársai riasztották a rendőröket, akik a...

Fatolvajokat fogott a...

Kedden a dorogi kapitánysághoz tartozó Annavölgyben is fogtak el fatolvajokat. A tulajdonos riasztotta a rendőrséget, azonban a tettesek rendszám nélküli Ladájukat hátrahagyva, gyalogosan...

Lakástűzben meghalt egy nő...

A lakásban kedden késő este csaptak fel a lángok, a tűzoltók megfékezték a tüzet, de lakásban élő 53 éves nő életét vesztette - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei...

Hamis bankjegyekkel vettek...

A vételárat fénymásolással készített kétezres, ötezres és tízezres bankjegyekkel egyenlítette ki a vevő - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.Mihályné...

Borossnak kínszenvedések voltak már a hétfők

Úgy fogalmazott: háborgott magában a színvonalsüllyedés miatt, közben pedig betöltötte a 80. életévét. Úgy alakult ki bennem a távozás szándéka, mint 60 éves koromban a nyugdíjba vonulásé - mondta a lapnak."December elején, tehát amikor vége lett az MDF elnökválasztása körüli cirkuszoknak, akkor már bennem elhatározott szándék volt, hogy abbahagyom... De ki kellett várnom a parlamenti szünetet, nehogy azzal hozzák összefüggésbe, hogy Dávid Ibolya miatt... Nem miatta mondok le. A parlamenti állapotok, a hétfői napok számomra kínszenvedést jelentettek már" - mondta a volt...

900 milliót nyert Csehák Judit alapítványa az NFÜ-től

A cikk szerint a Társadalmi megújulás operatív programban kiírt pályázat címe lényegében megegyezik a nyertes alapítvány nevével. A szerdai Magyar Nemzet beszámol arról is, hogy a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat illetve civil jogvédő munka fejlesztésére kiírt pályázatnak ez az alapítvány az egyetlen nyertese.A volt egészségügyi miniszter vezette alapítványt tavaly és idén is 250 millió forintos állami támogatást kapott - olvasható a lapban.

Hószállingózás, ónos szitálás is lehet

Előrejelzés az ország területére szerda estig:Túlnyomóan borult, párás idő lesz. Eleinte hószállingózás, ónos szitálás fordul elő, majd éjszakától dél felől egyre többfelé várható fagyott eső, ónos eső, északon és nyugaton havazás is. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb szerdán délután a Dunántúlon élénkül meg az északnyugati szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4, -8 fok között, északkeleten kevéssel -8 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán +1, -4 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:A Kárpát-medence és a...