Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt
A zászlófelvonáson részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak a kormány tagjai, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai.Az idei március 15-ének a közös ünneplés a jelszava. A zászlófelvonást mintegy kétezren kísérték figyelemmel a Kossuth téren. Az ünneplő tömeg tapssal köszöntötte a közjogi méltóságokat, akik az Országház főbejáratának lépcsőjén, történelmi zászlók előtt tekintették meg az állami lobogó felvonását és a...Összehangoltan ünnepel a közmédia
A Magyar Televízió m1-es csatornája reggel 9 órától Petőfi Napja címmel, kora délutánig tartó élő stúdióműsorral kezdi ünnepi programját, az adás műsorvezetője Novodomszky Éva és Gaskó Balázs.A nézők eközben figyelemmel kísérhetik a Kossuth Lajos téri ünnepélyes zászlófelvonást, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumnál tartott állami megemlékezést és a főváros ünnepségét a Batthyány örökmécsesnél. Az eseményekről az m2, illetve a Duna Televízió is élőben számol be. Az MTV a nap végén felvételről közvetíti a Kossuth- és Széchenyi-díjak előző napi átadását, ezt megelőzően pedig csatornái...Szálasi-emlékművet avatott a kertben
Az MTI információja szerint a háborús bűnökért elítélt és kivégzett Szálasi Ferenc emlékművét szombaton avatták fel egy magánportán. A rendőrségnek azt kell kiderítenie, megvalósult-e a tiltott önkényuralmi jelkép használata, illetve annak minősített esete.A magánterületen felállított emlékoszlop avatása a rendőrségnek is tudomására jutott - mondta az MTI-nek Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Közlése szerint a mezőkövesdi rendőrkapitányság azt vizsgálja, hogy a büntető törvénykönyvben (Btk.) foglalt önkényuralmi jelképek...Navracsics: 1848-ban...
A fideszes politikus hangsúlyozta: a szabadság közösségi élmény, amelyet egyedül nem lehet átélni, "csak együtt érezhetjük" azt.Navracsics Tibor kiemelte azt is, hogy 1848....A Jobbik feljelenti Szanyi...
Az MSZP-s országgyűlési képviselő szombaton közleményben, vasárnap pedig sajtótájékoztatón szólította fel a kormányt, hogy haladéktalanul tegyen rendet Gyöngyöspatán, és zavarja el azt a...Mától Blaskó Péter és Hobo...
Kossuth Nagydíjat kapott Nemeskürty István Széchenyi-díjasirodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása,...Gyermekhospice-ház...
A 400 négyzetméter alapterületű épületben egyidejűleg négy-öt olyan súlyosan beteg gyermeket tudnak majd fogadni, akik magas szintű ellátás mellett, nyugodt körülmények között minden...Művészeket díjaztak a...
A kultúráért is felelős tárca tájékoztatása szerint a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet Andor Tamás Balázs Béla-díjas operatőr, érdemes művész; Bács Ferenc Jászai Mari-díjas...Vona Gábor: rabságban van...
A szabolcsi község polgármesteri hivatala előtt, jelentős rendőri biztosítás mellett, tartott rendezvényen a jobbikos politikus arról beszélt: a magyarság egész eddigi történelme a...Közel egy hónapig vitáznak az alkotmányról
Soltész István tájékoztatása szerint az alkotmány általános vitája március 22-én, kedden kezdődhet, a zárószavazás pedig április 18-án, hétfőn lehet az Országgyűlésben.Lázár János a parlamenti benyújtás előtt újságíróknak úgy fogalmazott: "azt reméljük, hogy a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja nevében ma a jövő Magyarországának alkotmányát, Európa egyik legjövőorientáltabb alkotmánytervezetét tudjuk beterjeszteni".Hozzátette, bíznak abban, hogy az Országgyűlés - érdemi vita után - javaslatuk jelentős részét elfogadja, valamint abban is, hogy a parlamenti képviselők...Százmilliós elvonások a mentőszolgálatnál
A lapban azt írták: ez azt jelenti, hogy így már nemcsak az új gépkocsik beszerzésére szolgáló pénzkeretet, hanem a működési költségeket is csökkentik.A lap emlékeztet arra: tavaly még azt mondta az egészségügyi államtitkár, hogy a mentőszolgálat az idei költségvetés egyik nyertese.Azóta azonban már elvontak egymilliárd forintot a mentőszolgálattól, így ennyivel kevesebbet fordíthatnak az idén új mentők beszerzésére a korábban beharangozott 850 millió plusz 1,75 milliárd forintnál.Győrfi Pál a lapnak elmondta, hogy a 100 millió forintos zárolás az OMSZ és a Légimentő Nonprofit...A Ház elé kerül a Fidesz alkotmánytervezete
Az indítványt a két frakcióvezető, a fideszes Lázár János és a kereszténydemokrata Harrach Péter nyújtja be délelőtt az Országházban. Ezt követően a két politikus a Sándor-palotában Schmitt Pál köztársasági elnöknek is átadja a javaslatot.A Fidesz-KDNP csütörtökön tárgyalta meg és fogadta el a frakciószövetség alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet. A képviselők a jogszabálynak a Magyarország alaptörvénye címet, az első fejezetnek pedig a Nemzeti hitvallás elnevezést javasolták.Lázár János a csütörtöki frakcióülés után azt mondta: a beterjesztésig...Szegedi Csanád Erdélyben...
Az eseményt nagy érdeklődés övezte, a helyi lakosok, a környező települések polgárai, valamint a sajtó képviselői is nagy számban jelentek meg a rendezvényen. Szegedi Csanád beszédében...Pokorni ígéri, nem lesz...
Pokorni Zoltán azt mondta, maga sem tudja, hogyan került bele a Széll Kálmán Tervbe egy táblázat alá az az apróbetűs passzus, amely többi között a költségtérítéses képzésnek a...Kövér: ne szavazzanak...
A házelnök kiemelte: a két alternatíva közül, miszerint vagy csak pártlistára adhassanak le voksot azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, vagy saját..."Jobbikos sereg tombol a...
A képviselő felszólította a kormányt továbbá, hogy haladéktalanul erősítse meg a közbiztonságot azokon a településeken, ahol hasonló a helyzet.Azt mondta: "a Jobbikhoz köthető...Az LMP szerint cinikus a...
Az LMP az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében hangsúlyozza: képmutató logikára épül az a józsefvárosi rendelet, amely 2011. január 1-jétől - csatlakozva több mint 50 önkormányzat...Szájer: az új alkotmány véd...
Szájer József úgy fogalmazott, ha a parlament ezeket az elemeket elfogadja, akkor az új alkotmány "a világon egyedülálló szabályokat" tartalmaz majd a költségvetési hiány...Nem tetszik az alkotmánytervezet a zöld ombudsmannak
Fülöp Sándor az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: intézményi garanciák nélkül semmilyen alapjog, így az egészséges környezethez fűződő alapjog érvényesítése sem biztosított.Az országgyűlési biztos megütközéssel fogadta a Fidesz-KDNP alkotmánytervezetét, amely az egészséges környezethez való alapjogot többé nem biztosítja, csupán az egészséges környezetre vonatkozó állami kötelezettséget rögzíti, és felszámolja a környezetvédelmi ombudsman intézményét is, amikor úgy rendelkezik, hogy a jövőben csak az "alapvető jogok biztosa" működik majd.Mindezek...Hivatalosan is magyarrá válnak március 15-én
Hétfő délután Kolozsvárott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében teszi lesz az állampolgársági esküt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács és bálványosi szabadegyetem 25 tagú csapata.A Budavári Önkormányzat tájékoztatása szerint a fővárosban március 15-én csángómagyarok teszik le állampolgársági esküjüket a Budai Várban, az önkormányzat városházáján. A rendezvényhez kapcsolódva délután csángó kulturális fesztivált rendeznek az összetartozás jegyében, amelyet Potápi Árpád (Fidesz), az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás...Nem volt telitalálat az ötös lottón
Nyerőszámok:17 (tizenhét)31 (harmincegy)32 (harminckettő)53 (ötvenhárom)72 (hetvenkettő)Joker: 885997.Az 1 darab Jokerre 26.343.585 forintot fizetnek.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatosokra, egyenként 2.521.610;a 3 találatosokra 20.075;a 2 találatosokra 1.335 forintot fizetnek.
« Előző
24840 | 24867 | 24894 | 24921 | 24948 | 24975 | 25002 | 25029 | 25056 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...