Pintér: csökkent a bolti lopások száma
2011. május 10. kedd 12:44

Negyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma az elmúlt évben a szabálysértési törvény módosításának a hatására - közölte a belügyminiszter keddi miniszteri meghallgatásán az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ülésén.
Pintér Sándor az iparkamarák adataira hivatkozva azt mondta, a csökkenést a közértékben, a kiskereskedelmi üzletekben tapasztalták.
Beszámolt arról is, hogy a három csapásként ismertté vált törvény pozitív hatásai is érzékelhetőek, de annak igazi hatásait csak később lehet lemérni. Közölte, 30 százalékkal nőtt a rendőri intézkedések száma és ugyanilyen arányban emelkedett az elfogások száma.
Elmondta, a korábbinál intenzívebb rendőri munka eredményeként túlzsúfoltság alakult ki a büntetés-végrehajtási intézetekben, amelyek jelenlegi kihasználtsága 138 százalékos. Ezzel összefüggésben bejelentette, hogy még ebben a hónapban átadják az újjáépített budapesti, Gyorskocsi utca börtönt.
Képünkön Pintér Sándor látható.
Forrás: MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

