A rendvédelmisek bíznak a tárgyalás sikerében
2011. május 09. hétfő 09:09

A rendvédelmi szakszervezetek bíznak a hétfő reggeli, Pintér Sándor belügyminiszterrel folytatandó tárgyalásuk sikerében.
A Belügyminisztérium épületébe érkező érdekképviseleti vezetők közül Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője a tárgyalás előtt újságíróknak elmondta: arra számítanak, hogy a kormány megértette áprilisban megkezdett demonstrációsorozatuk üzenetét, és bíznak abban, konstruktív tárgyalást tudnak folytatni Pintér Sándor belügyminiszterrel.
Hozzátette: a mostani tárgyalásoktól teszik függővé a további lépéseiket. Mint fogalmazott, visszakozni, hátrálni nem fognak, de készek a konstruktív tárgyalásokra. Közölte, hogy ha a kormány nem enged, akkor készek további törvényes nyomásgyakorlásra. Kónya Péter rámutatott arra, hogy nagyon elkeseredett és elszánt az állomány.
A tárgyalási alapra vonatkozó kérdésre azt mondta: ragaszkodnak a szerzett jogaik megőrzéséhez, de az újonnan belépő állomány tekintetében lehet tárgyalni a szolgálati nyugdíjrendszer megváltoztatásáról.
A demonstrációs bizottság vezetője azt hangoztatta: olyan életpályamodellt és olyan fizetéseket kell biztosítani, amellyel "pályán tartóvá válik ez a hivatás".
Képünkön: Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke hangosbeszélőn beszél a rendvédelmi szakszervezetek pénteki demonstrációján.
Forrás: MTI - Fotó: Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

