Nem adják ki Hernádi Zsoltot a horvátoknak

Nem adják ki Hernádi Zsoltot a horvátoknak Megtagadta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását a Fővárosi Törvényszék hétfőn, a végzés jogerős. A bíróság rövid szóbeli indoklása szerint az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. Ez pedig a törvény kötelező rendelkezése szerint nem teszi lehetővé az elfogatóparancs végrehajtását. A bíró megjegyezte azt is, hogy ez a döntés csak Magyarország határain belül...

Balog miniszter megszüntetné a "gettósportolást"

A roma kisebbséghez tartozók "gettósportolásának" felszámolására hívta fel a figyelmet hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Gyermekek társadalmi befogadása és védelme a sportban és a sport által című kétnapos budapesti konferencián elmondott nyitóbeszédében. A tárcavezető kifejtette, örömteli kezdeményezés a szolnoki roma boksziskola vagy a roma labdarúgó-válogatott létrejötte, ám ugyanilyen fontos, hogy a következő lépésben ezek a sportolók sikeresen beilleszkedjenek és felzárkózzanak a többi sportolóhoz Magyarországon. "A közösségépítésben...

Bajnai összellenzéki megmozdulást szeretne október 23-án

Bajnai összellenzéki megmozdulást szeretne október 23-án Az Együtt-PM választási szövetség szándéka, hogy átfogó, összellenzéki megmozdulást szervezzenek október 23-ára, mert "mindenkinek, akinek nem tetszik a rendszer, közösen kellene ünnepelnie" - jelentette be Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője az ATV Start című műsorában hétfő reggel. Bajnai Gordon elmondta: hétfő hajnalban sms-ben tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét arról, hogy hétfő délelőtt kezdeményezést tesznek az ügyben. Gyurcsány Ferenc múlt pénteken közölte, hogy nem kapott választ Bajnai Gordontól, illetve...

Hatan vesztették életüket a...

Hat közlekedési balesetben hatan vesztették életüket az elmúlt két napban - tájékoztatott honlapján az ORFK Kommunikációs Szolgálata hétfő reggel. A közlemény szerint a rendőrök 89...

Dönt a Parlament az új...

Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn elfogadhatják a 2020-ig szóló új drogstratégiát, kedden pedig a Bethlen Gábor Alap tavalyi...

17 milliárd forinttal nő a...

17 milliárd forinttal nő a kultúra támogatása jövőre Jövőre az ideinél 17 milliárd forinttal több állami forrás jut a kultúrára - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök...

"Csaló antidemokratáknak"...

A Fidesz vezetői nyilatkozataikban gyakorlatilag beismerték, hogy két héttel ezelőtt csaltak a bajai időközi, önkormányzati...

Mégis szocialista...

Göncz Kinga és Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő érdeme a Tavares-jelentés összeállítása és elfogadása - ezt írta a szintén szocialista EP-képviselő Herczog Edit...

Nincs telitalálat a lottón,...

Nincs telitalálat a lottón, 282 millióra nőtt a főnyeremény A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat...

Szobrot emeltek Horn Gyula tiszteletére

Szobrot emeltek Horn Gyula tiszteletére Szobrot állítottak Horn Gyula néhai miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt elnökének szombaton Marcaliban. Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke a bronzból készült fejszobrot avató beszédében hangsúlyozta: Horn Gyula egy olyan növekvő fejlődési pályára tudta helyezni Magyarországot, amelynek eredményeit az utána jövő kormányok is élvezni tudták, és mindig szem előtt tartotta, hogy a többség, és ezen belül is leginkább a kisemberek, a hétköznapi emberek érdekeit kell képviselni. Pártelnökként fontos örökség és fontos tanulság, hogy ezeket az értékeket csak...

Stadionstopot vezetne be az Együtt-PM

Stadionstop címmel törvénymódosító javaslatot nyújt be hétfőn a parlamentnek Szabó Tímea független országgyűlési képviselő. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség társelnökének indítványa azt célozza, hogy a stadion-beruházásokra jövőre tervezett mintegy 82 milliárd forintot inkább a nélkülöző gyerekekre, a szegénység felszámolására és munkahelyteremtésekre fordítsák. A képviselő szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a jövő évi költségvetési javaslatban 84 milliárd forintot különítettek el stadionépítésekre. Szabó Tímea szerint,...

A Fidesz szerint sunyi és jellemtelen Bajnaiék magatartása

A Fidesz szerint sunyi és jellemtelen Bajnaiék magatartása A Szolidaritás vezetője, az Együtt 2014 társelnöke kedden szervezőként még normális akciónak nevezte a vasárnap történteket. A PM politikusa, Karácsony Gergely, aki szintén ott volt a rendezvényen személyiségi jogi pert indít. A Fidesz sunyi és jellemtelen magatartásnak nevezte, hogy Bajnai Gordonék mostanra versenyben határolódnak el a vasárnap történtektől. Bajnai Gordon a Szolidaritás második születésnapján történeket ma már nem akarta kommentálni. Pártszövetsége azonban kiadott egy közleményt, amiben azt írták: a szobordöntési akciót követő események nem az Együtt-PM...

A pedagógusok a remény...

A pedagógusok a remény emberei, írja köszöntőjében Hoffmann Rózsa A pedagógusok "nem egy foglalkozás, nem egy szakma, hanem a remény emberei. (...) Önök a kovácsai annak a jövőnek,...

Milliókért árulják a...

Milliókért árulják a nyertes uniós pályázatokat Többen úgy próbálnak meg pénzhez jutni, hogy áruba bocsátják nyertes uniós pályázatukat - írja szombati számában a Magyar...

Gyurcsány továbbra is...

Gyurcsány továbbra is erőlteti a baloldali ellenzéki összefogást Gyurcsány Ferenc szerint továbbra sem szabad lemondani a teljes körű baloldali ellenzéki összefogásról - erről a Demokratikus...

Új néven indul a...

Új néven indul a választásokon Thürmer kommunista pártja Elindul a jövő évi választásokon a Magyar Munkáspárt - jelentette be Thürmer Gyula, a párt elnöke pénteki budapesti...

Bajnai a Fideszt okolja a...

Bajnai a Fideszt okolja a Bajnai Gordon szerint Magyarországon a politikai kultúra sokkal mélyebben van, mint ami jó érzést okozna Magyarország...

Alakul az újabb front -...

Az Együtt-PM színeiben politizáló Karácsony Gergely személyiségi jogi pert indít Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ellen, akitől elégtételt és kártérítést vár csütörtöki kijelentései...

Orbán: nem szabad rombolni a magyar-horvát barátságot

Orbán: nem szabad rombolni a magyar-horvát barátságot Orbán Viktor szerint a Magyarország és Horvátország közötti barátság olyan érték, amit semmilyen üzleti konfliktussal nem szabad rombolni. A miniszterelnök a Mol-INA-ügyről a Kossuth Rádiónak pénteken elmondta: Polt Péter legfőbb ügyész a legutóbbi kormányülésen beszámolt a jogi helyzetről. Ez alapján a kormány úgy látja: Horvátországban olyan, gazdaságon kívüli kényszereket alkalmaznak, amelyek nem teszik indokolttá, hogy a 25 százalékban állami tulajdonú Mol ott maradjon a horvát energiapiacon - közölte. Ezért - folytatta - a magyar kormány azt ajánlja a horvátoknak: fontolják...

Egyre csökken a pártszimpátiában bizonytalanok száma

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP tovább növelte támogatóinak arányát mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében, és csökkent a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. A szeptember végén telefonos kérdőíves módszerrel, ezer ember megkérdezésével végzett kutatás arra is rámutatott, hogy a korábbi hónapokhoz viszonyítva nőtt a választási részvételi hajlandóság is: a választókorúak 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne az azon a héten vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. A Századvég mérései szerint a...

Megemlékezéseket tartanak ma a vörösiszap-sújtotta települések

Ma van a vörösiszap-katasztrófa harmadik évfordulója, az érintett települések csendes megemlékezést, fáklyás felvonulást tartanak.Három éve, 2010. október 4-én Ajka közelében, Kolontár községnél átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai timföldgyára X-es zagytározójának gátja, és a kizúduló több mint egymillió köbméternyi vörösiszap elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint kétszázan megsérültek. Kolontáron ma csendes megemlékezést rendeznek: szentmisét...