Bajnai összellenzéki megmozdulást szeretne október 23-án
2013. október 07. hétfő 09:53

Az Együtt-PM választási szövetség szándéka, hogy átfogó, összellenzéki megmozdulást szervezzenek október 23-ára, mert "mindenkinek, akinek nem tetszik a rendszer, közösen kellene ünnepelnie" - jelentette be Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője az ATV Start című műsorában hétfő reggel.
Bajnai Gordon elmondta: hétfő hajnalban sms-ben tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét arról, hogy hétfő délelőtt kezdeményezést tesznek az ügyben.
Gyurcsány Ferenc múlt pénteken közölte, hogy nem kapott választ Bajnai Gordontól, illetve Mesterházy Attila MSZP-elnöktől arra az üzenetére, amelyben felajánlotta, hogy október 23-án közösen ünnepeljenek.
Az Együtt-PM vezetője hétfő reggel úgy fogalmazott, szükség van arra, hogy az ellenzék "közösen mutassa meg, elege van ebből a rendszerből". Azt mondta: az MSZP-vel választási szövetséget kötöttek, de október 23-án ennél szélesebb körben kell ünnepelni, akár Gyurcsány Ferenccel közösen. Erről már megállapodott Mesterházy Attilával is - tette hozzá.
Bajnai Gordon a szervezésre Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét, a Milla vezetőjét kérte fel. A kezdeményezés lényege, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló és a "demokratikus oldalt" képviselő szereplők üljenek le egymással egyeztetni az október 23-i közös megemlékezéssel kapcsolatban - tette hozzá a volt kormányfő.
MTI - Fotó: Kovács Tamás/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Pécsi Arcok - Borza Endre, az...