Közös ellenzéki feljelentés a bajai választás miatt
Az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a bajai időközi önkormányzati választáson történtekkel kapcsolatban, a választás rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Bács-Kiskun megyei Főügyészségen. Az MTI-hez szerdán eljuttatott feljelentés hangsúlyozza, hogy a választások kapcsán elkövetett jogsértések miatt indult eljárásban a Kecskeméti Törvényszék egy jogerős végzésében állapította meg, hogy a választók szervezett utaztatásával megsértették a választási eljárási törvénynek a kampánycsendre vonatkozó...Eddig 40 ezren a rezsicsökkentést támogató fórumokon
Az elmúlt két hétben 113, a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot tartott országszerte a Fidesz, a rendezvényeken összesen csaknem negyvenezren vettek részt - közölte a kormánypárt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Nyitrai Zsolt elmondta, a lakossági fórumokon számos kormányzati szereplő és vezető fideszes politikus szólalt fel, akik több mint 25 ezer kilométert tettek meg az elmúlt két hétben. Hangsúlyozta: példátlan társadalmi támogatottság áll a rezsicsökkentés mögött, hiszen a megvédéséért indított aláírás-gyűjtési akcióban több mint 2,5 millióan vettek részt...
Elhatárolódnak az Orbán-szobor fejével vonuló egykori tűzoltótól
A Magyar Tűzoltó Szövetség elhatárolódik annak a nyugállományú tűzoltónak a cselekedetétől, aki egy vasárnapi politikai demonstráción tűzoltóegyenruhában jelent meg. Dobson Tibor, a szövetség elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, a kívülálló számára ez azt üzenheti, hogy a rendezvényt a tűzoltóság hivatalosan is támogatja, de erről nincs szó. Az ilyen magatartás káros a hivatásra nézve, és etikátlan is, mert a tűzoltók politikai, faji, vallási vagy egyéb hovatartozásra tekintet nélkül mindenkinek segítséget nyújtanak, és nem lépnek fel senkivel szemben erőszakosan.Az elnök...A magyar rendőrséghez nem...
Nem érkezett Hernádi Zsolt , a Mol elnök-vezérigazgatója ügyében európai elfogatóparancs hivatalosan a magyar rendőrséghez - közölte az ORFK az MTI érdeklődésére kedden este. A Hina...Kigyulladt a Kincsem Park –...
Szénabálák gyulladtak meg szerda reggel Budapesten a Kincsem Parkban. A tűz átterjedt az egyik istállóra is, a lovak nincsenek veszélyben - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi...A KDNP szerint a szocik...
A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke szerint a szocialista politikusok nem tisztelik, hanem kigúnyolják a hívő embereket. Ezt Rétvári Bence mondta kedden az MTI-nek Simon Gábor,...Ha Kubatov marad, akkor a...
Az Együtt-PM azt követeli, hogy a bajai időközi önkormányzati választáson történtek miatt távolítsák el Zsigó Róbertet, a...
Navracsics: a magyar állam...
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai...
Nyomozás indult a Lazáry...
Nyomozást indított a rendőrség abban az ügyben, amelyben Lazáry Viktor szombathelyi fideszes alpolgármestert egy videofelvétel...
Többé-kevésbé szeretik a magyarokat a románok
Egy hétfőn este közzétett közvélemény-kutatás szerint Romániában ugyanannyian tartják jónak, mint rossznak a román-magyar viszonyt. A bukaresti román-magyar labdarúgó-mérkőzés után, szeptember 10. és 17. között 1050 ember megkérdezésével készített, háromszázalékos hibahatárú felmérést az Adevarul című napilap felkérésére végezte el az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet. A lap internetes oldalán foglalta össze a felmérés eredményeit. A megkérdezettek 29,2 százaléka tartotta jónak, 29,1 százaléka rossznak a román-magyar viszonyt, 37,3 százalék pedig a "sem jó, sem...Elfogatóparancsot adtak ki az Izraelben lévő Dániel ellen
Elfogatóparancsot adott ki a bíróság a rágalmazással vádolt Dániel Péter ügyvéd ellen, aki nem jelent meg perének legutóbbi tárgyalásán - értesült az MTI Hírcentrum. Az M1 hétfő esti Híradójában elhangzott: az alaptörvény elleni akcióiról és a Horthy-szobor megrongálásáról ismertté vált jogász ellen azután indult büntetőeljárás, hogy az egyik közösségi oldalon becsmérlő megjegyzéseket tett Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőre. Dániel Péter ellen rágalmazás miatt magánvádas eljárás folyik a III. kerületi bíróságon, amiért két éve az interneten becsmérlő kifejezéseket...Több mint száz féle sörrel nyit az első magyar Oktoberfest
Magyarországon első alkalommal tartják meg jövő péntektől (okt.11.) az Oktoberfest sörfesztivált. Az ingyenesen látogatható sörünnepen több mint száz féle hazai és külföldi sör, valamint gasztronómiai standok várják az érdeklődőket a fővárosi Kopaszi-gáton. A kínálatban 18 százalékos elixír, banános, keserű csokis, fekete és indiai sör is szerepel. A fesztiválon a magyar kézműves sörfőzdék felhozatala mellett nemzetközi manufaktúrák is kiállítják termékeiket, de egyebek mellett lesz pubok utcája, borudvar, pálinkaterasz és világkonyha is. Az esemény fő helyszínének számító kultúra...A jövő évi hiány közel ezer...
A jövő évi költségvetés 15 958,373 milliárd forint bevételi főösszeggel, 16 883,127 milliárd forint kiadási főösszeggel és...
Rogán: nincs nagy...
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szinte biztos abban, hogy ismét győzni fog a kormánypárt jelöltje abban a bajai...
Zuglói hangfelvétel:...
Megérkezett Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének a feljelentése a zuglói hangfelvétel ügyében - közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI érdeklődése hétfő...Magyar sikerek a...
A versenybe szállt nyolc magyar gazda-kutya páros közül hárman is teljesítették a nemzetközi vizsgaszintet a XIX. Mentőkutya Világbajnokságon, amelyet 20 ország 47 csapatának...Esősen, borúsan indul a...
Október első napjaiban a minimumhőmérséklet már többfelé 0 fok alatt alakul, akár mínusz 5 fokig is lehűlhet a levegő. Néhol még nappal sem lesz plusz 6 foknál melegebb - derül ki az...Újraéledt a mohácsi...
Befejeződött a mohácsi Szabadság-szigetnek és az azt határoló dunai mellékágnak az élővilág újraélesztése érdekében végzett rehabilitációja a napokban. A projektről október 3-án,...Hétfőn kerül a parlament elé a költségvetési javaslat
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn nyújtja be a 2014-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. Azt követően, hogy a tervezetet átadja Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, ugyancsak hétfőn sajtótájékoztatón számol be a konkrétumokról. A főbb számokról a miniszter annyit elárult korábbi nyilatkozataiban, hogy a tárca a büdzsé tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számolt. Egy rádiós műsorban azt mondta: nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek....
Ezt mondta Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: vágatlan VIDEÓ
Újra Orbán Viktor választották a Fidesz elnökének.A miniszterelnök az 1241 érvényes szavazatból 1240-et kapott. A küldöttek a Millenáris Parkban megválasztották a Fidesz négy alelnökét is: újra bizalmat szavaztak Kósa Lajosnak (1236 szavazat), Pelczné Gáll Ildikónak (1160 szavazat) és Pokorni Zoltánnak (1082 szavazat), a leköszönő Varga Mihály helyett pedig Lázár Jánost (1005 szavazat) választották alelnökké. NÉZZE MEG A VÁGATLAN VIDEÓN A FIDESZ ELNÖKÉNEK BESZÉDÉT:Nem született telitalálat az ötöslottón
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:5 (öt)31 (harmincegy)64 (hatvannégy) 76 (hetvenhat)86 (nyolcvanhat) Joker: 288804 Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre egyenként 2 579 245;a 3 találatos szelvényekre 25 635;a 2 találatos szelvényekre 1550 forintot fizetnek.A várható főnyeremény 185 millió forint.A rovat további témái
- Meg kell ismételni a szavazást az egyik bajai szavazókörben
- Kihívó nélkül újra Orbán Viktor lett a Fidesz elnöke
- Csányi hiába jelentette fel Lázár Jánost az uzsorásozás miatt
- A DK szerint Gyurcsány neve „erős hívószó” a ballibek számára
- Negatív drogtesztet produkált Lazáry – minden héten megismétli
- A héten másodjára is csökkentek az üzemanyagárak
« Előző
20493 | 20520 | 20547 | 20574 | 20601 | 20628 | 20655 | 20682 | 20709 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

