Elhatárolódnak az Orbán-szobor fejével vonuló egykori tűzoltótól
2013. október 02. szerda 09:52
A Magyar Tűzoltó Szövetség elhatárolódik annak a nyugállományú tűzoltónak a cselekedetétől, aki egy vasárnapi politikai demonstráción tűzoltóegyenruhában jelent meg.
Dobson Tibor, a szövetség elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, a kívülálló számára ez azt üzenheti, hogy a rendezvényt a tűzoltóság hivatalosan is támogatja, de erről nincs szó. Az ilyen magatartás káros a hivatásra nézve, és etikátlan is, mert a tűzoltók politikai, faji, vallási vagy egyéb hovatartozásra tekintet nélkül mindenkinek segítséget nyújtanak, és nem lépnek fel senkivel szemben erőszakosan.
Az elnök hozzátette, hogy a férfi magánemberként vehetett részt a politikai rendezvényen, a mostani eset azért vet rossz fényt a tűzoltóságra, mert a szervezet egyenruháját viselte.
Dobson Tibor tájékoztatása szerint az állományon belül többen is elhatárolódtak az esettől, a szövetség pedig több panaszlevelet kapott az ügy miatt a lakosságtól.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes, vasárnapi budapesti tüntetésén lelepleztek egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló bronzszínű hungarocell szobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították. A tüntetésről megjelent fotók szerint a szobor levágott fejét egy tűzoltó ruhába és sisakba öltözött férfi is vitte.
A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel megütötte, volt olyan is, aki késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt. A szobor levágott fejét elvitték a szervezők a Szolidaritás központi székházába.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

