Dönt a Parlament az új drogstratégiáról
2013. október 06. vasárnap 17:38
Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn elfogadhatják a 2020-ig szóló új drogstratégiát, kedden pedig a Bethlen Gábor Alap tavalyi működését értékelik.
A Ház ülése a megszokott időben, hétfőn, 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, azonnali kérdések, majd a kérdések követnek. A határozathozatalok során elfogadhatják a kormány 2020-ig tartó drogstratégiáját, valamint létrehozhatják a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapját.
Utóbbi a kabinet elképzelése alapján egy elkülönített állami pénzalap lesz, amelynek célja, hogy vagyont bocsásson a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény nyári elfogadásával létrehozott Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének.
Döntés várható több kulturális témában is: módosíthatják a muzeális intézményekről szóló és a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályokat, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia működésén is változtathatnak.
Kedden az Európai Parlament magyarországi képviselői jogállásának módosításáról kezdődik általános vita és tárgyalni kezdik a Bethlen Gábor Alap tavalyi tevékenységéről szóló jelentést. A második ülésnap további részében korábban napirendre vett javaslatok tárgyalása folytatódik, így a képviselők egyebek mellett ismét hozzászólhatnak az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő törvénymódosításokhoz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

