A közmunkás nem álláskereső, pontosítást kér az ombudsman
A szociális törvény pontosítását kérte Székely László ombudsman az emberi erőforrások miniszterétől, annak érdekében, hogy a közfoglalkoztatásban töltött időtartam minősüljön a munkaügyi szervvel való együttműködési időszaknak - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken közleményben az MTI-t. Egy panaszbeadvány nyomán indított vizsgálat tapasztalatai szerint ugyanis a jelenlegi szabályozás az álláskeresők esetében kedvezőtlen következményekhez vezet - közölte a hivatal. Felidézik: a panaszos azt nehezményezte, hogy az elsődleges munkaerő-piacon jelentkezett egy...
Egy hét múlva megkezdődik a Buda-Cash ügyfelek kártalanítása
Azok a befektetők, akiknek biztosítás alá eső követelésük áll fenn a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben, jövő péntektől egy évig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva) - közölte az alap pénteken. A 2015. március 27. napját megelőzően beérkezett kérelmeket az ügyintézés szempontjából az igényérvényesítés első napján beérkezettnek kell tekinteni - tette hozzá a Beva. Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét egy éven belül előterjeszteni, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül még benyújtható a késedelem indokolásával...
Csökkent a gázolaj ára, a benziné nem változott
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal csökkentette pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változott. A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 367-368 forintra mérséklődött, a 95-ös benziné 364-365 forint maradt. A Mol legutóbb szerdán változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal emelte, a gázolajét 3 forinttal csökkentette. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi egy hónapban ugyanakkor fokozatosan több mint 30 forinttal...Ombudsmani kifogás a...
Alapvetően sérti az adatvédelmi követelményeket a provokátornak tartottakról készült fényképek továbbítása, adatbázisba...
65 milliós bírságot szabott...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felügyeleti eljárás keretében 65 millió forint bírsággal sújtotta a Magyar...
Szili Katalin Semjén Zsolt...
Szili Katalin, volt pécsi országgyűlési képviselő, a parlament korábbi elnöke Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai...Romák is tiltakoznak a...
Tüntetést szervezett egy magánszemély a HVG c. hetilap székháza elé, jelentette a hvg.hu. A rendőrségi bejelentés szerint a szervező Tóta W. Árpád, a hvg.hu szerzőjének a köztévé...Döntött az Európai Bíróság,...
A lakáscélú támogatásokhoz kapcsolódóan a magyarországi hitelintézeti ágazatnak nyújtott állami garanciavállalás jogellenes...
Fiatalok jelentkezését...
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) 2015-ben immár ötödször rendezi meg vidék kaland című programját, amelynek...
Drasztikusan csökkenti a mobil hívásvégződtetési díjat az NMHH
Április 1-jétől 76 százalékkal csökkenti a mobilszolgáltatókra vonatkozó nagykereskedelmi hívásvégződtetési díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az új díj bevezetésével a hazánkban alkalmazandó mobil végződtetési díjak a második legalacsonyabbak lesznek az Európai Unióban - jelentette be Karas Monika, a hatóság elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. A Telekom és a Telenor az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a díjcsökkentés nem érinti az ügyfeleket, a Vodafone pedig nem kívánta kommentálni a bejelentést. A hívó fél szolgáltatója által a hívott szolgáltatója...Iszlám Állam - Szijjártó reménykedik a kétharmadban
A kormány akkor hozza meg végső döntését a Iszlám Állammal szembeni magyar katonai szerepvállalásról, ha a parlamenti pártokkal folytatott konzultációk véget értek - mondta Szijjártó Péter szerdán Budapesten újságíróknak, hozzátéve: úgy látja, a kétharmados többség létrejötte a kérdésben "reális forgatókönyv". A külgazdasági és külügyminiszter a parlament honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottságának szerdai együttes, zárt ülése előtt azt mondta: kedden az Országgyűlés külügyi bizottságában tartott beszámolója után Orbán Viktor miniszterelnök és Colleen Bell amerikai...
Provokátorok nevét, képét várja a Fidelitas
A Fidelitas "provokátorfigyelő" csapatot alakít - közölte a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. "Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne" - mondta Böröcz László, utalva a március 15-i állami ünnepségen történtekre. "Provokátorfigyelő" csapatuk megalakítását azzal indokolta: "mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni" mások rendezvényét. A Fidelitas vezetője arra kért mindenkit, "aki provokátorokat ismer fel",...
Hamarosan az adóhivatal...
Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyi jövedelemadó bevallásokat - erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a...A benzin ára tovább...
A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal emelte, a gázolajét 3 forinttal csökkentette szerdán a Mol Nyrt. A változtatással a 95-ös benzin literenkénti átlagára...Beperli a kormány a...
Ha a Financial Times (FT) brit üzleti lap nem közöl helyreigazítást a paksi bővítésről szóló múlt heti, a magyar kormány...
Húszmilliárdba kerülhet a...
Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és...Informatikai fejlesztéssel...
A költségvetés adóbevételeit csökkentő, illetve arra különösen nagy kockázatot jelentő módszerek, gazdasági folyamatok...
Több mint 4 millió embert...
Az öt közszolgálati tévéadó együttes napi elérése hétfőn 4 millió 56 ezer fő volt - írja a hirado.hu. Március 16-án az öt közszolgálati adó együttes napi elérése 4 millió 56 ezer fő volt...Még több bolt lesz zárva vasárnaponként
Az Országgyűlés kedden törvényben rögzítette: a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály hatálya azokra az üzletekre is kiterjed, amelyek benzinkút területén működnek, de nem árulnak üzemanyagot, valamint azokra, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet. Három fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf, Mengyi Roland és Vas Imre előterjesztésére 115 igen szavaztak igennel, 37-en nemmel, 24-en pedig - köztük két fideszes, Bencsik János és Czomba Sándor - tartózkodtak. A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet egyszerre folytató...
Ipsos - kétszázezer csalódott fideszes pártolt át a Jobbikhoz
A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött - tudható meg az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez. A kormánypárt februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak. Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt...LÁMPAGYÚJTOGATÓK: Világpremier a Föld napján
Hát eljött, amire ősidők óta vártunk. Történelmi jelentőségű szerdai napnak ígérkezik április 22. Közép-európai idő szerint 19 órakor felbocsájtjuk az emberiség első filmes üzenetét egy távoli galaxis idegen civilizációja felé. A LÁMPAGYÚJTOGATÓK című kultúr sci-fit az alkotók ugyanis egy rakétába építve kívánják feljuttatni a világűrbe. Ha az emberi létről egyetlen mindent összegző filmet szeretnél látni: a LÁMPAGYÚJTOGATÓK legyen az. Nemrégiben rádiójelek érkeztek az Androméda-ködből. Válaszul pedig Dr. Százados Miklós rendezésében* 42 (!) ismert és elismert honfitársunk...
A rovat további témái
- Kis népszámlálást rendelhet el a parlament 2016-ra
- 85 millió euróra növekedett tavaly a magyar borexport
- A pénteki napfogyatkozás nem befolyásolja a hazai áramellátást
- Önhöz is bekopoghatnak, az életszínvonalunkra kíváncsiak
- Így tud csökkentett adattartalmú bevallást készíteni
- Az "orbáni kártyavár" ledöntéséért tüntettek 5-10 ezren
« Előző
17820 | 17847 | 17874 | 17901 | 17928 | 17955 | 17982 | 18009 | 18036 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

