Rendőri intézkedést követően halt meg egy férfi Csongrád megyében
A kórházban életét vesztette egy férfi egy rendőri intézkedés után Hódmezővásárhelyen szerdán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint szerdára virradóra negyed egykor több segélyhívás érkezett a hódmezővásárhelyi Klauzál utcából arról, hogy egy férfi bemászott egy ingatlan udvarára, betört egy ablakot és egy gépjármű szélvédőjét. A helyszínre érkező járőrök igazoltatták a már az utcán tartózkodó, ott tovább hangoskodó, erősen ittasnak tűnő 35 éves hódmezővásárhelyi lakost. A zavartan viselkedő férfi ki...Egymilliárdot nyúlt le ügyfeleitől egy OTP-s bankár
Sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az OTP privátbanki üzletágánál történtek nyomán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-t. Az ügynek egy gyanúsítottja van, őt őrizetbe vették - közölte az ORFK. "További részletet a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség nem kíván közölni" - tették hozzá. Az index.hu szerdán saját értesülésként közölte, hogy több év alatt mintegy egymilliárd forintot emelt le ügyfelei számlájáról "az OTP...
Olcsóbb lett a rezsi, de az élelmiszerárak emelkedtek
A fogyasztói árak a februári 1 százalékos csökkenés után márciusban kisebb ütemben, de szintén mérséklődtek: átlagosan 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. 2015. első negyedévében a fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak alacsonyabbak mint az előző év azonos időszakában. Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy jelentősebb mértékben a háztartási energia és az üzemanyagok ára csökkent éves összehasonlításban, ugyanakkor egy hónap alatt 5,4 százalékkal...Gyurcsány szerint a...
Az április 12-ei időközi országgyűlési választás szimbolikus jelentősége az, hogy fennmarad-e a kormányváltó hangulat - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke keddi ajkai...Polgári per indítását...
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója azt javasolja a károsult ügyfeleknek, hogy követelésüket polgári jogi igényként is...
Száznál is több jogsit...
Több mint száz jogosítványt vettek el a rendőrök ittas vezetés miatt a húsvéti ellenőrzéseken, csütörtöktől hétfőig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs...A családi csődvédelemmel...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) családi csődvédelemről szóló javaslata szerint akár 50 százalékkal is csökkenhet az...
Széchenyi Kártyával...
Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya...Hússzorosára nőtt a...
Az első negyedévben több mint 33 ezer kérelmezőt regisztrált a magyar menekültügyi hatóság - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója az M1 aktuális csatorna...A brókerbotrányról kérdezik legtöbbet a kormányt
Az Országgyűlés mai ülésén a képviselők ismét a kormánynak tehetnek fel kérdéseket, amelyek közül több is a brókerbotrányt érinti. A Ház ülése 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a márciustól bevezetett új parlamenti munkarend szerint kizárólag két napirendi pont következik: kérdések és azonnali kérdések hangzanak el. Az Országgyűlés honlapján elérhető információk alapján a kérdések órájában a fideszes Tiba István a földművelésügyi miniszter tájékoztatását kéri a balmazújvárosi veszélyeshulladék-tároló felszámolásának időpontjáról, míg a szintén...
Leszúrta a férjét egy egri nő húsvéthétfőn
Halálra szúrta lakásukban férjét egy 55 éves egri nő hétfőn - írta hírportálján a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Közlésük szerint hétfőn 11 óra előtt egri lakásukban a nő egy késsel - eddig ismeretlen okból - megszúrta 50 éves férjét, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra. Az ügyben a főkapitányság bűnügyi osztálya indított eljárást - áll a közleményben.Így járhat, aki ittasan megy locsolkodni
Nincs olyan biztosítás, ami az ittasan közlekedő károkozókért helytállna - hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Semmibe ne bízzon húsvétkor az, aki ittasan balesetet okoz, a kárt ugyanis még a részeg biciklisen is behajtja a biztosító, akár másfél milliós értékig - írták. A károkozás következményét mindenképpen viselnie kell okozójának, akkor is, ha ő maga nem volt közvetlenül részese az eseménynek, ám miatta történt - figyelmeztet a CLB. A közleményben kitértek arra, hogy a kártérítési ügyek akár egy évig is elhúzódhatnak, és...Hat éve nem volt ilyen...
A februári elemzői várakozásokra rácáfolva tovább esett a cukor ára a világpiacon amiatt, hogy a legnagyobb előállítónak...
"Nem értelmetlen körforgás...
Bár az ismétlődő elkeserítő események miatt az emberek hajlamosak a csüggedésre, nem értelmetlen körforgás az emberiség...
Tovább esett a...
Az idei első negyedévben 5 százalékkal, átlagosan 21 700 forintra esett az újonnan kötött lakásbiztosítások éves díja - közölte a netrisk.hu online alkusz cég, a saját adataira...Nézze meg, vajon...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 33 (harminchárom) 38...Megkezdődött a hajózási...
A Siófokról Balatonfüredre érkező első hajó fogadásával megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény szombaton. A főszezon...
Jézus feltámadását ünneplik...
Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb,...Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a végrehajtói kamaránál
Nyomozást rendelt el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamaránál (MBVK) történtek miatt pénteken a Budapesti Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t. Bagoly Bettina közölte: az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára által tett feljelentés alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás határideje június 3., az időtartam meghosszabbítható. A feljelentés a MBVK működésével, gazdálkodásával kapcsolatos, azonban az ügyről bővebb tájékoztatást az...Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények
Nagypénteken, az egyházi év legcsendesebb napján, Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tájékoztatása szerint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek este hat órakor az esztergomi bazilikában vezeti a Jézus szenvedéséről megemlékező szertartást. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nagypénteki szertartás - amely nem szentmise - három részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. A templomokban általában délután három órakor keresztútjárást...
Csökkent a gázolaj ára, a benziné nem változott
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal csökkentette pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változott. A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 361-362 forintra mérséklődött, a 95-ös benziné 361-362 forint maradt. A Mol legutóbb múlt szerdán változtatott az árakon, akkor bruttó 3-3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi három hónapban ugyanakkor fokozatosan több mint 50 forinttal...
A rovat további témái
- Az MNB terve miatt a pénztárak megszűnésétől is tartanak
- Őrülten rámozdult a lakosság az állampapírokra
- 22 millió forint értékű adózatlan olasz bort találtak a fővárosban
- Az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények
- A viharos szél miatt nem tudott leszállni egy gép Debrecenben
- Feljelentést tett Quaestor-ügyben a kereskedőház
« Előző
17739 | 17766 | 17793 | 17820 | 17847 | 17874 | 17901 | 17928 | 17955 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

