A baloldal gátolja a brókerügy feltárását - közölte a Fidesz

A Fidesz-frakció szerint a baloldal gátolja az évtizedes pénzügyi korrupció feltárását. A kormánypárti képviselőcsoport azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy csütörtökön megkezdte működését a brókerbotrányokban történt visszaélésekhez vezető kormányzati intézkedések feltárására létrejött parlamenti albizottság, amely első ülésén a pénzügyi felügyelet szocialista kormányok idejére eső működését és a pénzügyi felügyelet brókercégeknél észlelt akkori tapasztalatait kívánta érdemben tárgyalni. A testület első ülése azonban megerősítette, hogy "a baloldal minden...

A baromfisok is szeretnének áfacsökkentést

A baromfisok is szeretnének áfacsökkentést A sertésszektorral azonos megítélést kér az adózásban a Baromfi Termék Tanács (BTT), a szervezet szerint nincs szakmai indoka annak, hogy miközben a sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 5 százalékra csökkenne 2016 januárjától, a baromfitermékek áfakulcsa továbbra is 27 százalékos maradna - közölte a BTT csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a sertés- és a baromfihúsok egymást helyettesítő termékeknek számítanak, az egyoldalú adómérséklés a baromfitermékeket komoly versenyhátrányba hozná, ez pedig jelentősen rontaná az ágazati szereplők jövedelmezőségét és...

Ez a férfi szúrhatta halálra a trafikoslányt Kaposváron

Ez a férfi szúrhatta halálra a trafikoslányt Kaposváron FRISSÍTVE: ELFOGTÁK! Keresi a rendőrség a kaposvári trafikban szerda este elkövetett emberölés tettesét, és ebben a lakosság segítségét is kéri. Brutális emberölés elkövetőjét keresi a rendőrség - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-vel. Keresik a police.hu oldalon közzétett képen szereplő férfit, aki a gyanú szerint egy kaposvári dohányboltban szerda este megölte az alkalmazottat, egy fiatal nőt. Az MTI információi szerint az áldozat egy 20 éves lány, akit több késszúrással öltek meg. A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik...

Kidobták az autóból a...

Kidobták az autóból a marihuánát a csempészek Több mint fél kilogramm marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M7 autópályán két román...

A takarításnak is vannak...

Harminc százalékkal nőtt a bejelentett mérgezések száma 2014-ben a megelőző évhez képest, a halálos kimenetelű esetek aránya azonban csökkent - derül ki az Országos Közegészségügyi...

A kórházszövetség szerint...

A kórházszövetség szerint folytatni kell a kórházfelújításokat A Magyar Kórházszövetség szerint az eredményesebb gyógyításhoz szükség van jobb épületekre, modernebb műszerekre, megfelelő...

Egyetlen ágazat vagy tárca...

A kormány megkezdte a jövő évi költségvetési törvényjavaslat tárgyalását; támogatta az adócsökkentési javaslatokat, és rögzítette, hogy egyetlen ágazat vagy tárca sem kaphat jövőre...

Vagyonosodási vizsgálatot...

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) Matolcsy György jegybankelnök és Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke ellen. A Liberálisok...

Öt tonna gyanús eredetű...

Öt tonna ismeretlen eredetű csirkehúst találtak a NAV pénzügyőrei egy lengyel kamionban, az árut megsemmisítik - közölte a szervezet sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Rozs Viktor...

Sikeresnek tartja a HPV elleni oltás bevezetését az ÁNTSZ

Sikeresnek tartja a HPV elleni oltás bevezetését az ÁNTSZ A humán papillomavírus (HPV) elleni önkéntes védőoltás bevezetésének első évében 80 százalék feletti átoltottságot ért el Magyarország, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján. Az idei, tizedik alkalommal szervezett európai védőoltási héthez kapcsolódóan készített összesítés szerint a jó átoltottsági arány azt is jelzi, hogy a magyar szülők tudatában vannak annak, hogy a védőoltásoknak megkülönböztetett szerepük van a fertőző betegségek megelőzésében, és élnek a felkínált...

Emelkedett a benzin és a gázolaj ára is

Emelkedett a benzin és a gázolaj ára is Emelte bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 370-371 forintra, míg a gázolajé 373-374 forintra nőtt. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal, a gázolajét bruttó 4 forinttal emelte. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi három hónapban ugyanakkor fokozatosan 50 forinttal emelkedett. A gázolaj...

Varga: Csökkenhet az szja és nagyot eshet a sertéshús áfája

Varga: Csökkenhet az szja és nagyot eshet a sertéshús áfája Varga Mihály szerint a 2016-os költségvetés az adócsökkentés költségvetése lesz. Jövőre 16-ról 15 százalékra csökkenhet az szja-kulcs, és 27-ről 5 százalékra mérséklődhet a sertés tőkehús áfája - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, miután tájékoztatta a Fidesz-KDNP-frakció elnökségét a jövő évi költségvetés tervezéséről. Varga Mihály elmondta azt is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a 2016-os büdzsé tervezésekor 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 1,8-2 százalékos inflációval és körülbelül 2 százalékos államháztartási hiánnyal számol. Varga...

Az elmúlt 20-30 évben...

Egyre nő a melegrekordok gyakorisága, a változás egyértelműen a globális felmelegedést támasztja alá, amely visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el, ha eléri a 2 Celsius-fokot a...

Egyre többen keresnek...

Idén az első negyedévben 45 százalékkal több önéletrajzot töltöttek fel a Profession.hu adatbázisba, mint tavaly, és 20 százalékkal emelkedett a havi látogatók száma. Ezzel párhuzamosan a...

Parlament előtt az ingyenes...

A háromnál kevesebb gyermeket nevelő, tehetősebb szülők kivételével szeptembertől teljesen ingyenessé tenné a bölcsődei és óvodai étkeztetést a gyermekvédelmi törvény kedden benyújtott...

Nem tetszik az új...

Nem tetszik az új szolgálati törvény a rendvédelmiseknek Súlyos csapás a magyar demokráciára a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról...

MSZP: a Fidesz a...

Az MSZP szerint a Fidesz felsőoktatási szakok rendszerének átalakításával a tervgazdaság helyreállításával kísérletezik, annak bevezetése esetén generációk sorsa pecsételődne meg....

Orosz állategészségügyisek...

Megérkeztek Magyarországra az orosz állategészségügyi hatóság ellenőrei, akik ez év április 20-30. között helyszíni ellenőrzést végeznek, azon - általuk kijelölt - magyarországi...

A Nemzeti direktora magyarázatot vár a Burgtheater "fellépésére"

A Nemzeti direktora magyarázatot vár a Burgtheater Magyarázatot vár Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a bécsi Burgtheater váratlan akciójára, amelyben politikai nyilatkozatot olvasott fel a társulat egyik tagja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) vasárnap. Vidnyánszky Attila a Burgtheater intendánsának, Karin Bergmann-nak küldött és az MTI-hez hétfőn eljuttatott levelében kiemeli: "úgy vélem, sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra." A Nemzeti Színház főigazgatója levelében...

Bankszövetség: nem jár kártérítés a Quaestor károsultaknak

A bankszövetség azt az álláspontot képviseli - s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás - jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn. Szerinte a Quaestor-ügy olyan terhet jelent a társadalomra, mintha minden magyar ember, csecsemőtől az aggastyánig, fejenként 18 ezer forintot dobna be a közösbe, hogy a 32 ezer Quaestor károsult meg kapja a pénzét. Kifejtette, hogy amíg a bankok és a magyar állampapír 2-3 százalékos hozamot tudott fizetni, mert ez...

Augusztusban kaphatnak több pénzt a rendvédelmisek

Augusztusban kaphatnak több pénzt a rendvédelmisek Augusztus elején kaphatják meg a rendvédelmi dolgozók a megemelt illetményüket - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel. Az államtitkár azt mondta: a kedden elfogadott törvény szerint június végéig minden rendvédelmi dolgozónak elkészítik az új besorolását. Ebben a korábbi illetményük valamennyi eleme - így a pótlékok és a kiegészítő juttatások is - szerepelni fognak. Erre jön rá a 30 százalékos illetményemelés az alapfeladatot ellátó tiszthelyetteseknél, tiszteknél, a 25 százalékos emelés a nem alapfeladatot...