Márciustól látogatható a Veszprémi Tavaszi Fesztivál

Márciustól látogatható a Veszprémi Tavaszi Fesztivál Öt előadást tűz műsorra a 10. Veszprémi Tavaszi Fesztivál március közepétől. Az egy saját és négy vendégprodukciót felvonultató rendezvény első előadása március 12-én lesz a Hangvilla rendezvényközpontban - közölte a programsorozatot rendező Pannon Várszínház igazgatója veszprémi sajtótájékoztatóján kedden. Vándorfi László elmondta, hogy a teátrum saját produkcióját, A padlás című musicalt láthatják elsőként a nézők, majd a Pesti Magyar Színház produkciója, A Szkalla lányok című színdarab kerül színre. Mint fogalmazott, a fesztivál keretében igyekszik minden évben olyan...

Az agy gyógyulását segítő új idegsejttípust fedeztek fel

Az agy gyógyulását segítő új idegsejttípust fedeztek fel Az agysérülés gyógyításának lehetőségeit segítheti a Semmelweis Egyetem kutatóinak felfedezése, akik olyan új idegsejtcsoportot írtak le az agyvelőben, amelyek arra szolgálnak, hogy egy adott célterület felé irányítsák az újonnan képződő sejteket - közölte az egyetem és az MTA kedden az MTI-vel. Az új típusú sejtek "alagutakat" képezve segítik a születő idegsejtek célba jutását egy olyan fehérje segítségével, amelyet a daganatsejtek egyik félelmetes fegyvereként ismertek korábban - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján. Az ELTE Anatómiai, Szövet- és...

Magyarországon fogtak el egy erőszakoskodó iraki férfit

Magyarországon fogtak el egy erőszakoskodó iraki férfit Elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei azt az iraki férfit, aki a gyanú szerint 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt - közölte kedden a police.hu oldalon az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).A tájékoztatás szerint a német rendőrség 2017 januárjában kereste meg a magyar hatóságot azzal, hogy segítsen beazonosítani egy iraki állampolgárt és tartózkodási helyét. A férfi a gyanú szerint 2016. november 13-án Hamburgban megerőszakolt egy 13 éves lányt, majd ismeretlen helyre távozott, ezért európai és...

Olcsóbban vehetjük a...

Olcsóbban vehetjük a gázolajat szerdától Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik...

Versmaraton hetedszer,...

Versmaraton hetedszer, ismét kísérőrendezvényekkel Hetedszer rendezik meg a Versmaratont a költészet napja alkalmából a Magyar Rádió Márványtermében. Az április 11-i eseményt a...

Médiadíjat kapott az M5...

Médiadíjat kapott az M5 közszolgálati csatorna A Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének médiadíját kapta az M5 közszolgálati csatorna - számolt be róla Dér Ágnes...

Felújítják Oroszlány...

A szegedi Axill Kft. 130 millió forintért megvásárolta az oroszlányi önkormányzat ingatlankezelőjétől a Béke Szállót és 260 ágyas munkásszállást alakít ki az ingatlanban - mondta a...

Minimálisan erősödött a...

Minimálisan erősödött a forint árfolyama Minimálisan emelkedett a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek estétől hétfő kora reggelig a bankközi devizapiacon....

Ezek voltak a heti hatos...

Ezek voltak a heti hatos lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Több mint ötszáz néptáncos lép színpadra Budapesten

Több mint ötszáz néptáncos lép színpadra Budapesten Több mint ötszáz néptáncos és népzenész mutatkozik be az idei Néptáncantológián február 25-én a Budapesti Operettszínházban, ahol a Kárpát-medence legkiválóbb néptáncegyüttesei mellett az erdélyi Vajdaszentivány hagyományőrző táncosai és a Magyarpéterlaki zenekar is színpadra lép.  A Néptáncantológián való részvételre a rendező Martin György Néptáncszövetség pályázatot ír ki az együttesek számára. Idén negyven pályázat közül választotta ki a rangos szakmai zsűri a közönség elé kerülő tizenhárom produkciót, amelyekben több mint ötszáz néptáncos és népzenész fog szerepelni -...

Az ország keleti felében szennyezettebb a levegő

Az ország keleti felében szennyezettebb a levegő Az ország keleti felében nőtt a légszennyezettség, két településen veszélyesnek, hat helyen egészségtelennek minősítette a levegőt a magas szállópor-koncentráció miatt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) vasárnap.  Az OKK térképe alapján vasárnap Miskolcon és Nyíregyházán veszélyes a levegő minősége, Szegeden, Putnokon, Kazincbarcikán, Sajószentpéteren, Hernádszurdokon és Oszlárban egészségtelen. Budapest, Vác, Salgótarján, Szolnok és Debrecen levegője kifogásolt. Az előrejelzés szerint az ország nagy részén ismét sűrű köd várható, de hétfőn többfelé megélénkül, az...

Vasárnap elhagyhatja a jégtorlasz az országot

Vasárnap elhagyhatja a jégtorlasz az országot Várhatóan a nap folyamán elhagyja az országot a Tiszán levonuló jégtorlasz - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.  Siklós Gabriella elmondta: a még érvényben lévő harmadfokú árvízvédelmi készültségeket nem a vízállás, hanem a jéghelyzet indokolja. Így a jégtorlasz levonulásával várhatóan tovább enyhítik, illetve visszavonják a készültséget. A belvízi helyzetről azt mondta: jelenleg mintegy 37 900 hektár van víz alatt. A legnagyobb elöntések továbbra is a Körösök és a Közép-Tisza vidékén vannak. Az OVF szóvivője...

Magas maradhat az arany...

Magas maradhat az arany kereslete és az ára Több mint 7 százalékkal drágult az arany az év elejétől, jelenleg 1230-1240 dollár körül mozog a sárga nemesfém unciája...

Ezek voltak ezen a héten az...

Ezek voltak ezen a héten az ötös lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

A Szovjetunióba...

A Szovjetunióba elhurcoltaknak emléket állító domborművet avattak Pécsett A Szovjetunióba elhurcoltaknak emléket állító domborművet avattak több mint száz ember részvételével szombat délután...

Sajtó: beismerő vallomást...

Sajtó: beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantó A Velvet és a PestiSrácok portálok szombati információi szerint beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantással...

Még két évig Gyurcsány...

Még két évig Gyurcsány marad a DK elnöke A Demokratikus Koalíció (DK) tagjai túlnyomó többséggel Gyurcsány Ferencet választották újra a DK elnökének - közölte az...

Minden tehetséget igyekszik...

Minden tehetséget igyekszik támogatni a kormány Minden tehetséges gyereket és fiatal felnőttet igyekszik támogatni a kormány - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának...

Új, alkalmi határátkelők nyílnak a magyar-román határon

Új, alkalmi határátkelők nyílnak a magyar-román határon Tíz új határátkelőt nyitnak meg alkalomszerűen a hétvégétől a magyar-román határszakaszon. Az intézkedést a tervek szerint a forgalom függvényében, három hét múlva értékelik. Az érintett települések kisebb-nagyobb ünnepségekkel készülnek a határnyitásra, melytől főként gazdasági kapcsolataik fellendülését remélik.  Az intézkedések a Csanádpalota-Nagylak (Nadlac), a Zajta-Nagypeleske (Peles), a Garbolc-Szárazberek (Bercu), az Ömböly-Károlypuszta (Horea), a Dombegyház-Kisvarjaspuszta (Variasu Mic), az Elek-Ottlaka (Graniceri), a Körösnagyharsány-Körösszeg (Cheresig), a...

Fúrókkal estek neki a kutatók a Balaton jegének

Fúrókkal estek neki a kutatók a Balaton jegének Tavi üledékmintákat gyűjtenek kutatók a Balaton jegéből, hogy vizsgálataikkal közelebb juthassanak a globális felmelegedés várható hatásainak megértéséhez.  A Magyar Tudományos Akadémia MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye felidézi, hogy idén a befagyott Balaton jege elérte a 30 centiméteres vastagságot, ezért az MTA kutatói fúróexpedíciót szerveztek a jégre, hogy a tavi üledékek vizsgálatával rekonstruálni tudják a múlt éghajlatát. A kutatók három napig dolgoztak a tavon Balatonudvari és Balatonszárszó közt. A mintavételezéshez szükséges felszerelést szánokon juttatták el...

Üledékminták is segíthetnek a klímaváltozás megértésében

Üledékminták is segíthetnek a klímaváltozás megértésében Az utóbbi évek enyhe telei után idén újra befagyott a Balaton - az időjárási helyzet a tudósoknak is kedvezett. Kihasználva, hogy a tó jege elérte a 30 cm-es vastagságot, az MTA kutatói fúróexpedíciót szerveztek a jégre. A tavi üledékek, így a Balaton üledékének a vizsgálatával ugyanis jobban megismerhetők a földtörténeti közelmúltban lejátszódott éghajlati változások, egyben a jelenlegi globális felmelegedés várható hatásainak megértéséhez is közelebb juthatunk. Kis jégkorszak, középkori meleg időszak, globális felmelegedés - a klíma e sokat emlegetett, többségében írott...