Kósa: nagy viták, éles csaták lesznek Brüsszellel
Brüsszellel komoly vitákra, a parlamenti ellenzékkel éles csatákra számít a következő hónapokban a Fidesz frakcióvezetője. Kósa lajos erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt csütörtök reggel. Mint mondta, jól látható, "Brüsszel mely ügyekben fog a magyar érdekek ellen politizálni". Példaként említette a közös adópolitikát, majd hangsúlyozta: a kormány az adócsökkentést kívánja folytatni. Ilyen pontként hivatkozott a közüzemi díjakba való uniós beleszólásra is, mondván, ha ez megvalósul, akkor "Magyarországon fuccs a rezsicsökkentésnek". Ide...
Tíz megyében csökkent az influenzás betegek száma
A múlt héten tetőzött az influenzajárvány, január 30. és február 5. között az előző héthez képest 10 százalékkal kevesebb beteget regisztráltak az országban - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán közzétett jelentésében. A közzétett adatok szerint az 5. naptári héten összesen mintegy 92 ezer ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. Tíz megyében csökkent, a fővárosban, továbbá három megyében - Somogyban, Tolnában és Zalában - nem változott és hat megyében mérsékelten emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző...
Bécsi klasszikusok műveiből rendeznek koncerteket
Bécsi klasszikus fuvolás kvartetteket játszik a Traverata együttes a Tolna megyei Gyönkön hétvégén kezdődő, háromrészes koncertsorozaton, amelyen a korabeli Bécs zenei életéből is ízelítőt adnak a zenekar tagjai. A február 12-én kezdődő, Kvartett és kvaterka című programon, amelynek a Magyary-Kossa-kastély ad otthont, egy-egy alkalommal két műsort ad az együttes, amelyek között kötetlenül beszélgetnek a közönséggel a korszak zenei világáról - mondta Feltein Attila a zenekar hegedűművésze az MTI-nek. A Bécsi bankettek című nyitó koncerten a bécsi klasszicizmus négy legjelentősebb...
Február végétől kezdődik a...
Február 26. és március 5. között rendezik meg a Magyar Filmhetet, amelynek díjaiért a Magyar Filmakadémia tagjaitól legtöbb...
Folyamatosan kátyúzza az...
Jelentősen megnőtt az útburkolati hibák száma, de kedvező időjárás esetén a Magyar Közút Zrt. szakemberei télen is...
Minden szomszédos országgal...
Minden, Magyarországgal szomszédos ország esetében többen vannak azok, akik jónak ítélik államközi kapcsolatainkat, ez egy év...
A szíriai háborúban...
Ötvenezer dollárral (több mint 14,5 millió forinttal) támogatja a Demján Sándor Alapítvány Migrációs Gyermekalapja Izrael...
Gingalló címmel mutatnak be...
Gingalló címmel óvodásoknak szóló előadást mutat be a Budapest Bábszínház szombaton: a bábkoncert alkalmával Szalóki Ági...
Elkezdik a szupergyors...
Indul a szupergyors internet program (SZIP) kivitelezését követő projekt, a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs...
Sokkal több beteg kaphat új szervet Magyarországon
Jóval szervezettebbé, összehangoltabbá vált a szervátültetés folyamata és sokkal több beteg kaphat új szervet Magyarországon az Eurotransplant-tagságunk révén - mondta Máthé Zoltán, a Semmelweis Egyetem klinikaigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Kiemelte, hogy a szervek 15-20 százaléka az Eurotransplant révén érkezik. Napjainkban már azok, akik régen többet vártak szervátültetésre vagy szinte esélyük sem volt arra, hogy új szervet kapjanak, illetve a ritka vércsoportúak, túlérzékeny vesebetegek is új szervet kaphatnak. A Semmelweis Egyetem kedden...
Nem helyeznék otthonba idős rokonaikat a magyarok
Százból mindössze négy magyar tervezi, hogy idősek otthonában helyezi el hozzátartozóját, ugyanakkor a megkérdezettek fele lehetségesnek tartja, hogy neki majd otthonba kell költöznie - derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készült közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét hétfőn juttatták el az MTI-hez. Az országos reprezentatív kutatás eredménye szerint a válaszadók mindössze négy százaléka tervezi, hogy idős hozzátartozóját otthonba költözteti, saját maguk azonban nem zárják ki ennek lehetőségét. A megkérdezettek tíz százaléka nagyon is...
Elszabadult drón csapódott egy autó szélvédőjébe
Egy autó szélvédőjét törte be az irányíthatatlanná váló drón Budapesten. Egy 23 éves szingapúri férfi február 3-án légifelvételt készített az általa vezérelt drónnal, Budapest XI. kerületében a Szabadság híd feletti területen. 11 óra 45 perckor azonban megszűnt a kapcsolat az általa vezérelt drón és annak vezérlő eszköze között, mely a zuhanást követően becsapódott a hídon Pestről, Buda irányába haladó egyik autó szélvédőjébe.Az eset következtében személyi sérülés nem történt.A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a 23 éves szingapúri állampolgárt gyanúsítottként...
Megkezdődött a fagykár...
A gyümölcsösökben és a szántóföldi növényeknél megkezdődött a fagykár felmérése - közölték a szakmai szervezetek vezetői...
Májusban Budapesten lép fel...
Az Alexandrov Együttes több mint száz tagja lép színpadra május 28-án a Papp László Sportarénában. Az Orosz Hadsereg hivatalos...
Kedden lesz a biztonságos...
Az esemény célja, hogy világszerte koncentráltan hívja fel a figyelmet az internet veszélyeire - mondta a Nemzetközi...
Elhunyt Katona Kálmán volt...
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, vasárnap otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter...
Eső, aztán hó hullik a...
A következő napokban többször várható csapadék, eső, gyenge ónos eső, gyenge havazás is. Emellett kisebb lehűlésre is lehet...
Ezek a nyerőszámok...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
A kormány szerint amíg ők cselekednek, a Tanítanék tüntet
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága szerint míg a Tanítanék mozgalom tüntet, a kormány cselekszik. Az államtitkárság az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban többször beigazolódott: a gyermekek és a pedagógusok érdekét csak a párbeszéd szolgálja, és a gyermekeket és a pedagógusokat nem először próbálják politikai célokra felhasználni. A Tanítanék sokadszorra szervez utcai politikai akciót, és "amíg ők tüntetnek, a kormány cselekszik" - írták. Arra hívták fel a figyelmet, hogy ötödik...
Meghiúsulhat a balliberális pártok közötti összefogás
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a balliberális pártok egymás közötti üzengetése oda is vezethet, hogy nem lesz választási összefogás közöttük.Boros Bánk Levente az M1 aktuális csatornán szombat este emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc (képünkön), a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelőjében megvádolta az összes balliberális pártot, hogy a DK háta mögött szervezkednek. Ez az üzengetés nem túl jó előjel, és ha ekkora a káosz és a bizonytalanság ezen az oldalon, akkor lehet, hogy nem lesz összefogás és újabb miniszterelnök-jelöltek is lehetnek - mondta. Az elemző...
Megérkeztek az ötös lottó és a Joker nyerőszámai
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy) 39 (harminckilenc) 49 (negyvenkilenc) 60 (hatvan) 62 (hatvankettő) Joker: 953215 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvényekre egyenként 3 941 810;3 találatos szelvényekre egyenként 29 185;2 találatos szelvényekre egyenként 1910 forintot fizetnek.
A rovat további témái
- Fidesz: ki kell deríteni, kik lopták el a metrópénzeket
- Egészséges lélekkel elkerülhetőek a betegségek
- Féltik a családi pótlékot, csökkent a lógások száma
- Emléktáblát avattak Máté Péter születése 70. évfordulóján
- Minden állattartót kártalanítanak a madárinfluenza miatt
- Veronai baleset: szombaton indulnak haza a holttestekkel
« Előző
14904 | 14931 | 14958 | 14985 | 15012 | 15039 | 15066 | 15093 | 15120 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...

