Kósa: nagy viták, éles csaták lesznek Brüsszellel
2017. február 09. csütörtök 09:39

Brüsszellel komoly vitákra, a parlamenti ellenzékkel éles csatákra számít a következő hónapokban a Fidesz frakcióvezetője. Kósa lajos erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt csütörtök reggel.
Mint mondta, jól látható, "Brüsszel mely ügyekben fog a magyar érdekek ellen politizálni". Példaként említette a közös adópolitikát, majd hangsúlyozta: a kormány az adócsökkentést kívánja folytatni. Ilyen pontként hivatkozott a közüzemi díjakba való uniós beleszólásra is, mondván, ha ez megvalósul, akkor "Magyarországon fuccs a rezsicsökkentésnek".
Ide sorolta a migrációval kapcsolatos kormányzati lépéseket, így a menekültügyi őrizet ismételt bevezetését, azt, hogy aki nem jogosult erre, azt nem engedjük az ország területére lépni, a menekültkérelmek benyújtóinak pedig a határon kell kivárniuk ügyük elbírálását.
A kormányzat költségvetéssel kapcsolatos álláspontja miatt Kósa Lajos szerint sok bírálatot fognak kapni, hiszen - mondta - az ellenzék által korábban már bírált intézkedéseket kívánnak továbbvinni, legyen szó a családtámogatások erősítéséről, a gazdaság és a foglalkoztatás növeléséről, a külső adósság csökkentéséről vagy a béremelésekről.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...